https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Tatiosz: Idézetek

    „Légy tudatában esendő pillanataidnak, hiszen ember vagy. Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Beteg-klapancia

    Látom a ködöket,
    téli reggeleket,
    hétfőket, keddeket,
    napokat, heteket…
    Nem írok verseket,
    Beteg vagyok, beteg.

    Beteg vagyok, beteg.
    Nem írok verseket,
    nem zengek éneket…
    Csak egypár szót nyögök
    vagy inkább köhögök:
    beteg vagyok, beteg.

    Régi időm elmult,
    régi kedvem fordult.
    Ki volt hivem, elbujt,
    hírem, nevem elhullt,
    erőm veszni indult,
    pénzem sohasem volt…

    Mondd, van-e jussod már
    hogy így nyögj és kántálj
    mint unott koldusszáj?
    Ki hallgat terád már?
    Naphosszat motyogd bár
    hogy itt fáj, hogy ott fáj…

    Künn a fagy közelít.
    Öröm, gond közelit.
    Karácsony közelit.
    A hegyek hátait,
    fenyőfák sátrait
    ünnepre meszelik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gerzsenyi László: Apu játszott velem

    Apu játszott velem tegnap este
    A fenyőfa alatt, vidám hangulatban.

    Ajándékba kapott villanyvonatomat
    Próbáltuk ki együtt, mint szalad, hogy tolat.

    Éjféltájban már csak mi voltunk fenn ketten,
    S alvás előtt tőle halkan megkérdeztem:

    „Apu mindenkinek van játékvonatja,
    Amilyet én kaptam e szép karácsonyra?”

    Apu elkomorult, választ alig talált,
    S végül e szavakkal oktatta kisfiát:

    „Nagyon kevés gyermek ünnepel úgy, mint te,
    Mert az egész világ nyomorral van tele.

    Sokan ruhátlanok, betegek, éhesek,
    És azt sem tudják, hogy Jézus megszületett.”

    Kis játékaimat szépen elrakodtam,
    Majd a paplan alatt ekképp imádkoztam:

    „Úr Jézus, hozz végre egy olyan ünnepet,
    Amikor játékot kap minden kisgyerek!

    Éppen úgy, mint nálunk, csillog a fenyőfa,
    És mosolygó arccal játszanak alatta.

    Nem gyártanak többé gyilkos fegyvereket,
    Csak ruhát, játékot minden kisgyereknek.

    Minden ember örül, hogy a földre jöttél,
    És hogy e világnak megváltója lettél!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Egy megíratlan naplóból

    dec. 25.

    Itt jött rám a Karácsony,
    Rám, a kesely arcú pogányra,
    Itt jött rám a Karácsony,
    Gyermekségem falujában
    S azt hitte, hogy megtérít,
    Hogy szépen visszaingat.

    dec. 26.

    Talán-talán jobb volna
    Mégiscsak visszaesni,
    Betegen is a Krisztust,
    A régi Krisztust keresni.
    Talán-talán jobb volna,
    Mint lelkem keserülni:
    Krisztus előtt, templomban,
    Úgy, miként régen, leülni.
    Talán-talán jobb volna
    Most a faluban, itten,
    Fájó haraggal szólni:
    Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.

    dec. 27.

    Ez már nem is Karácsony
    S kinek mi köze hozzá,
    Embernek vagy Istennek,
    Hogy én mint fogok élni,
    Vagy én mint fogok halni?

    Békesség az Istennek,
    Békesség az embernek,
    Békesség a halálnak,
    Békesség mindeneknek,

    De nékem

    Maradjon a háborúság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

    Nyár,
    A régi vágyam egyre jobban
    Lobban,
    De vár, még egyre vár.

    Kár
    Így késlekedned, mert az éj setétül.
    Az élet
    Siralmas és sivár
    Enélkül.

    Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
    Görcsök
    Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.

    Mostan hajolj feléje.
    Közel a lázak kéjes éje.
    Akarod?
    Remegve nyújtsd a szájad és karod.
    Itt ital illatja tégedet vár.
    Nektár.

    Te
    Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
    Idd meg.

    Forrás: Arcanum

  • Katona Bálint: Agytréning

    Ameddig léteznek macskák,

    az egéren nem segít, hogy

    kinevezik elefántnak.

  •  Fodor Ákos: N. N. Á.-PLAKETT

    Az Igaz Kép: él. Árad-apad, remeg.

    Modelljénél is elevenebb.

    — Csak a keret

    lehet

    befejezett.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csorba Győző: HÓ-HIVOGATÓ

    De jó volna ha volna
    ha hó hullna halomba
    ha már fű sincs levél se
    betakarna a tél mindent fehérbe

    Kétkarácsony utolján
    ünnepnapok kihunytán
    fakó végén az évnek
    de jólesne kevés derű a szívnek

    Hét álló nap havazna?
    Ha tenné is mi haszna?
    A hó alól csak-újra
    az a csúf sár a hó alól kibújna

    Kevés derű mi lenne?
    Szépségtapasz a sebre
    Alatta mint előtte
    ami sajgott úgysem engesztelődne

    Azért mégis ha így is
    ha ez csöppet segít is
    de jó volna ha volna
    ha a friss hó falut-várost bevonna

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A legszebb este

    Be nagy Tél zuhant rám hitben, vágyban, célban,
    Valakim, egy Asszony, nálatok is Tél van?
    Havas, tört lelkemnek nincs vége, se hossza,
    Rendjét talán Te bús árnyad visszahozza.

    Vetkőzött a világ, didergően pőre:
    Szerelmem, Te, Multnak szerelmetes őre,
    Akarsz-e szerelem után is szeretni
    S egy-két, téli rózsát az arcomba vetni?

    Végkoriak sorsán zöld-lángosan ég el
    Atyafias testem a csillogó Éggel
    S mégis fáj a Halál s aki föntvirasszon,
    Kellene a multam, kellene az Asszony.

    Esküdözéseink már torkunkra fúltak:
    Szereted szeretni a jelenő Multat?
    Akarnál még lenni, hogyha varázst oldok,
    Régi, vágyó, tűrő, szegény, dacos boldog?

    Be tudnék ölelni, tréfát is siratni,
    Be tudnék véreddel véresen viradni,
    Édes Nagyasszonyom, hol vagy, vagy-e, látsz még
    S akarod, hogy a Sors víg hunyósdit játsszék?

    Gőggel kisértetbe csak egyszer is vinnél,
    Nyoszolya-virágnak még csak egyszer hinnél,
    Adnám új vágyamat vágyakozó vádnak
    S adakozó számat ragadozó szádnak.

    Mindent fölfrissítnék, mindent megajánlnék.
    Havasan hullanék Reád az ajándék
    És mindent megadva és mindent ellesve
    Feledéssel búgna ránk a legszebb Este.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A csillagok tövében

    Mondd, üldögélő, aki minden este
    Kiülsz az egyre teljesebbre váló
    Holdgömb alá s elnézed mozdulatlan
    A csillagképek hűvös reszketését –
    Nem hív a szomszéd házak békessége,
    Ahol megfáradt emberek pihegnek
    Erőt aludni a holnapi gondra,
    Nem hív a kertek aljáról az ének,
    A nevető, játékos fiatalság,
    Csigaházad sem, kedves asztalod sem,
    Melyen a villany meleg fénykörében
    Könyveid meghitt bölcsessége virraszt;
    Csak ülsz, csak ülsz a csillagok tövében,
    Magadat is felejtve – üldögélő,
    Mondd meg nekem: mit látsz az éjszakában?

    Csillagokat? Bolygók, napóriások,
    Izzó ködök, tejútak óceánját?
    Sugárözönök zápor-zuhogását?
    Fényesztendőknek megszámlálhatatlan
    Eónjain keresztül erre tévedt
    Törmelékeit sokszázezer éve
    Kilobbant kozmikus tragédiáknak?
    A világsíkok egymásba simúló,
    Egymásból újuló dimenzióit?
    Bújócskáit a hullámnak, a fénynek,
    Csilló tükörén a Határtalannak?
    Ezt látod?

    Ezt, és többet, és nagyobbat.

    Többet, nagyobbat? Szellemek suhantát?
    Csillaggolyókkal tekéző Hatalmak
    Három pár szárnyon lebegő csodáit,
    Amint a Törvény zengő vesszejével
    Vezényelik, – komolyan, mint a gyermek, –
    A Játék ütemét és énekelnek?
    Ezt látod?

    Ezt, és többet, és nagyobbat.

    Többet, nagyobbat? Hát van még azontúl?

    Azontúl már az ember nem beszél.
    A csillagok közt csillagként lebeg
    És teljesül és hallgat, mint a Hold.

    Forrás: Lélektől lélekig