https://verskucko.com

Kategória: Ady Endre

  • Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn

    Havas Krisztus-kereszt az erdőn
    Holdas, nagy, téli éjszakában:
    Régi emlék. Csörgős szánkóval
    Valamikor én arra jártam
    Holdas, nagy, téli éjszakában.

    Az apám még vidám legény volt,
    Dalolt, hogyha keresztre nézett,
    Én meg az apám fia voltam,
    Ki unta a faragott képet
    S dalolt, hogyha keresztre nézett.

    Két nyakas, magyar kálvinista,
    Miként az Idő, úgy röpültünk,
    Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
    Egymás mellett dalolva ültünk
    S miként az Idő, úgy röpültünk.

    Húsz éve elmúlt s gondolatban
    Ott röpül a szánom az éjben
    S amit akkor elmulasztottam,
    Megemelem kalapom mélyen.
    Ott röpül a szánom az éjben.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…

    Sem utódja, sem boldog őse,
    Sem rokona, sem ismerőse
    Nem vagyok senkinek,
    Nem vagyok senkinek.

    Vagyok, mint minden ember: fenség,
    Észak-fok, titok, idegenség,
    Lidérces, messze fény,
    Lidérces, messze fény.

    De, jaj, nem tudok így maradni,
    Szeretném magam megmutatni,
    Hogy látva lássanak,
    Hogy látva lássanak.

    Ezért minden: önkínzás, ének:
    Szeretném, hogyha szeretnének
    S lennék valakié,
    Lennék valakié.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az Értől az Oceánig

    Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
    Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
    De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
    Oceánig hordják a habját.

    S ha rám dől a szittya magasság,
    Ha száz átok fogja a vérem,
    Ha gátat túr föl ezer vakond,
    Az Oceánt mégis elérem.

    Akarom, mert ez bús merészség,
    Akarom, mert világ csodája:
    Valaki az Értől indul el
    S befut a szent, nagy Oceánba.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Léda arany-szobra

    Csaló játékba sohse fognál,
    Aranyba öntve mosolyognál
    Az ágyam előtt.

    Két szemed két zöld gyémánt vóna,
    Két kebled két vad opál-rózsa
    S ajakad topáz.

    Arany-lényeddel sohse halnál,
    Ékes voltoddal sohse csalnál,
    Én rossz asszonyom.

    Hús-tested akármerre menne,
    Arany tested értem lihegne
    Mindig, örökig.

    S mikor az élet nagyon fájna,
    Két hűs csípőd lehűtné áldva
    Forró homlokom.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Bihar vezér földjén

    »Itt Bihar vezér lakott
    S nótáztak méla szüzek.
    Most daltalan ez a táj.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Éjfél van. Itt átkozott,
    Ki a sírokat töri.
    Én a sírokat töröm.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Ősöm keleti vitéz.
    Dalokat ölt Nyugaton.
    Serkentem a holtakat.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Te vagy a halott ara,
    Én a halott mátkafi.
    Ránkolvasnak a papok.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Jaj, be szépen süt a Hold.
    Leszünk-e mi pirosak
    S fölkelnek-e a dalok?
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    »Itt Bihar vezér lakott.
    Bús, babonás ez a táj
    S tán holnap összeesünk.
    Nem félsz, Lédám?« »Nem biz én.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Szent Június hívása

    Öreg és hűvös az én ajkam
    S fejem körül lángol a Nyár
    És Léda csügg az ajkamon.
    Szent Junius, könyörülj rajtam.

    Napszúrásként küldd rám a Vágyat,
    Szájam friss gyermek-száj legyen,
    Szamóca-ízű, illatos
    Szája boldog, szép, szűz leánynak.

    Öntözzem e szájjal csak egyszer
    A Léda őszi szemeit:
    Kigyúl majd lelkünkben a Nyár
    S jön az Óra nagy üdv-sereggel.

    Becsókolnék Léda szívébe
    Egy ékes nárcisz-ligetet
    S mint kaland-útján egy Zeusz,
    Befeküdnék a közepébe.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Jöjj, Léda, megölellek

    Szemed szomorú és gonosz,
    Két mély gyehenna-fészek:
    Marja ki sós könny a szemem,
    Ha a szemedbe nézek.

    Ajkad mohó és vértelen,
    Mint hernyók lepke-rajban:
    Ha csókosan remeg feléd,
    Fakadjon föl az ajkam.

    Öled hívó, meleg, puha,
    Mint a boszorkány-pelyhek
    Altató, bűnös vánkosa:
    Jőjj, Léda, megölellek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Lédával a bálban

    Sikolt a zene, tornyosul, omlik
    Parfümös, boldog, forró, ifjú pára
    S a rózsakoszorús ifjak, leányok
    Rettenve néznek egy fekete párra.

    »Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.
    Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
    S hervadt, régi rózsa-koszorúinkat
    A víg teremben némán szerte-szórjuk.

    Elhal a zene s a víg teremben
    Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
    Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
    Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A nagy Pénztárnok

    »Gyere.« (Szólott a nagy Pénztárnok
    S ömlöttek elébem az ezrek.)
    »Gyere, nyavalyás, nyűgös ember,
    Most kifizetlek.«

    »Bajjal születtél: itt az ára.
    Néhány bankó, mert sok husáng ért.
    Tekercs-arany a kora-csókért,
    Az ifjúságért.«

    »Szemed, szíved, gerinced béna?
    Zúg a fejed, kerül az álmod?
    Én most mindent, amit csak adtál,
    Aranyra váltok.«

    »Itt a napszám, mert sokat sírtál.
    Itt a vérdíj, hogy magyar lettél.
    Itt a pénz, mert sokat nótáztál,
    Sokat szerettél.«

    »Nagyon hittél, nagy fizetést kapsz.
    Elpoklosodtál: itt a bére.
    Itt a kínod, itt a reményed
    S a szíved vére.«

    »Eredj.« (Szólott a nagy Pénztárnok
    És én nem bírtam elinalni.)
    »Ki vagy fizetve, béna koldus
    S most meg fogsz halni.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az ős Kaján

    Bíbor-palásban jött Keletről
    A rímek ősi hajnalán.
    Jött boros kedvvel, paripásan,
    Zeneszerszámmal, dalosan
    És mellém ült le ős Kaján.

    Duhaj legény, fülembe nótáz,
    Iszunk, iszunk s én hallgatom.
    Piros hajnalok hosszú sorban
    Suhannak el és részegen
    Kopognak be az ablakon.

    Szent Kelet vesztett boldogsága,
    Ez a gyalázatos jelen
    És a kicifrált köd-jövendő
    Táncol egy boros asztalon
    S ős Kaján birkózik velem.

    Én rossz zsaketben bóbiskálok,
    Az ős Kaján vállán bíbor.
    Feszület, két gyertya, komorság.
    Nagy torna ez, bús, végtelen
    S az asztalon ömlik a bor.

    Ó-Babylon ideje óta
    Az ős Kaján harcol velem.
    Ott járhatott egy céda ősöm
    S nekem azóta cimborám,
    Apám, császárom, istenem.

    Korhely Apolló, gúnyos arcú,
    Palástja csusszan, lova vár,
    De áll a bál és zúg a torna.
    Bujdosik, egyre bujdosik
    Véres asztalon a pohár.

    »Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
    Bocsáss már, nehéz a fejem.
    Sok volt, sok volt immár a jóból,
    Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
    Apám, sok volt a szerelem.«

    Nyögve kínálom törött lantom,
    Törött szívem, de ő kacag.
    Robogva jár, kel, fut az Élet
    Énekes, véres és boros,
    Szent korcsma-ablakunk alatt.

    »Uram, kelj mással viadalra,
    Nekem az öröm nem öröm.
    Fejfájás a mámor s a hírnév.
    Cudar álmokban elkopott
    A büszke oroszlán-köröm.«

    »Uram, az én rögöm magyar rög,
    Meddő, kisajtolt. Mit akar
    A te nagy mámor-biztatásod?
    Mit ér bor- és vér-áldomás?
    Mit ér az ember, ha magyar?«

    »Uram, én szegény, kósza szolga,
    Elhasznált, nagy bolond vagyok.
    Miért igyak most már rogyásig?
    Pénzem nincs, hitem elinalt,
    Erőm elfogyott, meghalok.«

    »Uram, van egy anyám: szent asszony.
    Van egy Lédám: áldott legyen.
    Van egy pár álom-villanásom,
    Egy-két hívem. S lelkem alatt
    Egy nagy mocsár: a förtelem.«

    »Volna talán egy-két nótám is,
    Egy-két buja, új, nagy dalom,
    De, íme, el akarok esni
    Asztal alatt, mámor alatt
    Ezen az ős viadalon.«

    »Uram, bocsásd el bús szolgádat,
    Nincs semmi már, csak: a Bizony,
    Az ős Bizony, a biztos romlás.
    Ne igézz, ne bánts, ne itass.
    Uram, én többet nem iszom.«

    »Van csömöröm, nagy irtózásom
    S egy beteg, fonnyadt derekam.
    Utolszor meghajlok előtted,
    Földhöz vágom a poharam.
    Uram, én megadom magam.«

    S már látom, mint kap paripára,
    Vállamra üt, nagyot nevet
    S viszik tovább a táltosával
    Pogány dalok, víg hajnalok,
    Boszorkányos, forró szelek.

    Száll Keletről tovább Nyugatra,
    Új, pogány tornákra szalad
    S én feszülettel, tört pohárral,
    Hült testtel, dermedt-vidoran
    Elnyúlok az asztal alatt.

    Forrás: MEK