https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Fodor Ákos – AJÁNLÁS

    Csendes vagyok,
    törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
    mint némelyik jobb költemény.
    – Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
    ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Füves könyv – Az állatokról

    Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

    Forrás: Lélektől lélekig (Márai Sándor: Füves könyv)

  • Edgar Allan Poe: Külön

    (Tellér Gyula fordítása)

    Gyerekkoromtól fogva nem
    Olyan vagyok, mint más. Szemem
    Nem úgy lát, nem közös kutak
    Habja bennem az indulat.
    Nem közös forrásból ered
    Bánatom. Gyújtva szívemet
    Más fokra izzik örömöm.
    S ha szeretek: azt is külön.

    Ott – gyerekkoromban – a vad
    Élet hajnalán: ott fakadt
    Ez a varázs – a jó s hamis
    Mélyekből –, mely kötöz ma is:
    Forrásból lett, gyors patakból,
    Sziklahegyen rőt falakból,
    Napból, mely lekörözött
    Őszi aranyfény között,
    Villámból az ég alatt,
    Amint elszállt, elszaladt,
    Dörejből, vihar ha forrt,
    S fellegből, mely olyan volt
    (Bár kéklettek az egek)
    Szemre, mint egy szörnyeteg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Konfuciusz: Idézetek


    „Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Intelem vezeklésre

    Mivel e földön jónak lenni oly nehéz
    erényeid elhagynak mint az ifjuság,
    de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
    s ha netán elfáradva az uton leülsz,
    mind köribéd telepszik és arcodba néz
    nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« –
    s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
    kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
    megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
    lelked belső helyein és zugaiban
    kotorna nyelve ragadósan, sikosan,
    és érzed már hogy többé nem kergetheted
    s nem verheted hacsak magadat nem vered
    verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz
    és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:
    te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
    s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
    s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
    mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
    és őt is elrohasztja viszi mint az őrület
    vak égését, ezt a sivár belső tüzet
    amelyben minden bölcs erő és fiatal
    erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,
    légbe leng fel és híg egek felé enyész –
    mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Szembe a Nappal

    Ásít a sivatag.
    Ezer álnok álmos szemével
    Gúnyosan hunyorog a homokóceán.
    Állok a porhullámok közepén.
    A két karom magasra tárva,
    Az ég felé, az ég felé.
    És égő szemmel és égő szívvel
    Nézek, szembe a Nappal.
    Hasad a hajnal.

    Az álmos, szürke sivatag fölött
    Megvillan a fény és fölkel a Nap.
    Bíborosan, aranyosan,
    Ifjan, tüzesen és szerelmesen.
    És én, kitárt karral és szívvel,
    Ifjan, tüzesen és szerelmesen,
    Nézek, szembe a Nappal.
    Minden sugár énrajtam rezdül át,

    Minden dal rajtam csendül át.
    Mi lettem én? Az vagyok, aki voltam?
    Vagy egy nagy-nagy harmónia,
    Dalból, tűzből és élő sugarakból?
    Én vagyok-e a puszta lelke?
    Vagy az én lelkem a Nap?
    Nézek, szembe a Nappal.
    Úgy átjár a fény,

    Úgy fölissza a lelkemet.
    És nem tudom, a Napból fakad-e a fény,
    A tüzes, imádságos és szerelmes,
    A sivatagra és az én szívemre?
    Vagy belőlem forrásozik a Nap?
    Kitárt karokkal, magam is tűz,
    Nézek, szembe a Nappal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A tó lelke

    Állottam hosszan, hallgatag,
    A fák alatt, a tó felett.
    Halvány holdfény a gallyakat
    Sugárba vonva reszketett.
    Ködben, homályban állt a tó,
    A légben néma mély igézet,
    Félálmodásba ringató.

    A tónak lelke megigézett.

    Levél se mozdul, nesz se szól.
    Hallgat a víz, szunnyad a szél.
    Hullám közül, a víz alól,
    A sejtelem világa kél.
    A tó beszél. Én hallgatom.
    S a vízbe nézek, egyre nézek.
    Élek?… Nem élek?… Álmodom?…

    A tónak lelke megigézett.

    Testetlenül és nesztelen
    Hűvös sugalmak rajja kel,
    És átszűrődik lelkemen.
    A tó, a tó titkot lehel.
    Átsző mindent e lehelet.
    Minden titok, amerre nézek.
    Nedves köd ül a táj felett.

    A tónak lelke megigézett.

    Homály, homály! Minden homály!
    Ez a chaos! Ez a setét!
    A némaság ős lelke száll
    Nagy szürke szárnyon szerteszét.
    A nagy szárny zajtalan suhan.
    Még nincs napfény. Még nincsen élet.
    Az anyag áll csak hangtalan.

    A tónak lelke megigézett.

    A némaságba belevesz
    A gondolat, a képzelet.
    Igen, az első reggel ez:
    A Lélek a vizek felett.
    Elömlik, áthat mindenen.
    Csak egyet látok, egyet érzek:
    A végtelen! A végtelen!

    A tónak lelke megigézett.

    És halkan és önkénytelen
    Imádság fogan ajkamon
    Arcod előtt, ó Végtelen.
    Imádkozom, imádkozom.
    És bennem föllobog a fény:
    Mely elveszett a vak homályban,
    A Fényes Végtelen ölén
    A lelkem, a lelkem megtaláltam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Hímzés

    Szólongatom olykor magam: be szépek
    A föld csudái, látod, bús nomád?
    Miért hát mindig bánat a komád,
    És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?

    Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,
    S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
    Bár színe alján ott a torz fonák,
    Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget:

    Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét
    S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
    Nézd: áldott hímzés, halk pompával omló —

    Kár volna vad kezekkel összetépned,
    Hisz lassan úgyis elkopik az élet,
    S jaj, csattan a párkák kezén az olló

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap

    mint öreg fát az őszi nap
    lemenőben még beragyog
    és elköszön a szerelem

    jöhetnek újabb tavaszok
    hajthat még rügyet lombokat
    gyümölcsöt többé nem terem

    felejtgeti a titkokat
    miket senki sem tudhatott
    őrajta kívül senki sem

    fészke is üresen maradt
    elhagyták kiket ringatott
    üresen ing-leng üresen

    de boldogan föl-fölsusog
    ha valaki még néhanap
    gyér árnyékában megpihen

    Forrás: Lélektől lélekig

    magyar költészet

  • Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

    (Weöres Sándor fordítása)

    Ha mennél hideg szélben
    a réten át, a réten át,
    rád adnám kockás takaróm,
    öleljen át, öleljen át!

    S ha körülzúgna sors-vihar
    rémségesen, rémségesen:
    szívemben volna házad,
    oszd meg velem, oszd meg velem!

    Volna köröttem zord vadon,
    sötét, veszett, sötét, veszett:
    mennyország volna nékem az
    együtt veled, együtt veled!

    S ha volnék minden föld ura
    az ég alatt, az ég alatt:
    koronám legszebb ékköve
    volnál magad, volnál magad!

    Forrás: Lélektől lélekig