https://verskucko.com

Címke: Kamarás Klára

  • Kamarás Klára: Üzenet az erdőből

    Távoli fények
    Lobogó lánggal égnek.
    Távoli égen
    Lefut egy csillag
    – hulló csillag –
    Úgy mint régen…

    Te sose félts, tudd meg:
    Minekünk ezer életünk van,
    Itt ezer szív egyszerre dobban,
    S az öklök kérges erdeje
    Markolja fegyverét:
    Lesújt vele,
    Hát sose félts!… és sose sírj…
    Hidd el, hogy ezer életünk van,
    S ha vérünk egyszer tán kibuggyan,
    Dús fű terem belőle és virág.
    És nő bozót és a bozótban fegyver,
    S megvédünk minden talpalatnyi földet
    Puskával, késsel, ha kell puszta testtel.
    Hát sose sírj… és sose félj…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Dalolj Rigó

    Dalolj rigó!
    Ha úgy érzed, nehéz az életed,
    mert senki nem hallgatja éneked,
    meghalt a vágy, kihűlt a szerelem,
    akkor gondolj rám és dalolj nekem!
    Füledbe súgom halkan: élni jó…
    Dalolj rigó… dalolj nekem rigó…!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Vigasztalás

    Ne szólj! Ne sírj!
    Az álmok,
    a gondolatok úgyis megmaradnak.
    Nem tartozol senkinek… senkihez.
    Adósa nem vagy másnak,
    csak magadnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Mint fák a szélben

    A dombtetőn a ház előtt
    két roskatag fa. Összenőtt,
    hatalmas kettős korona,
    mint életünk sok ág-boga…

    Milyen szél tűzte őket egy halomra?
    A csíraébresztő tavaszi pompa
    ideje véget ért.
    Ki nő nagyobbra, virít szebben?

    • vívtak együtt és egymás ellen
      fényért, esélyért, életért.
      …És ág törött, gallyak szakadtak,
      mikor viharban összecsaptak…
      …de mégis támasz, mégis társ az,
      akit a sorsod melléd választ…

    Most mintha azt zúgnák szélben:

    • Vigyázz!
    • Vigyázok…
    • Érted s értem…!
    • Ha te kidőlsz, nekem is végem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Tél közepén

    Még túl hosszú a tél:
    ez január,
    s beláthatatlan a hóförgeteg.
    Világunk álma mély …
    és dermedő minden tavaszra váró
    gondolat.

    De hinni kell,
    mert egyszer minden bánat végetér.
    Legyen bár hóözön,
    jég, fagy, lavina, köd:
    a Nap előbb-utóbb kisüt
    és az ágak között
    bimbózik a remény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Töredék

    Hányszor építünk templomot homokra
    s rebegünk benne kéretlen imát…!
    Bálványt emelünk őrült oltárunkra,
    s szétromboljuk, mikor nem tesz csodát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Őszi levél

    Ez már egy másik ősz… a fáradt.
    Szél kerget tört virágot, ágat.
    Hová lett az arany lomb,
    lángoló szép levelek
    tarka varázsa?
    Elmúltak… mint az idő
    lásd, együtt süllyestek a sárba.
    Dér fedi már a mezőt,
    mint szívem a bánat…
    Fázós köd fekszik a tájon…
    Vágyom utánad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Egy visszatérő álom

    Mostanában gyakran azt álmodom,
    hogy fölfelé megyek.
    Romos lépcsőkön és törött létrákon
    mászom, csak egyre mászom fölfelé
    és visszacsúszom mindig…újra…
    Kitartóan, de egyre nehezebben
    mindig csak újra… újra fölfelé…
    Néha fölérek: föl a csúcsra.
    Körülnézek és mindenütt romok,
    ledőlt falak és szürke sivatag,
    összezárult vagy beszűkült utak,
    ott fenn sincs más,
    csak az, mi odalenn.
    Fölébredek.
    Fel kéne adni végre…
    Nem lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Add a kezed

    Már hideg párát ont az őszi rét,
    ó add nekem a kezed melegét!
    Ha ránk borul a téli alkonyat,
    tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
    s ha csengős szánon új csapat halad,
    aludd mellettem téli álmodat…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Hosszú utazás

    Megint egy újabb állomás?
    Ütöttkopott, sivár, mint annyi más…
    Ásító, fáradt, réveteg falak,
    A sárga fények kábán inganak,
    Lidérces, fülledt álmokkal rokon
    Mindegyvirágok semmihalmokon…

    Megint egy újabb állomás…
    Aztán dübörgő, szédült rohanás:
    Városok, falvak, nevesincs helyek…
    Csattogjatok csak őrült kerekek!
    Vágtassatok! E lomha éjszaka
    Mintha már évek óta tartana…

    Már nincs új szín, nincsen több árnyalat,
    Egyszervolt társunk foszló árnyalak,
    Szerelmünk sója régen elfogyott,
    Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott,
    De a vonat száll… völgyön át, hegyen.
    Most átkelünk egy égő tengeren,
    Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késő!
    E moccanás, e jajdulás a végső!
    A megtört ajkak szürke szegletében
    Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen,
    S egymást lesik a fülke múmiái:
    Ki fog közülünk először kiszállni?

    Forrás: Lélektől lélekig