https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Bella István: Ami elmarad

    Ahogy minden megérik magára,
    úgy halálosodsz; maradsz.
    Elhagy az alkalom, a talán, a hátha
    voltnál bizonyosabb.

    Ritkulnak a kötőszavak, barátok.
    Jobb így! Megszokhatod.
    S ha kezed után leválna lábad,
    mímelhetsz művégtagot.

    Járhatsz láb nélkül, kéz nélkül írhatsz.
    Semmi se a tiéd.
    Szólhatsz száj nélkül. Mindent kibírhatsz.
    Van példa rá elég.

    Ki ragozza el magyarul az időt?
    A szótővek, félmondatok ideje jő.
    A sunyi ponté. Minden kidőlt
    felkiáltójel kopjafa. S te vagy a halott.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csak a bárány

    Káin és Ábel ügyében
    eddig
    a bárányról
    még senki nem beszélt.
    Maga az Úr sem!
    A Bírák Bírája!

    Pedig ő látta az esetet
    s tanúsíthatná,
    hogy Káin és Ábel fölcserélhető.
    Mert Káin lehet Ábel.
    És Ábel lehet Káin.

    Csak a bárány,
    aki mindig ugyanaz.
    Meg az áldozati füst.
    Az áldozatot nem szabad megakadályozni!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: A világ végén

    A világ végén végül is ketten maradtak:
    az árva, árva ember
    meg az árva, árva, árva
    emberiség.

    És elindult
    fönnhangon kiáltozván
    az ember az emberiségben:
    „Hol vagy barátom, hova lett?”

    És elindult
    fönnhangon kiáltozván
    az emberiség is az emberben:
    „Hol vagy barátom, hova lett?”

    És így
    tekergőztek egymás
    üregeiben, járataiban,
    barlangjaiban
    a világ végezetéig.

    Mert az ember
    nem tudott emberiségül,
    és az emberiség
    nem tudott emberül.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csak az a fény

    Már nem érdekel a láng, a lobogás,
    csak az a fény, mely pólyál, melegít,
    csak az a Nap, mely világít: anyás.
    Visszaadja sugarát, melleit.

    Nem érdekel a tüzek tüze sem.
    Hamuvá roskaszt, hamvamba visszaadás.
    Bekormozódó életüvegemen
    nézem, mint málló napfogyatkozást,

    messzi magam: ahogy tolul, tolul
    elém, körülem egy feketeség,
    elfed előlem, s azt súgja botorul:
    kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csönd

    És majd besüpped az ég,
    megroskad, összetöpped,
    s mint elhagyott sírokon,
    elgazosodik a földön az éj.

    Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,
    mert nem lesz, mi mérje a csöndet,
    csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.

    Hol lesz akkor barátom a porhadt
    temetők nyugalma, lesz-e ember,
    síró nénike a fák közt, mekegő
    kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?

    Lesznek-e méhek?
    Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást
    elmúlássá szelídíti?

    Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben
    döglegyek, keselyűk, hollók
    – zajtalan keringő bolygók –
    a Föld felett.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Ikerbátyám

    Öreg a szívem, öregebb nálam,
    öregebb nem is lehet,
    idősebb volt már anyám hasában,
    s mióta megszületett

    – bár ikerbátyám – külön. Magában.
    Én baktatok. Ő meg lohol.
    Hol én előttem. Hol meg utánam.
    Fúj, fújtat. Valahogy. Valahol.

    Megáll majd egyszer. Hagyja: bevárjam
    az utat, mely végképp övé.
    Elnyugszunk együtt. A föld hasában
    hallgatni anyánk szívét.

    Forrás: Magyarul Bábelben

    ⭐

  • Reményik Sándor: Béke

    Valami furcsa összehangolódás,
    Valami ritka rend –
    Széthúzó erők erős egyensúlya,
    Mély belső bizonyosság idebent –
    Bizonyosság arról, hogy élni jó,
    Szenvedni elkerűlhetetlen,
    Szeretni tisztán: megistenülés,
    Meghalni szép –
    S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
    Megtalálni a felséges Igét:
    Az Igét mindezekhez:
    A Béke ez.

    Orkán ordíthat aztán odakünt,
    Robbanhat ezer bomba: kárbament,
    De kárt nem okozott.

    Bent:
    Csend.

    A Béke itt kezdődik.

    Bent:
    Csend.

    Isten hozott.

    Forrás: ismeretlen

  • Wisława Szymborska: Vannak, akik szeretik a költészetet

    (Czerniawski Ádám fordítása)

    Néhányan –
    tehát nem mind.
    Nem is többség, csak kisebbség.
    Nem számítva az iskolákat, ahol muszáj,
    és magukat a költőket,
    ez valószínűleg kettő ezrelékből.

    Például –
    de az ember szereti a tésztalevest is,
    szereti a bókokat és a kék színt,
    szeret egy régi sálat,
    szereti, ha a saját akarata szerint jár,
    szeret megsimogatni egy kutyát.

    Költészet –
    de mi a költészet? Erre a kérdésre már több ingatag válasz is
    született. De én nem tudom, és nem tudom, és ehhez úgy kapaszkodom, mint egy megmentő korláthoz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Statisztikai összefüggések

    (Csordás Gábor fordítása)

    Száz emberből

    Mindig mindent tud:
    ötvenkettő.

    Minden lépésnél habozik:
    szinte mindenki más.

    Kész segíteni,
    ha gyorsan megy:
    negyvenkilenc.

    Mindig jó,
    mert nem tehet másként:
    négy – na jó, talán öt.

    El tud ismerni, irigykedés nélkül:
    tizennyolc.

    Ifjan megbotlott
    (de már vége):
    teljesen hatvan.

    Akivel jobb szóba sem állni:
    negyvennégy.

    Örökké retteg
    valakitől-valamitől:
    hetvenhét.

    Boldogságra képes:
    legfeljebb huszonhárom.

    Egymagában ártalmatlan,
    tömegben megvadul:
    több mint a fele, annyi szent.

    Kíméletlen,
    ha alkalma nyílik rá:
    jobb, ha még
    sem tudjuk.

    Visszatekintve bölcs,
    nem sokkal több,
    mint előre.

    Az életből nem hoz ki, csak egy pár cuccot:
    harminc
    (bárcsak tévednék!)

    Összecsuklik a fájdalomtól
    és nem lát reményt maga előtt:
    előbb-utóbb nyolcvanhárom.

    Igaz ember:
    alig harmincöt:

    Vagy, ha úgy jobban érthető:
    három.

    Szánalomra méltó:
    kilencvenkilenc.

    Halandó:
    százból száz –
    ez a szám soha nem változik.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Macska az üres lakásban

    (Csordás Gábor fordítása)

    Nem halhat meg a macskának csak úgy.
    Mert mit kezdjen a macska
    egy üres lakásban.
    Ugráljon a falra.
    Dörgölőzzön a bútorokhoz.
    Mintha semmi se változott volna,
    mégis kicserélődött minden.
    Minden a helyén,
    mégis szanaszét.
    És esténként már nem ég a lámpa.

    Léptek a lépcsőházban,
    de ezek nem azok.
    Egy kéz halat tesz a tálba,
    de ez a kéz sem ugyanaz.

    Valami nem kezdődik el
    a szokásos időben.
    Valami nem úgy pereg le,
    ahogy kellene.
    Valaki itt volt és itt volt,
    aztán egyszercsak eltűnt,
    és most makacsul nincs.

    Minden szekrénybe belestünk,
    végigfutottunk a polcokon.
    Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
    A tilalmat megszegve
    még a papírokat is szétkotortuk.
    Mit tehetünk még.
    Alszunk, váralkozunk.

    Csak jöjjön vissza,
    csak kerüljön elő.
    Akkor majd meglátja,
    hogy a macskával nem lehet így.
    Majd úgy megyünk elé,
    mint akinek cseppet sem sietős,
    óvatosan,
    vérig sértett tappancsokon.
    És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

    Forrás: Magyarul Bábelben