https://verskucko.com

Kategória: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: A kezdete volt csak…

    De hát mért nem voltál elég, ha így
    szerettelek? – Lassan derült ki, hogy
    mit értünk egymásnak: bűntudatom
    sokszor hitte: jobb, ha bárhogy szakít;
    a fájó üdv új fájdalmakba vitt,
    s közösségünk így maradt zaklatott,
    ideiglenes: kegyetlen kapocs
    zárta gyönyörét és tiltásait.
    Gyöngék, gyávák, bolondok mind a ketten,
    nem bíztam benned eléggé, s te bennem;
    a legnagyobb jó voltál életemben
    és most mégis a kevésért siratlak:
    minden kincs a kezdete volt csak annak,
    mit bűneim benned eltékozoltak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A törvénytelen szép

    Ahogy repül az élet, évről évre,
    egyre kevésbé tudom, mi a szép,
    egyre kevésbé értem magamat,
    hogy régen csak bizonyos arcokat
    hittem annak, csak ilyen vagy olyan
    szemet, szájat; mintha nem is magam
    ítéltem volna, hanem más, aki
    értelmetlenül válogatta ki
    a vonzót s rútat, s megszegényített.

    Aztán elhagytam a törvényeket
    s most türelmesebb, gazdagabb vagyok:
    előre látom a pillanatot,
    mely olt vagy gyújt, s a lelket, jellemet,
    a belső formát. Milliméterek
    összhangja szabta, ki tessék, ki nem?

    Ma sok egyéb is; és a szerelem,
    ahogy tanít idő s tapasztalat,
    egyre szebb lesz és titokzatosabb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év – 23

    A végtelen pillanat

    Időnként elhagytalak: összevesztünk.
    s dac, vagy gyöngeség vitt, vagy egyszerűen
    kalandvágy, vagy mert az életeden
    akartunk változtatni (majdnem eltűnt
    ilyenkor önzés, érdek, keseregtünk.
    hogy kötve tartalak!) – de azt sosem
    tudtam felejteni, a végtelen
    pillanatot, melyben egymásra leltünk,
    az elsőt, a többé sose-szűnőt,
    a csillaggyújtó-indító erőt,
    felmentőnket minden bíró előtt,
    él, az, túlél az, halott kedvesem:
    te lobogsz, te maga a Szerelem,
    a lét teremtő idegeiben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Vak voltam

    Vak voltam már és dermedt zűrzavar,
    s falba léptem, – s ajtót nyitott a fal!
    S láttam, történnek néha jó csodák,
    amikért élni érdemes, tovább
    botladozni máson s magamon át,
    egyszerre sírva s egyszerre kacagva,
    emberi sorsom hálásan fogadva,
    mint égi kedvest, aki ha kiválaszt,
    akkor szeret igazán, ha kifáraszt,
    Vak voltam már, hitetlen zűrzavar,
    s falba léptem s ajtót nyitott a fal,
    nyílt az ajtó és nyíltak jó csodák
    s én boldogan botladoztam tovább
    idegen romokon s magamon át
    s nem félek már, hogy újból elveszítsen:
    két kezével egyszerre tart az isten
    s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

    jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őrizni fogsz

    Mint százkezű szél a riadozó
    vetéseket, megrohanlak,
    vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát
    karjaiba a meztelen tavaknak.

    Megrohanlak: a hálám rohan meg.
    Rettenetes fény gyúl át rajtam:
    nem látlak tőle, pedig itt vagy
    s te magad keresed az ajkam.

    Nem látlak – Emberek vagyunk még?
    Káprázat visz hintázva föl-le.
    Egyszer, súgod, egyetlenegyszer!
    Aztán zuhanok, mindörökre.

    Egyszer, súgod még, s én kialszom,
    feketén, kábultan, halottan,
    de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi
    a föld sötét s nehéz aranyban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őszi kérdés

    Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
    Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
    S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
    S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

    És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
    Hogy reszket agg feje, az ezüstösfehér,
    S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
    Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?

    S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
    Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe,
    És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

    S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
    Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
    Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szédület

    Nem kell nekem a ti istenetek!
    Okos a világ, gyáva, beteg.
    Lapos mocsárban lapos az ég:
    “Csak felszínt, emberit: ez is elég”

    Hegytetőn állok – Óh fellegek,
    hogy hív a ti rohanó lelketek!
    Én emberentúlit akarok –
    Óh ormok, rémek, erők, viharok!

    Óh ormok, álmaim ormai!
    Óh, szédület iszonyú tornyai!
    Föl! Föl! Hunyt szemmel! Kicsi a lét,
    de megnő aki szakadékba lép.

    Föl! Át! Le! – Szétcsap az egy irány –
    Oldj ki magamból, emelj, Apám!
    Tépj ki – végy vissza, Istenem:
    ölj meg, ölelj meg, Végtelen.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc: Pillanat a „Tücsökzené”-ből

    Mint kagylóból bontottalak ki, mint
    héjból, s nem csak ruháidból: amint
    felnéztél rám, a végső pillanat
    előtt, mikor megláttad sorsodat,
    de még tiltakoztál, igen: amint
    felnéztél, akkor már, s lélek szerint
    te vetkőztél tovább: hívó szemed
    úgy menekült, oly kétségbeesett
    álmot tükrözött s oly belső csatát,
    hogy a szívem elszorult. De a vágy
    győzött lassan: fájdalmas bizalom
    mosolya remegett át ajkadon
    s a győzelmes, halálos gyönyöré,
    karod emelted a nyakam köré,
    be szép voltál! Azt a tekintetet,
    mellyel vállaltad titkod-szégyened,
    s mely jövőd és szíved bontotta ki,
    sose tudtam többé felejteni.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc: XXVI. – Az idő kísértetei

    Sokszor bizony csüggedni látlak, és
    csüggedek én is. Oly rövid az út!
    Bennünk lakik a halál s levegővé
    porló percekké őrli napjainkat,
    és ha, a múltba látva, sejtjük is,
    hogy évezredek szellemei mind
    agyunkban kísértenek, az ilyen
    jövő, ha lesz is, mit ér? Szomorú
    alázat a szívünk; de legalább
    tudjuk: nem éltünk egész céltalan
    s nem járunk úgy, mint a gőgös fa-isten,
    kit télre feltüzelnek: örökös
    kételyünk írja szemeinkbe: „Első
    tudás: tudni, hogy gyengék, – második:
    tudni, hogy mégis hasznosak vagyunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szeretők teste-lelke

    Mit tehetek én
    róla, hogy érdekel a test
    és hogy a hús
    úgy megérzi szépségeteket,
    mint a halál
    vagy az isten közelét?

    Nézd, kedves, a lélek is
    testben öleli meg a másik
    lelket, amikor
    barát barátot üdvözöl,
    testben siratja elveszett
    gyermekét az anya, s a hivő
    az úrvacsora kenyerében
    testileg akar
    egyesülni az égiekkel.

    Nem én akartam,
    hogy így legyen,
    nem én csináltam
    az életet
    s nem én csinálok
    belőle bűnt.

    Forrás: kötet