https://verskucko.com

Kategória: Áprily Lajos

  • Áprily Lajos: Költő

    “Költő vagy” – szól s komolyan néz reám
    hatéves szemmel – leányunokám.
    “Láttam: vers volt a gépeden ma. Nem?”
    Eltűnődöm minősítésemen.

    Költő? Poéta?… Költő Dante volt,
    Petőfi és egy sor jövő-herold,
    kik jártak fenn az embercsúcsokon,
    s lelkük titánokéval volt rokon.

    S eszembe jut egy régi ismerős,
    borzolt-hajú, ifjú vidéki hős,
    ki, ha kimondta hangzatos nevét,
    még hozzátette németül: Poet.

    Az öntudattal csengő szó hatott:
    mosolyogtatott és mulattatott…
    A titulusa nem nekem való.
    Ember voltam, remegő, daloló.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Menjünk a hóba

    Milyen fehér az út. Menjünk a hóba,
    hagyd itt ma ezt a sápadt koronát,
    amit a villanylámpa-gloriola
    munkára hajló homlokodnak ád.

    Levetném én is most egy alkonyatra
    a fáradtságom: szürke rabruhám,
    s hagynám, simuljon drága égi vatta
    éber sebemre altató-puhán.

    Ilyenkor, egyszer… szálltunk még a hóba,
    tündér karácsony volt, emlékezel?
    (A csónakunk sosem siklott azóta
    boldogság kék partjához oly közel.)

    Hó volt a fákon, vagy tündér-kelengye?
    Szél járt felettünk, vagy varázs-fogat?
    S havasra vittek, vagy a végtelenbe
    a párás, zuzmarás mokány-lovak?

    Fenn házikó várt – mint a Grimm-mesében –
    és pattogó tűz és arany tea,
    s hórengetegben nagyra nyílt sötéten
    bennünk egy vérvörös ázálea…

    Azért – fehér az út – menjünk a hóba,
    fogadd el azt a fényes koronát,
    amit a pelyhek csillagzuhogója
    a múltba fordult homlokodnak ád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Tél integet

    Hajnalban deret hint az égi kék.
    Eltűntetek már, mókusok, pelék?

    Befogadott-e régi odvatok?
    Dióimtól szörnyen meghíztatok.

    Vajjon szigorú lesz-e teletek?
    Szeretnék elaludni veletek.

    Csak lelnék barlangot, mely befogad,
    hogy zsibbadásba öljem gondomat.

    Sziklás, védő odut, hol alhatom,
    hol nem tudom: van háború s atom.

    Aludnám, míg indul a hó-zene,
    éber patakszó felébresztene,

    a betömött odut kibontanám,
    kilépnék és új nap ragyogna rám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A márványunk meséje

    Egy bősz villám-ököl lezúzta.
    Kövirózsás, szeles, derült
    magasságból patakmederbe,
    iszap-gödörbe úgy került.

    Kövirózsák közt ezer évig
    megváltó mesterkézre várt,
    hogy egy világnak megmutassa
    a benne alvó ideált.

    Iszapsírból durván kivette
    egyszer nehány paraszt-tenyér,
    s otromba épületkövekkel
    elvitte egy zörgő szekér.

    És lépcső-alja lett belőle
    a gazdasági udvaron,
    goromba lábbal megtapossa
    tudatlan ember és barom.

    Béres-bakancs döngő zajára
    remegve fölneszel, vigyáz,
    vörös fénye tompán kicsillan
    a napsugárban: “Pheidias?…”

    …Idő-ciklon száguld felettünk,
    rom lesz a lépcső, rom a ház.
    Romok között a holdsugárban
    hideg halálszél harsonáz.

    S a szél reáhord szemfedőül
    sötét földet, sötét mohát –
    s a szépség ismeretlen arca
    vég nélkül álmodik tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Ladik

    Új ősz. Nem is tudod már, hányadik.
    De érzed: vágy búg benne, mély zene.
    És érzed: menni, menni kellene.
    A Duna-gyepnél ring egy vén ladik,
    ha ott jársz, hívogatva néz reád,
    s az evező-pár és kormány-lapát
    nagyon kínálja markodnak magát.
    Ladikjukat orvul eloldanád,
    elindulhatnál s vinne messzire.
    És nem gondolnál vissza semmire.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Az illanó szín

    A derű színe. Eljátszik velem,
    finom kék csíkot húz a lelkemen,
    múlót, amilyent szajkó szárnya von
    völgyünk felett, borongó, hűs napon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Isten veled

    Szivárványos látásom hova lett?
    A szent öröm, mely ittasulva költ?
    A gyöngyházfényt káprázó képzelet?
    Erosszal elmegy. Megfakul a föld.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: S ha megfakult…

    S ha megfakult már földem és egem,
    s a szivárványt magával vitte Eros,
    mutasd meg fényes földedet nekem,
    ragyogtasd ősi színedet, Homeros!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Az utolsó találkozás

    Hideg eső. Benn gyászposztós falak,
    ravatal, tele szalaggal s virággal.
    A koszorúk felett megláttalak.
    Láttam: találkoztál a szabadsággal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Vénség

    Zord vagy, zordságod sok derűt megöl,
    sokat nyögsz, mint a megroskadt malom.
    Úgy kell neked: a rút vénség elől
    miért nem szöktél meg fiatalon?

    Forrás: Lélektől lélekig