Szemed helyett nézem a monitort.
Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
Hol a sok sziporkázó gondolat?
Nincs üzenet. Kikapcsolom a gépet.
Ez a reggel is olyan, mint a többi.
Kinézek, hátha kisütött a nap.
Benn szürke falak, kinn szürke ég.
Szürke közel és szürke messzeség…
Szürke szivárvány szürke táj fölött?
Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
Csak hiány van, mely egyre jobban éget,
s én bámulom e tenger szürkeséget.
Forrás: Facebook
Talán egyszer hiányzom még…
Mikor tavaszt búg egy madár,
talán felbukkan egy emlék,
és akkor majd gondolsz reám.
Talán lesz nyár és éjszaka,
mikor minden csillag ragyog,
egyedül ülsz egy kis padon,
s azt képzeled, hogy ott vagyok.
Talán a hulló levelek alatt
keress egy lábnyomot,
de visszahozni nem lehet,
amit az idő elmosott.
Mikor még nem volt „te” meg „én”,
csak „mi” – ez volt a szerelem?
Nekünk nem volt fagy, hó, halál…
Ne tudj feledni sohasem!
Forrás: Facebook
Valaki volt… aki ma nincsen…
Mint kézfogás rozsdás kilincsen,
elmúlt, leporlott mindörökre.
Valaki volt,… ma nincs semerre.
Az éjszaka a szél leverte
az ágakat, miket beoltott.
Valaki volt… s őt én szerettem.
Minden szavát rajongva lestem,
de nincs postás, ki tőle jönne.
Valaki volt… valaki elment…
Ahogy rovom e hosszú termet,
tudom, többé már nem jön vissza.
Forrás: Lélektől lélekig
Borongós árnyékkal szívemben
járom a kertet őszi csendben…
Búcsút veszek lombtól, virágtól…
maroknyi léttől… csalfa nyártól…
Tőled még nem.
Kérj, hogy maradjak…!
Aki voltam… s aki vagyok ma,
őrizd meg annak.
Forrás: Lélektől lélekig
A fürdőkrémem barack illatú…
Azt mondják, ettől pont olyan vagyok,
mintha a kompót ömlött volna rám.
Ó, jó Cyrano, most te kellenél,
hogy meggyógyítsd e sérelem sebét!
Azt mondanád, hogy méznél édesebb:
a nyári nap érlelte bőrömet,
s e szép barackok olyan hamvasak,
hogy csodájukra nem marad szavad.
Tündérleány gyümölcsöskertje ez?
Itt olyan illatfelhő lengedez!
S hol ennyi friss gyümölcsre van remény,
szívesen lennél ott kertészlegény…!
Cyrano biztos mást is mondana…
és hogyha nagyon szépen mondaná…
hajnal előtt nem engedném haza…
Forrás: Lélektől lélekig
Parazsat loptam, lángot fogtam:
ölelgetlek félálomban.
Minden éjjel táncot járok,
így szokták a boszorkányok.
Parazsat őrzök, lángom lobban,
lobog a tűz már, éleszd jobban…
szoknyám pördül, sarkam koppan,
tölts poharamba, ne hagyj szomjan!
Pattog a szikra, nincs aki bánja,
gyullad a szalma, átcsap a házra,
ég a világ is, oltani kéne,
hajnalodik már… itt van a vége.
Forrás: Lélektől lélekig
Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Éjszaka… vagy,
ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk súgva, szinte félve
mindenkinek a titkok titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk… és sérülékenyek…
Forrás: Lélektől lélekig
Nem én vagyok a lánc végén az ékszer,
Mit készítettek hosszú századok.
A szép jövőre lehunyt szemmel néztem:
Honnan tudhattam volna, ki vagyok?
Ma már tudom, de már minden hiába…
Egekbe vágytam, s űztem álmokat,
Nem láttam azt, hogy legszebb az egészben:
Vállalni bátran láncszem voltomat.
Láncszem vagyok egy hosszú-hosszú láncban.
Más lesz a kincs, ó jaj, mikor jön el?
Csak tartsd erősen, csak vigyázva bátran:
A lánc, a lánc még ne szakadjon el!
Forrás: Lélektől lélekig
hol vannak a régi színek,
meleg barnák, bíborok,
gyermekkorunk édes íze,
mesék, álmok, illatok,
hol van már a tündérkert, hol
aranyalma ring a fán,
hol a mesebeli sárkány,
aki nem is rossz talán,
lombok árnyán szép királylány
csókot várva szendereg,
álmait rég elrabolták,
feneketlen kútba dobták
ködös, álmos reggelek,
hol vannak a fiúk, lányok,
a sok földi, égi jó,
szegény Villon se találta,
hová tűnt a régi hó
Forrás: Lélektől lélekig
