Vagy nem is voltál? S most is magamat
szólongatom csak?… Téged láttalak
ki az égből, téged rá a világ
gyermekeire, szemed sugarát
– a magamét! – s mennyei burkodat
földiekre, hogy mutathassanak,
örök képet, sok múló tünemény:
palánk mellett, tyúkketrec tetején
nyestem a nyárfát, téged vártalak,
s meg is hozott a karcsú lányalak,
akit oly vágyva kísért a szemem;
éjszaka egy kerti ablak alatt
lestelek, víg özvegyet, fürdeni;
s minden sarkon megvillant isteni
mosolyod mása, fénylő Rejtelem:
ellobogott benned a bűntudat
és megtisztúlt a szégyen… Jelenés,
akkor is vagy, ha százszor tévedés!
Forrás: Lélektől lélekig
