Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,
ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,
vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,
vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belémerülni
mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.
Forrás: Lélektől lélekig
Halott madár a vízre szálló álom
és átkok burka minden sebre égő ír,
hajó feneklik meg a bújt korallon,
akár egy lékelt és lehorgonyzott manír.
Még körbe jár a hasztalan idő, amíg
csak varja ül a szélnek kókadt fákon,
de készülődik és elérhet hajnalig
a kín, ha érte küld hajókat Kháron.
Harangot önt a csend, vitorla szárad –
és így marad a röptös vágy magára.
Egy kósza fényt, egy csillagot talál-e,
ha meg se csobban már a partot érő est –
vagy jobb, ha tudja: nincs több „navigare”,
halott madárral nincsen több „necesse est”.
Forrás: Lélektől lélekig
Jön valaki. Belép az ajtón.
A fénybe bámul. Tükröm kinyitja.
Otthagyott boromba belekortyol.
Otthagyott poharam elejti.
Nem gyűlölöm. Helyettem-társad.
És talán ő se gyűlöl engem;
ki rég a rég kivágott hársak
szeme színében melegszem.
Forrás: Lélektől lélekig
Ne gondolkozz a szíveddel,
Mert úgy ezer tüske vár;
És ne szeress az eszeddel,
Mert az élet úgy sivár.
Forrás: Lélektől lélekig
Hányszor lemondtam már a versről!
Fogadkoztam, hogy vége, abbahagyom,
mint a bolyongást októberben,
mikor zülleni kezd az erdő,
és csöndes dúdolását Isten is abbahagyja.
Magányos, szürke házakat jártam körül.
Azt képzeltem róluk, hogy siralomházak
vagy a sikoltozó hisztéria házai,
csak hogy elakadjanak bennem a szavak,
mint ellenálló szívben a heves golyók.
Azt hittem, így majd könnyebb lesz végre
megédesítenem ereimben a vért,
könyökölnöm sunyi magyarjaim mellett a kocsmakertben,
s magasan lebegő erkélyekről nézni:
Ady eltévedt lovasa merre vágtat.
De csak az órák lassultak le közelemben,
de csak a fehérre mosott lepedők
csattogtak boldogabban a köteleken,
de csak a világ vége jött közelebb,
kíméletlenül araszolva, ahogy a délutáni árnyék.
Forrás: Lélektől lélekig
Az alvás: híd, amelyen a holnapba
sétálunk át csukott szemmel. Alatta
folyik álmaink hangtalan patakja.
(Ford.: Faludy György)
Forrás: Lélektől lélekig
(Sírfelirat)
Csak éltem itt, szegényen s jámboran,
míg végül elástak ide.
Sosem feledtem el, hogy meghalok:
ime.
Forrás: Lélektől lélekig
Minden ütésed, átkod
Hiába ellenem.
Szörnyű a fegyverem:
Megbocsátok.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha megpillantsz hazafele
egy ajtót éppen rádtekint
s egy gyík üvegroncsolta teste
a felforrósult országútra esve
ha mormolva a sövény levele
feléd mutat
én vagyok aki vár reád
Ha suttog nyári délben
az árnyék füledbe
ha a méhek ezüst függönye szemedet
befedte
ha felhősarkain az égbolt kapuja
csikorogva kifordul
én vagyok aki vár reád
Én vetésemet életednek
minden percébe tettem
és már csupán az ismeretlen
ki rajzolja kalitkád rácsait
Szemem nyitva szemem lezárva
a rózsában vagy a búzában
minden dalodban évszakodban
minden éved szögezve át
én ott leszek várok reád.
(Rába György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Álarcban jár a gyűlölet,
angyal képében tetszeleg,
bárány bőrében farkasok,
s tágult szemmel bámulja sok
ifjú titán, míg ordasok
ámítják őket szép szavakkal.
Uszítanak: Gyerünk, a tettek
döntenek majd, itt törvény nem kell!
Vigyázzatok, vigyázzatok!
Ki áldást oszt, az nem mind angyal,
s míg álszentül égre merednek,
már szaga van a gyűlöletnek.
Forrás: Lélektől lélekig
