https://verskucko.com

Kategória: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Idétlen parancsok

    A szép nőt csak könnyebb meglátni; csak
    gyorsabb, egyszerűbb; a vágy hamarabb
    köréje szövi a harmóniát,
    köréje azt a titkos glóriát,
    mely gyógyít, zsongat, üdvözít s emel,
    mihelyt fényének részese leszel.
    A szép nőt csak könnyebb kívánni: csak
    kényelmesebb; hisz kész álmaidat
    igéri; bár, hogy szép, hogy gyönyörű,
    többnyire ábránd, zsarnok, kényszerű,
    nem a tiéd: tündérek és manók
    visszfénye benned, illusztrációk
    emléke tán, s mozgásé, szemeké,
    ki tudja milyen villanásoké,
    melyek idétlen irányítanak.
    A szép nőt csak könnyebb szeretni; csak
    gépiesebb és közönségesebb.
    Az édes őrület másból ered.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Titkos fájdalom

    Minden megingott, mikor az utolsó
    napon csók nélkül elhagytál: üres
    szalma lett kezeimben a kalász,
    lepkéim elszálltak s a hegyen is
    értelmetlenül felelt s otthagyott
    barátom, a szél… Ellenségesen
    hallgat ég s föld… Valaki kellene…
    Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
    a várakozásteljes alkonyat
    mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
    lesz-e még erőm emberek helyett
    isteneknek mesélni kínomat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Biztató a tavaszban

    Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,
    te nem azért vagy, hogy odaragadj
    ügyhöz, multhoz, amely nem a tiéd,
    és dac poshasszon és keserüség.
    Kaptál ütleget, kaptál eleget
    (légy keresztyén s mondd: érdemelteket,
    s könnyűlsz tőle!)… Most ne vélt igazad
    emlegesd, s ne a hibát, a zavart
    (az benned is volt!): nézd a rétet, a
    nagy fényt, a Feltámadást!… Tavasza
    jött újra a földednek: nézd, a nép
    dolgozik, szépűl város és vidék:
    nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf,
    s jobb lesz a jó, ha te is akarod,
    ha igazán: …másét és magadét,
    úgy gyógyítod ama ezer sebét,
    ha az csordítja megnyugvó szived,
    ami sosem elég, a Szeretet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őrizni fogsz

    Mint százkezű szél a riadozó
    vetéseket, megrohanlak,
    vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát
    karjaiba a meztelen tavaknak.

    Megrohanlak: a hálám rohan meg.
    Rettenetes fény gyúl át rajtam:
    nem látlak tőle, pedig itt vagy
    s te magad keresed az ajkam.

    Nem látlak – Emberek vagyunk még?
    Káprázat visz hintázva föl-le.
    Egyszer, súgod, egyetlenegyszer!
    Aztán zuhanok, mindörökre.

    Egyszer, súgod még, s én kialszom,
    feketén, kábultan, halottan,
    de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi
    a föld sötét s nehéz aranyban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Valami szép

    Egész héten köd nyomta téli
    hegytetőnk: magas fellegek
    fogták fazekukba a tájat
    s rácsukták a fedőjüket.

    Ma se mozdultak meg. De este
    fent, tág körben, kinyílt az ég,
    mintha egy nagy kéz felemelte
    volna a fazék fedelét.

    Más nem történt. A ködfal állt, és
    a csöndben csak a céltalan
    üveghold úszott a magasság
    még üvegebb habjaiban;

    de a zord táj már fölfigyelt rá,
    s bámult, mint mikor a sötét
    kétségbeesésnek eszébe
    jut hirtelen valami szép.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Eszmék

    Eszmék, szép ringyók, cserben hagytatok?
    Arcátlan rójátok a piacot,
    mindenki háza már a tietek,
    vad szájakon kopik a nevetek,
    nem találtok vissza az ég felé,
    mindenkié vagytok és senkié.

    Ti vagytok ezek? Ti, mennyei nők?
    Szerelmetekkel olyan szeretők
    dicsekszenek, akiket valaha
    nem vonzott semmi szentség mámora,
    szeretők, rútak, szennyesek, gazok,
    akiktől tegnap még irtóztatok.

    Ti vagytok ezek? Igazság, te vagy?
    Utcán árulod tündér titkodat?
    Olyan kapós lettél egyszerre, hogy
    már száz tanyád van, ezer otthonod,
    egyszerre százé lehetsz, ezreké?
    Mindenkié lettél? vagy senkié?

    Szóljatok, lányok, mi van veletek?
    Mi történt velem? Milyen bűvölet
    játszik itt és hazudik? A mocsok
    csak rágalmazza tisztaságotok?
    Vagy örülnöm kéne és tévedek
    és angyalok lettek az emberek?

    Bár tévednék!… De már-már azt hiszem,
    ember nem volt oly kaján sohasem,
    amilyenek ti vagytok s voltatok,
    eszmék, ringyók, akik becsaptatok, –
    becsaptok mindenkit az ég alatt,
    be igazakat és hamisakat:

    nem is léteztek, ködök s fényjelek,
    csak szemünk lát az égre titeket,
    s míg itt fáj, forr s álmodik a világ,
    ti mulattok rajtunk, szép Ideák,
    szép csillagok, agyunk gyártmánya, ti,
    gaz csillagok, vakság tündérei!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ellenségeimhez

    Az leszek, amivé ti tesztek,
    ellenségeim, ti neveltek!
    A hazugság s gazság, amit
    tűrnöm kell, mind csak kitanít;
    ti magatok készítitek
    iszonyú fegyvereimet.

    Nem vagyok már a régi jámbor,
    ki félt a saját igazától
    és hogyha kés szaladt belé,
    sírt s vérzett, de csak befelé,
    vér s könny másra kell már nekem
    s én mindenre emlékezem.

    Tudod, mit tettél velem… akkor?!
    Emlékezz, gaz, s irtózz magadtól,
    irtózz, bitang: bűnöd tovább
    nőtt a néma éveken át
    és amit törleszteni kell,
    már sokakkal számolod el!

    Hiába az erőd, a pénzed,
    én több vagyok s messzebbre nézek,
    még tűrök és még hallgatok,
    de már nem vagyok rabotok,
    kínom már nemcsak az enyém,
    egy egész ország vagyok én.

    Még várok, még csak készülődöm,
    akarom, hogy a béke győzzön,
    de ha kell, a fegyveretek,
    az fordul már ellenetek:
    sorsotok lesz, amivé tesztek,
    vigyázzatok, mert ti neveltek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Varázskert

    Szemeim fáradtak, de tiszták,
    ragyogva nézik: lelkem erejét
    egy egész kert virágai hogy isszák.

    Én vagyok az a kert: virágok, ágak
    nőnek körém és fölém lombosodnak
    élő lugasnak, gyümölcskoronának.

    Örök kertemben, napfényes lugasban,
    álmodó kertész, nézek szanaszét:
    kint ősz és tél, itt bent mégis tavasz van!

    Ellenségeim, irígy viharok vad
    rohamai, rázzátok fáimat:
    hulljon a férges, kell a rovaroknak!

    Hulljon friss rügy is, hulljon dús virág-raj:
    a sebekből új hajtás tör ki, és
    ki baltás küzd meg ennyi izmos ággal?

    Szemeim fáradtak, de tiszták,
    ragyogva nézik: növekvő csodáim
    már az egész láthatárt beborítják.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Hangok

    A tavasz ideges villámai
    járnak bennünk, s lelkünk sötét
    remegései ki tudja, milyen
    hivásokra felelnek?
    Ki tudja, honnan
    suhog át
    a földön, a kék
    levegő tengerfenekén
    az a sok dróttalan üzenet,
    amelyből néha a vers kicsap:
    tán messze világok
    sajgásai, éhség
    fekete morgása, a néma düh
    száz vészjele, csilingelő szerelem,
    mozi kattogó izgalma, kürtök
    zengő hangtornyai, difterisz
    vörös sirása, kacagó gyerekek,
    erdők tűzvésze vagy a pénz
    őrült trillái: ki tudja,
    miből s miért
    épül és omlik e nyugtalan
    skála, a lélek szüntelen
    tengerjárása, és hogy
    egy-egy bolond szív a saját
    gyötrelme titkos megafonján
    – mint tükör a fényt –
    megcsattogtatva, miért
    sikoltja vissza a hangok
    végtelenét a végtelenbe?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szélcsöndes ormok

    Hunyt szemmel fekszem a napban.
    Hegyek, nyár, tavak, fellegek.
    Utazó lelkem mozdulatlan.

    Utazó lelkem ma pihen,
    ajándékot kapott, amely
    nem múlik benne sohasem.

    Óh, Dolomitok! ormok! lila fény!
    Pordoi! Latemár! Mennyi rettenetes
    szépség nyilt egyszerre körém!

    Milyen kincseket pazarolt
    rám váratlanul egy világ,
    amelyről sejtelmem se volt!

    S hogy megbékültem! Óriás
    éggé tágitott valami
    földöntúli csodálkozás:

    Úristen – – A szivem dobog,
    és szeretném megérteni
    a csodát, hogy boldog vagyok,

    boldog! az! – De nincs rá szavam.
    Emberek, én csak szidtam az
    életet: nem volt igazam. – –

    Hunyt szemmel nézek a napba,
    s új öröm némít, altat el:
    a szélcsöndes ormok nyugalma.

    Forrás: Lélektől lélekig