https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Wisława Szymborska: A kor gyermekei

    (Gömöri György fordítása)

    A kor gyermekei vagyunk,
    S ez a kor – politikus.
    Ügyeid, ügyeink, ügyeitek,
    a nappaliak, meg az éjjeliek,
    mind, mind politikai ügyek.

    Akarod, vagy nem akarod,
    génjeidnek politikai múltja van,
    bőrödnek politikai színárnyalata,
    szemednek politikai látásmódja.

    Amiről beszélsz, annak a kicsengése,
    amiről hallgatsz, annak a jelentése
    így, vagy úgy – politikai.

    Még az erdőben barangolva is
    politikai teszel
    a politikai talaján.

    Az apolitikus versek is politikusak,
    s ott fenn a hold sem már holdmódra süt.

    Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.
    Micsoda kérdés, mondjad csak kedves?
    Politikától vemhes.

    Még csak emberi lénynek sem lenned,
    ahhoz, hogy politikai fontosd legyen.

    Elég, ha kőolaj vagy,
    erőtakarmány, szekundér nyersanyag,
    vagy akár konferencia-asztal, amelyből alakjáról
    hónapokig tart a vita.

    Közben emberek pusztultak el,
    állatok múltak ki,
    házak leégtek,
    és elvadultak a földek,
    éppúgy, mint a régi időkben,
    amelyek kevesebb voltak politikusak.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Atlantisz

    (Gergely Ágnes fordítása)

    Voltak, vagy mégsem voltak.
    A szigeten, vagy a szigeten sem.
    Az óceán volt, vagy nem az óceán volt,
    ami elnyelte őket, vagy nem.

    Akadt-e szerető szeretőre?
    Akadt-e harcostársra harcos?
    Minden megtörtént, semmi sem történt
    ott, vagy mégsem ott.

    Hét város meredt az égnek.
    Látta-e valaki?
    Örökké ott akartak állni.
    Hol a bizonyság?

    Nem találták fel a puskaport, nem.
    A puskaport feltalálták, igen.
    Valószínű. Kétségbevonható.

    Nem maradt róluk feljegyzés.
    Nem dobta ki őket se föld,
    se lég, se tűz, se víz.

    Nem őrzi őket se kő,
    sem esőcsepp.
    Nem tanultak meg pózba
    merevedni, jeladásra sem.

    Egy meteor lezuhant.
    Nem meteor.
    A tűzhányó kitört.
    Nem tűzhányó.

    Valaki valamit kiáltott.
    Senki semmit.

    Ezen a plusz mínusz Atlantiszon.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Album

    (Csordás Gábor fordítása)

    Senki nem halt meg a családban szerelemtől.
    Volt, ami volt, de semmi mítosznak való.
    Szárazkor Rómeói? Torokgyík Júliái?
    Némelyek még a gyarló aggkort is megérték.

    Senki nem pusztult bele, hogy nem érkezett
    válasz egy könnyekkel öntözött levélre?
    Végül mindig beállítottak a szomszédok
    rózsákkal, cvikkerekkel.

    Senki sem fulladt a kombinált szekrénybe,
    mikor hirtelen a szerető férje betoppant!
    Fűzők, köpenykék, fodrok miatt senki
    nem maradt le a fotográfiákról!

    A lelkekben soha az ördögi Bosch!
    És pisztollyal a kertbe sem, soha!
    (Végezték fejlövéssel, de más okokból
    és tábori ágyon.)

    Ezt itt, révült kis kontyával és
    mint bál után, aláárkolt szemekkel,
    nagy vérfolyás ragadta ugyan el,
    de nem miattad, táncos, nem bánatában.

    Talán valaki még a dagerrotípiák előtt —
    de az albumban lévők közt, tudtommal, senki.
    A bú derűre fordult, napra nap telt,
    és ők, vigasztalódván, náthában haltak el.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Weöres Sándor: Hazatérés

    Anyám szemében kapzsi féltés.
    Apám szemében görbe vád –
    hogy megjöttem, fölhozta mégis
    a legvénebb üveg borát.

    Kutyánk bőrbeteg és öreg már,
    csupa csont… nézni siralom.
    Nemsokára, tudom, elássák
    a lucernás domboldalon.

    Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.
    És az a csönd úgy kiabál.
    Mintha az étel sótlan volna,
    mikor púpozva van a tál.

    Rámnéz anyám, rámnéz apám is:
    Nem az van itt már, aki volt?
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    Annyit játszottunk a kutyánkkal
    együtt, mind vad imposztorok!
    Most, hogyha fejét megsimítom,
    végigvonaglik és morog.

    Miért nem tudunk már örülni,
    ha étel és bor oly remek?
    Miért vagyunk mi mind a Földön
    olyan örök idegenek?

    Miért nem tudok sírni, bőgni,
    hogy megvénül anyám-apám
    anélkül, hogy megsimogatnám
    az arcukat, mint hajdanán?

    Három holt idegent takar majd
    a borostyános kriptabolt.
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    (1936)

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Pilinszky János: Egy szép napon

    Mindig az elhányt bádogkanalat,
    a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
    remélem, hogy egy szép napon
    elönt a sírás, visszafogad szelíden
    a régi udvar, otthonunk
    borostyán csöndje, susogása.
    Mindig,
    mindig hazavágytam.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ábrányi Emil: Egy mezei virághoz

    Kedves virág! Nyíló tavasszal
    Törékeny élted megfogan.
    Sarjadsz, virúlsz, amíg nyarad tart,
    Pompátlanul, de boldogan.
    S ha jő az ősz: elhalsz szelíden,
    Mint gyermek-ajkon a mosoly.
    Szép hervadásod végsóhajja
    Illat gyanánt a légbe foly.

    Ó kis virág! Taníts meg engem,
    Hozzád hasonló mint legyek?
    Hogy míg nyaram tart: könnyű kedvvel
    Derűt, borút egyként vegyek…
    S ha itt az ősz, és mindenemtől,
    Amit szerettem, válni kell:
    Hogy akkor, mint te, oly nyugodtan,
    Oly szent-szelíden múljak el!

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígábban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

  • Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

    Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
    megtagadlak, már nem vagyok tied;
    gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
    hogy ledobhattam bilincseimet.
    Egy kézfogás még, – töröld eskünket
    s ha találkoznak sorsunk útjai,
    ne árulja el se szó, se tekintet,
    hogy a volt vágyból maradt valami.
    Most, bár szerelmünk már-már alig él,
    s ravatalánál zokog a hűség
    és utolsót lüktet a szenvedély
    s a tisztulás lefogja a szemét,
    most még, noha mindnyájan elsiratták
    fel tudnád támasztani, ha akarnád.

    Szabó Lőrinc fordítása.

    Forrás: MEK / DIA-PIM

  • Paul Géraldy – Finálé

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Finálé

    No, szervusz. Nem feledtél semmit itt? Nem?
    Nincs több szavunk. Mehetsz, bús ideál.
    Indulj… De várnod kell most mégis itten.
    Esik az eső… Várd meg, míg eláll.
    Végy valamit! Mert hűvős az idő
    künn. A kabátod tán… Amit találtam,
    mind visszaadtam? Nincsen semmi nálam?
    Levél? vagy egy arcképed? semminő?
    Hát hogyha válunk, nézz reám előbb…
    Vigyázz! Ne sírjunk! Buta lenne szörnyen.
    Ugye nehéz meglelni árva főnkben
    ma azt a két jó, rég-volt szeretőt?
    Egymásnak adtuk a két életünk
    örökre… S visszavesszük most iszonnyal!
    Elindulunk nevünkkel, élhetünk,
    s máshol bolyongunk… Ó, minden bizonnyal
    majd szenvedünk… egy darabig. De végül
    jön a felejtés, amely megbocsát.
    Külön leszel te és én, nincs tovább,
    két ember a magánnyal összebékül.
    Múltamba lépsz, máris. Véletlenül
    találkozunk majd valahol az utcán.
    Távolról nézlek, és eszembe jutsz tán,
    amint a szélben új ruhád repül.
    Aztán elmúlnak hosszu hónapok,
    és rólad, akiért a porba rogytam,
    barátaim beszélnek, hallgatok
    s azt kérdezem tőlük tünődve: “Hogy van?”
    Milyen kicsinykék is a “nagy” szivek!
    Pedig hogy őrjöngtünk egykor, be szép volt!
    Tudod-e még a lángolást, a tébolyt?
    A mi hires szerelmünk, jaj, mi lett!
    Hiába mondtuk hát mi is: “szeretlek”,
    annyik vagyunk csak itt, mint mindegyik?
    Mily megalázó. Ezek a szerelmek?
    S mi, mint a többiek? Mi!… Hogy esik!
    De ily időbe mégse menj… Maradj!
    Igen, maradj! Lehet tán élni még itt.
    Nem tudni. A szivünkön ott a fagy,
    de már nagyon megszokta azt a régit.
    Lesz valahogy. A régi nem olyan rossz.
    Sem a szokás. Nem frázisok ezek…
    Hát ülj le mellém, csöndesen unatkozz,
    S melletted én is egyedül leszek.

    Forrás: MEK

  • Paul Géraldy – Mea culpa

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Mea culpa

    Mondd, érzed-e, hogy tévedésem
    mily végtelen:
    szivedbe raktam el egészen
    az életem.
    Mikor szerettelek nagyon,
    azt hittem, hogy ami van itt lent,
    a földet, az eget, a Mindent
    beléje zárhatom.
    Most látom ezt a nagy hibát,
    szenvedsz te, és én felnyögök.
    Nem fér el egy egész világ
    a homlokod mögött.
    Szived meleg, szelíd, belátom,
    s jó igazán.
    De kívüle más is van a világon
    s nem pótolhatja sem a barátom,
    sem az anyám!

    Forrás: MEK

    😊