Az egykori arcképfestő alázatával,
gyökérből, répából, vöröshagymából,
illatos gyümölcsfüzérből, sarkantyú-
virágból, büdöskéből és olajbogyóból
próbálom összerakni arcodat,
a romlandó anyagból a fonnyadó,
pusztuló vonásokat, a pótolhatatlan
és egyszeri remekét a világnak,
de semmi eredménye nincs a kínlódásnak,
hiába faggatom a föld gyümölcseit,
szétmaszatolódik kezem alatt a kép,
pedig tizenkilenc év távolából is hallom
az egyetlen s utolsó telefonbeszélgetést:
a suta kérdéseket, a tanácsokat, a sírást,
amiből megérthettem volna hogy, de nem,
én nem gyanakodtam akkor semmiféle búcsúzásra,
nem ügyeltem az elfogódott hangra, az aggódásra,
de ha rájöttem volna, mondd, te kedves árnyék,
akkor elviselhetőbb lenne most hiányod?
Forrás: Lélektől lélekig
