https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

    Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
    erőt kérek a hétköznapokhoz.
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

    Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
    forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
    tapasztalatokat!
    Segíts engem a helyes időbeosztásban!

    Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
    vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
    Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
    átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
    a váratlan örömöket és magaslatokat!

    Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
    Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
    kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
    ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

    Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
    bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
    Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
    mondják meg nekünk.

    Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
    Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
    Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

    Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
    és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

    Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
    a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
    közvetíthessek!

    Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
    Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Louis Aragon: Elza keze

    Add a kezedet ha elhagy nyugalmam
    Add a kezedet melyről konokul
    Magányomban én annyit álmodoztam
    Add a kezedet megváltásomul

    Mikor tenyerem csapdájába ejtem
    Mely csupa zavar félő sietés
    Mikor végre itt tartom a kezemben
    Melyben mint a hó olvad s elenyész

    Meg sosem tudod mi az amit érzek
    Ami feldúl és ami elborít
    Meg sosem tudod hogy e reszketések
    Milyen kín felől árulkodnak itt

    Hogy mit közöl így ez a néma mély nyelv
    Állati beszéd képe-nincs tükör
    Mely szem nélkül és száj nélkül beszélhet
    Ez a szava-nincs borzongó gyönyör

    Add a kezedet szívem hadd simuljon
    Közé s csend legyen percre legalább
    Add a kezedet lelkem hadd aludjon
    Hadd aludjon ott amíg a világ

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gérard de Nerval: Intés

    Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol
    világunkon, ahol mindenből zeng az élet!
    Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred
    s agyadra nem szorul a mindenség sehol.

    Az állatból hozzád szellemek ajka szól
    és mindegyik virág kibomlott szirmu lélek;
    az örök szerelem titkát őrzik a fémek;
    „érez minden dolog” s mind lényedig hatol.

    Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted, –
    igéket rejteget a holtnak hitt anyag:
    ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!

    A sötét lényekben istenek alszanak;
    s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak:
    szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Csillag a víz alatt

    Ott lenn, a víz alatt
    Egy másik, mélyebb ég;
    S hogy kisímult a tükör:
    Ezernyi csillag ég,
    Ragyogj, ragyogj,
    Te vízalatti ég!

    Ragyogj, ragyogj,
    Te örök Ideál,
    Tőled el nem választ
    Sem élet, sem halál,
    Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
    Fenn is, lenn is elérhetetlenül,
    Ragyogj, ragyogj!

    Ragyogj, ragyogj,
    Örökkön tiszta kép
    E lélek vízalatti, mély egén,
    Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
    A miről sose mondhatom: enyém.
    Ragyogj, ragyogj
    Éjféli Csillag, lelkem mély egén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Jégtánc

    A jég
    meg az ég
    szikrázva simul össze,
    a szél
    se beszél:
    por-hóval kergetődzve
    játszanak
    – mert szabad…
    E fényes-boldog pusztaságban
    nincs hazug szó: tisztaság van;
    senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
    itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!

    Égnek
    és jégnek
    kristály síkjai közt suhan a lélek…
    a levegő penge-éles és szesz-tömény,
    itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
    röpülve, zuhanva,
    pörögve, suhanva
    szótlanul mond hálát jégnek és égnek
    a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!

    Oly jó:
    erre nincs szó!
    S ha vége a dalnak és fárad a láb:
    a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát
    némán begyógyítja a szűz hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Morális örökmozgó

    morális örök-mozgó:
    amit nem emelsz
    – szűntelen – süllyed

    Legyen erőd lent
    hagyni, amit nincs erőd
    följebb emelni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paracelsus – Idézet

    Aki nem tud semmit, nem szeret semmit.
    Aki tehetetlen: értelmetlen.
    Aki nem ért semmit, nem is ér semmit.
    Aki viszont ért, az szeret is, néz is, lát is…
    Minél több tudás rejlik egy-egy dologban, annál nagyobb a szeretet…
    Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik meg, mint a szamóca,
    az semmit sem tud a szőlőről.

  • Ellen Niit – Azt hittem

    Én azt hittem, hogy mindig kék,
    ragyogó tükör a tenger,
    s hogy rejtett aranyszemecskék
    kincsével tele az ember.

    Hogy járva a tengert, szembe kell
    szállni merészen a széllel,
    s akkor a hajós csodákra lel,
    az idő nagy titkokat érlel.

    Szálltam hát, Végtelen, feléd:
    hullámok pörölye paskolt.
    Ég s víz határa s a tengerfenék
    derengett: messzi, deres folt.

    S akkor megtudtam, hogy csak néha,
    nagyritkán kék a tenger,
    és hogy üres és szürke, még ha
    csillog is sokszor, az ember.

    Láttam földet, hol nincs tó, se folyó –
    por és rög, semmi más:
    nincs aranyszem a porban, melyből ott
    gyúrják az ember fiát.

    De tudtam: Nincs szebb feladat,
    mint vágyva előre törni:
    keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
    s szeretni, és gyűlölni.

    És látni, hogy néha szürke homályon,
    átragyog kéken a tenger,
    s tudni: tisztább öröm nincs a világon
    mint az, ha ember az ember.

    Képes Géza fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A testvér

    A Testvér: az a nő, aki szeret,
    De vágya nincs és semmit sem akar.
    Tenger-nyugalmú mosolya mögött
    Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
    Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
    Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
    Olyan, mint a jó lelkiismeret
    Az öntudat virágos küszöbén.
    Tartózkodása nem titkos ígéret,
    nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
    De kőbe metszett rendületlen lényeg.

    Látod, ez az a nő, aki testvéred.
    Ez az a nő, akiben megszűnik
    A nemek örök, nagy szerelmes harca,
    Mely hódítás és leigáztatás,
    Ha százszor pásztor-idill is az arca.
    Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
    A szeretőkre a vágy vak tűzében.
    De szabadság van a testvériségben.

    A testvér az a nő, aki szeret,
    de sohasem lesz gyermekeid anyja,
    csak álmaidnak, lélekgyöngyeidnek
    Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
    Ki távol tőled – melletted áll mindig,
    S a szépség ködös ormai felé,
    Ha megállottál – újra útnak indít.
    Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
    komolyan kormányozza léptedet,
    S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
    Megszázszorozza hattyú-éneked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benczes Sándor Gábor – Az öreg gitáros

    …az utcán süvít a fagyos szél…

    Öreg zenész ül a sarokban,
    Rongyruhában, sápatag arccal,
    Kezében kopott gitár, halkan
    Pengeti, a füstben elül a réveteg hang.

    S az öreg belecsap a húrba,
    Rezeg a hang, s száll, száll magasan,
    Dörögve száll, s vált most halk mollba,
    A hang lágyan lebeg, s unt szívekbe utat keres.

    …az utcán dermesztő, hideg tél…

    A rongyos zenész vaksi szeme
    Messzi múltba néz, ifjú férfit,
    Délceg bajnokot lát, vén keze
    Újból a húrba mar, s a dal száll, tovább mesél.

    Most gyönyörű nőt lát, szerelmet,
    Majd dúrba vált a hang, a harag
    Hangjai ezek, s az életet
    Átkozzák reszkető ujjai, sír a gitár.

    …az utcán csak hó, és sóhaj száll…

    Csontkeze, mely egykor lányt ölelt
    Mára csak dróthúrokat penget,
    S a kocsma füstje mesével telt,
    Mindenki csitt! fejét leszegve meredten néz.

    És mesél, és regél, hallga csak,
    S a színes történetek szállnak,
    A szürke szíveket a vén vak
    Még egyszer, tán utoljára színesre festi.

    …az utcán vágtat a fagyhalál…

    Forrás: Lélektől lélekig