https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Hatos Márta – Elküldöm hozzád…

    Ha ezer színes szárnyat bont a
    vágyam,
    elküldöm hozzád és megérint
    lágyan.
    S ha fáradt éjbe fényt hintett az
    este,
    pilládon alszik, mint virágon
    lepke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd – Vándor vagyok

    Az este éhes, elnyeli a fákat,
    a házakat, az utcát, a teret.
    Mint örömöt, ha elviszi a bánat,
    rossz szándékot a lelkiismeret.

    A Hold pihen, nincs kedve felébredni,
    az égre szór pár vaksi csillagot.
    Feje alatt felhőkből puha párna,
    bezárkózik, nem nyit ablakot.

    Nekem sincs kedvem így maradni ébren,
    vándor vagyok, hát itt is van helyem!
    – Egy tollpihe, ki utazik a széllel,
    mindenhol otthon – mégis idegen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Richard Bach – Idézet

    „Soha ne vedd magától értetődőnek, hogy valaki melletted van.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – Végső töredék

    Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
    gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
    Ahogy lélekben égtem, benned égek:
    a fahasáb sokáig küszködött
    lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
    de most táplállak, benned égek én,
    s e rémség poklában lesz szelíd lényem
    e földön túlvilági rém.

    Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
    és szabadon a kín-máglyára léptem.
    Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
    a szívemért, mely némán kimerül.
    Még az vagyok valóban, aki ég?
    Emlékeket sem tűrök idebenn.
    Ó élet, élet: kinti lét.
    S a lángban én. Nem ismer senki sem.

    (Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
    ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
    nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
    Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes – A visszajáró

    Ez volt az asztal. Lapja, lába.
    Ez volt a drót. Ez volt a lámpa.
    Pohár is volt mellette. Itt van.
    Ez volt a víz. És ebből ittam.

    És kinéztem az ablakon.
    És láttam: ferdén hull a pára,
    nagy, égi fűz lógatja ágát
    az esti rét sötét tavába,
    és kinéztem az ablakon,
    és volt szemem. És volt karom.

    Most széklábak körül lakom.
    Minden tárgynak térdéig érek.
    Akkor vállal vágtam a térnek.
    S mennyi madár volt. Mennyi tér.
    Mint egy szélfújta lángfüzér
    szirmai, tépve és lobogva
    szálltak, rajokban sustorogva,
    egy dobbanással szerterántva,
    mintha egy szív madár-szilánkra
    pattanna szét, repülne szét –
    ez volt a tűz. Ez volt az ég.

    Elmegyek. A padlólapot
    ujjal érintgetném, ha tudnám.
    Alacsony léghuzat, az utcán
    húzódom. Nem vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rácz Sándor – Beteg bohócok

    Az éjmadár halott.
    Teteme rázuhant a világra.
    Hát hiába daloltak annyit,
    hiába?

    Nincsenek többé
    őszinte csókok.
    Egy szakadék szélén állnak
    a beteg bohócok.

    „A szerelem egy időben halt meg
    a mesével, én csak annyit mondok” –
    szólt az egyik, és még egyet léptek,
    és aláhullottak a bölcs bolondok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Egy arckép alá

    Kihűl a nap az alkonyi grafitban.
    Tágasságával, mélységeivel
    a néma tenger arcomba világít.
    Öreg vagyok. Nem hiszek semmiben.

    Öreg vagyok, lerombolt arcomon
    csupán a víz ijesztő pusztasága.
    A szürkület gránitpora. Csupán
    a pórusok brutális csipkefátyla!

    Hullámverés. Aztán a puha éj
    boldogtalan zajai. Vak rovar,
    magam vagyok a rám sötétedő,
    a világárva papundekliban.

    És egyedül a feneketlen ágyban.
    És egyedül a párnáim között.
    Magam vagyok az örökös magányban.
    Akár a víz. Akár az anyaföld.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Idézet

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Kék virágok közt

    Hogy búsan a vonatra szálltam,
    lenn volt az éji szürkület,
    és a sötét mezőkre nézve,
    szóltam: „Mi rossz tenélküled.”

    Nappal van… A vasút a rétet
    ujjongó kedvvel futja át,
    friss illat árad messze-messze,
    körül virágzó tarkaság.

    A szélbe kék virágok ingnak,
    s én tőlük félve kérdezem:
    „Kék lányszemek, kéklő virágok,
    felkelt-e már hű kedvesem?”

    A kék virágok integetnek:
    „Most kel fel épp hű kedvesed,
    rád gondol és a szíve úgy fáj,
    szemei könnytől nedvesek!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Tóth Bálint – Ketten egyedül

    Ketten, egyedül,
    mint két ujjam,
    mint a mutató s a középső,
    mikor széttárom V alakban.

    Ketten, egyedül, mint az ujjam,
    mindenki nélkül,
    mindig együtt,
    egymást vezetve és követve,
    mint egy kétágú szólam.

    Ketten, ketten, akár az ujjam,
    olyan, olyan egyedül-együtt
    szeretve, játszva, ölelve
    éjjel-nappal, reggel-este
    összefonódva, mindenütt együtt
    pörlekedve és feleselve
    de mindig, mindig egy irányba

    s tán nem is tudva, nem is sejtve,
    az okát, célját meg sem értve,
    valami belső ihletésre,
    tán génjeink parancsszavára
    szállunk-szállunk egy ismeretlen
    egy sohsemvolt s mindiglesz tájra

    mint vadludak fel-felkiáltva,
    mert minden tájon, földön otthonunk van,
    röpítjük egymást láthatatlan, ketten,
    csillagfényes égen, ékes V alakban.

    Forrás: Lélektől lélekig