https://verskucko.com

Kategória: Ady Endre

  • Ady Endre: A magyar Messiások

    Sósabbak itt a könnyek
    S a fájdalmak is mások.
    Ezerszer Messiások,
    A magyar Messiások.

    Ezerszer is meghalnak
    S üdve nincs a keresztnek,
    Mert semmit se tehettek,
    Óh, semmit se tehettek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Fölszállott a páva

    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
    Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
    Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
    Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

    Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
    Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
    Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
    Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

    Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
    Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
    Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
    Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

    Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
    Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A fekete zongora

    Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.
    Fusson, akinek nincs bora,
    Ez a fekete zongora.

    Vak mestere tépi, cibálja,
    Ez az Élet melódiája.
    Ez a fekete zongora.

    Fejem zúgása, szemem könnye,
    Tornázó vágyaim tora,
    Ez mind, mind: ez a zongora.

    Boros, bolond szívemnek vére
    Kiömlik az ő ütemére.
    Ez a fekete zongora.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sírni, sírni, sírni

    Várni, ha éjfélt üt az óra,
    Egy közeledő koporsóra.
    Nem kérdezni, hogy kit temetnek,
    Csengettyűzni a gyászmenetnek.

    Ezüst sátrak, fekete leplek
    Alatt lóbálni egy keresztet.
    Állni gyászban, súlyos ezüstben,
    Fuldokolni a fáklyafüstben.

    Zörgő árnyakkal harcra kelni,
    Fojtott zsolozsmát énekelni.
    Hallgatni orgonák búgását,
    Síri harangok mély zúgását.

    Lépni mély, tárt sírokon által
    Komor pappal, néma szolgákkal.
    Remegve, bújva, lesve, lopva
    Nézni egy idegen halottra.

    Fázni holdas, babonás éjen
    Tömjén-árban, lihegve mélyen.
    Tagadni múltat, mellet verve,
    Megbabonázva, térdepelve.

    Megbánni mindent. Törve, gyónva
    Borulni rá egy koporsóra.
    Testamentumot, szörnyüt, írni
    És sírni, sírni, sírni, sírni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A halál rokona

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Szeretem a beteg rózsákat,
    Hervadva ha vágynak, a nőket,
    A sugaras, a bánatos
    Ősz-időket.

    Szeretem a szomorú órák
    Kísértetes, intő hívását,
    A nagy Halál, a szent Halál
    Játszi mását.

    Szeretem az elutazókat,
    Sírókat és fölébredőket,
    S dér-esős, hideg hajnalon
    A mezőket.

    Szeretem a fáradt lemondást,
    Könnyetlen sírást és a békét,
    Bölcsek, poéták, betegek
    Menedékét.

    Szeretem azt, aki csalódott,
    Aki rokkant, aki megállott,
    Aki nem hisz, aki borús:
    A világot.

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Párisban járt az Ősz

    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.

    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.

    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az úton
    Tréfás falevelek.

    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az anyám és én

    Sötét haja szikrákat szórt,
    Dió-szeme lángban égett,
    Csípője ringott, a büszke
    Kreol-arca vakított.

    Szeme, vágya, eper-ajka,
    Szíve, csókja mindig könnyes.
    Ilyen volt a legszebb asszony,
    Az én fiatal anyám.

    Csak azért volt ő olyan szép,
    Hogy ő engem megteremjen,
    Hogy ő engem megfoganjon
    S aztán jöjjön a pokol.

    Bizarr kontyán ült az átok.
    Ez az asszony csak azért jött,
    Hogy szülje a legbizarabb,
    A legszomorúbb fiút.

    Ő szülje az átok sarját
    Erre a bús, magyar földre,
    Az új hangú tehetetlent,
    Pacsirta-álcás sirályt.

    Fénye sincs ma a szemének,
    Feketéje a hajának,
    Töpörödött, béna asszony
    Az én édes jó anyám.

    Én kergettem a vénségbe:
    Nem jár tőle olyan távol
    Senki, mint torz-életével
    Az ő szomorú fia.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Új vizeken járok

    Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
    Röhögjenek a részeg evezősre.
    Röpülj, hajóm,
    Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

    Szállani, szállani, szállani egyre,
    Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre,
    Röpülj, hajóm,
    Szállani, szállani, szállani egyre.

    Új horizontok libegnek elébed,
    Minden percben új, félelmes az Élet,
    Röpülj, hajóm,
    Új horizontok libegnek elébed.

    Nem kellenek a megálmodott álmok,
    Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
    Röpülj, hajóm,
    Nem kellenek a megálmodott álmok.

    Én nem leszek a szürkék hegedőse,
    Hajtson Szentlélek vagy a korcsma gőze:
    Röpülj, hajóm,
    Én nem leszek a szürkék hegedőse.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Harc a Nagyúrral

    Megöl a disznófejű Nagyúr,
    Éreztem, megöl, ha hagyom,
    Vigyorgott rám és ült meredten:
    Az aranyon ült, az aranyon,
    Éreztem, megöl, ha hagyom.

    Sertés testét, az undokot, én
    Simogattam. Ő remegett.
    »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
    S meglékeltem a fejemet,
    Agyamba nézett s nevetett.

    (Vad vágyak vad kalandorának
    Tart talán?) S térdre hulltam ott.
    A zúgó Élet partján voltunk,
    Ketten voltunk, alkonyodott:
    »Add az aranyod, aranyod.«

    »Engem egy pillanat megölhet,
    Nekem már várni nem szabad,
    Engem szólítnak útra, kéjre
    Titokzatos hívó szavak,
    Nekem már várni nem szabad.«

    »A te szívedet serte védi,
    Az én belsőm fekély, galád.
    Az én szívem mégis az áldott:
    Az Élet marta fel, a Vágy.
    Arany kell. Mennem kell tovább.«

    »Az én jachtomra vár a tenger,
    Ezer sátor vár énreám,
    Idegen nap, idegen balzsam,
    Idegen mámor, új leány,
    Mind énreám vár, énreám.«

    »Az egész élet bennem zihál,
    Minden, mi új, felém üget,
    Szent zűrzavar az én sok álmom,
    Neked minden álmod süket,
    Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

    Már ránk szakadt a bús, vak este.
    Én nyöszörögtem. A habok
    Az üzenetet egyre hozták:
    Várunk. Van-e már aranyod?
    Zúgtak a habok, a habok.

    És összecsaptunk. Rengett a part,
    Husába vájtam kezemet,
    Téptem, cibáltam. Mindhiába.
    Aranya csörgött. Nevetett.
    Nem mehetek, nem mehetek.

    Ezer este múlt ezer estre,
    A vérem hull, hull, egyre hull,
    Messziről hívnak, szólongatnak
    És mi csak csatázunk vadul:
    Én s a disznófejű Nagyúr.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A mese meghalt

    Mese-zajlás volt. Még élt a Mese
    S egy tavaszon én valakire vártam.
    Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam,
    Parthoz sodort egy illatos mesét,
    Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat.
    Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép,
    Új mese volt ez s az árny csodasápadt.
    Mindig szerettem árnyat és mesét:
    A legszebb mesét és a legszebb árnyat
    Egy babonás tavaszi éjszakán
    Addig kérleltem, míg életre támadt.
    Mese-zajlás volt. Még élt a Mese.
    Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese
    Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva,
    Élő mesére s élő asszonyára
    Riadtan néztem. Nem az én mesém.
    És ez az asszony, ez a csodasápadt?
    Ez Minden-asszony, ez nem az enyém.
    Tolvaj a lelkem, idegen csodákat,
    Idegen árnyat terem és mesét:
    A mese régi s rizsporos árnyat
    Kérleltem egy tavaszi éjszakán,
    Mikor a vágyam utolszor megáradt.
    Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese.

    Forrás: MEK