iszapba fúrt fejű
részeg fatörzs
fuldoklik a vízben
távoli templomtorony
szólítja meg a csöndet
félénk alázattal
kutatom arcod melegét
te csillagokat szimatolsz
az estben: belénk szivárgó
szerelmes szavakat
fáradt hullámok
loccsannak a partnak
– tenyerem álma vagy…
Forrás: Lélektől lélekig
Megszűnt a tér: nincs „messze”, nincsen „távol”,
amióta tudom, hogy létezel:
Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.
Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
gondolatban nálam feledkezel,
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel…
Magányából az „én” és „te” kilábol,
mely külön értelmetlen félbe szel;
csak a tündöklő „Te meg én” világol;
értelmes egy velem együtt leszel: –
Én vétkezem, amikor Te hibázol,
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.
Forrás: Lélektől lélekig
Én megtanultam fű-nyelven beszélni
és fákkal szólni zúzott ég alatt,
és megismertem hangtalan sírásuk,
mikor fájdalmuk némán felfakadt.
De mondják-e a füvek szélben, este,
mondják-e egymásnak: kedvesem.
És tudják-e az örökké parázslót
kimondani, e szót, hogy: szeretem?
Forrás: Lélektől lélekig
Nézz rám! Fordulj felém,
Hogy lássam szemedben szemem,
érints meg, szorítsd meg kezem,
s mondd, szívedben létezem.
Nézz rám! Simogasd meg arcom,
jöjj még közelebb hozzám,
minden csókom Neked adnám,
segíts túlélni nehéz harcom!
Nézz rám! Most csak én
vagyok itt titokban Veled,
s megcsókollak, ha megengeded,
mert vágy lobbant szívem mélyén.
Nézz rám! Nézz lelkem belsejébe,
lásd, érezd meg féltett titkait,
bújj hozzám, hogy csókoljam ajkaid,
hogy eggyé forrjunk a fekete éjben.
Nézz rám! Hadd hajoljak ajkadra,
vad csókkal, forró öleléssel,
s így szívem összeforr szíveddel
s nem gondolunk a holnapra.
Nézz rám! Itt vagyok Veled,
elsuttogom, hogy nagyon szeretlek,
és köszönöm, hogy melletted lehetek,
s szívemben mindig lesz hely Neked.
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretnélek kibontani
a hús ruhájából egészen
s meglesni, új gyönyörűségben
milyenek tested csontjai.
Mert egész tested szeretem
és mind, ami építi kint és bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.
Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.
Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kínálták a melled,
mint az ölelést a karod,
s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:
hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?
Szeretnélek kibontani
s vigyázva összerakni újra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.
Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.
Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,
a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.
Forrás: Lélektől lélekig
Halálfejű iszonyat mered
rám a sötétben. Keresem
elhagyott, régi emlékeimet,
de nem jő elő egyik sem.
Mint a halálraítélt, állok
a szakadék szélén, várva
a halált, hogy mennybe szállok,
de a várakozás mindhiába.
Magányban maradok még,
akár elszállhat ezer év,
nem mozdul köröttem a lég,
nem jön sehonnan segítség.
Hol vagytok már, régi napok?
Hol vannak az emlékeim?
Mint madarak, úgy elszálltatok,
és még most sincsen senkim.
Forrás: Lélektől lélekig
Tudod, megtennék én bármit
Ha érted teszem
S te egy szerenádot kértél
Hát jól van, legyen
Talán szebb lenne egy ékszer
Egy szál virág
De nem kell más, csak szerenád
Persze jól jönne egy álarc
S egy szép nagy kalap
Jobb, ha nem ismer meg senki
S ez köztünk marad
S te a függöny mögül nézhetsz
Mintha nem is tudnád
Hogy hozzád szól a szerenád
Hát nyíljon már az ablak
Itt várok rád
Most már lebbenjen a függöny
S a gyertyaláng, hm…
És ha elég szépen játszom
A dél dallamát
Talán kapok majd egy csókot
S egy forró teát
Aztán visszabújok melléd
S te nevetsz tovább
Még mindig szól a szerenád
Forrás: Lélektől lélekig
Itthon vagy-e kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.
Magas hegy tetején sziklaszál
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.
Mint a zúgó erdő, a szívem,
nem csendesül el, csak szíveden.
Fentcikázó sólyom a szemem,
szemed sugarában megpihen.
Forrás: Lélektől lélekig
