https://verskucko.com

Kategória: Áprily Lajos

  • Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

    Tavaszodik. Holt tavaszok
    fáradt szívembe visszajárnak.
    S fáradtan is köszönni kell,
    köszönni kell a napsugárnak.

    Köszönöm, hogy hervadva is
    tavaszi halk mámorba estem.
    Köszönöm, hogy új fény ragyog
    a főtéri aranykereszten.

    Köszönöm, hogy kisgyermekek
    mezítláb malomkerekeznek.
    Ásott tövű vén almafák
    fiatalos kedvvel rügyeznek.

    Köszönöm a szél jóízét,
    aromáját a barka-szagnak.
    Köszönöm, hogy hegyoldalon
    ibolyászó lányok kacagnak.

    Köszönöm, hogy napos gyepen
    fehér fénnyel vakít a vászon.
    Köszönöm, hogy friss fák alatt
    szelíd szívvel megint halászom.

    Habos felhők fejem felett
    vitorlásan feszülve szállnak.
    Üzekedő játékait
    köszönöm életnek, halálnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Emberek

    Közöttünk járnak – jól ismerheted –
    büszkén, fennkölten, mint az istenek,
    kikkel különben gyakran értekeznek;
    téged, köszönd meg, hogyha észrevesznek.

    De ezt nekik meg kell bocsátanod,
    mást szomjaznak, a fényontó napot;
    szemük kibírja nem káprázva, bátran –
    és lenn csúszkálnak itt a föld porában.

    S közöttünk járnak – hátha ismered? –
    szelíd, csöndben merengő emberek.
    Lehajtott fejjel, búsan, szenvedőn
    a porba néznek önfeledt-merőn.

    A hangjuk halk, a léptük ingatag,
    megannyi félszeg, álmodó alak,
    szemük csak rejtve, néha-néha lobban –
    s ott jár a lelkük fenn a csillagokban.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Áprily Lajos: Ikaros

    A gémet láttam, lent, a néma gémet,
    a mély, kavics-tarkázta part felett.
    Fehér kagylók közé bukott fejének
    puha párnát fakó homok vetett.

    Láttam, hűlő nap rá hogyan sugároz
    s hogy éri őszi záporok nyila.
    Tragikusabban nem zuhant Ikaros
    a tenger tajtékos szikláira.

    Hullám hullám után illant az éjbe,
    s rém lett belőle, bántó torzalak.
    És hetyke gúnnyal cirkáltak feléje
    ezüst páncélban csillogó halak.

    A gémet láttam, lent, a néma gémet:
    temetőjére halkan hullt a hó.
    Jégből a szárnya úgy dermedt az égnek,
    mint egy pólusra tűzött lobogó.

    A tél strázsálta győzelmes-kevélyen
    s a szél zúgott zimankós éneket…
    Magasan, büszkén, fényes őszi égen
    láttál-e már vonuló gémeket?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Most csendre vágyom

    Most csendre vágyom – de magamban is,
    hol gondolatoknak már zaja nincs.

    Kérdéseimet is csendre intem,
    halk, szelíd hangot keresek éppen.

    A találkozás csendjére vágyom:
    a Mindenható, hogy rám találjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Ködös évszak előtt

    Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
    ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
    A lelkedet csűr-szélességre tárd
    és kéve-számra szedd a napsugárt.

    Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
    ha arany küllőt vet a horizont,

    s ott is, hol késő délutánokon
    még megragyog fémsárga lombokon.

    Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
    és szűkre fogja szemhatár-köröd.

    S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
    s évmilliókig nem lesz sugarad.

    Forrás: a mellékelt verses kép

  • Áprily Lajos: A finále

    Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
    kedvem sötét lesz és hajam fehér.
    S mint a csitult patak a torkolatnál,
    lankadt szívemben meglassul a vér.

    Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
    nem melegít az elzúgott tusa,
    s ha támadok, az ugrást elhibázom,
    mint Akela, a dzsungel farkasa.

    Csak csöndre várok és komor követre
    s barlang-homályba visszaroskadok.
    Míg zeng az erdő s forró ütközetre
    rohannak boldog, ifjú farkasok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Rábamenti alkonyat

    Szeretem ezt a fáradt férfi-sort,
    mely síp jelére és sziréna-szóra
    megindul tarlón s hűlő réteken
    a városvégen surranó folyóra.

    Lihegve jönnek, izzadt-kormosan,
    az izmuk reszket még a kalapácstól,
    fülükben búg a lenditő kerék,
    reszelő sír, és vasfűrész rikácsol.

    Ez asztagtól jön s tarlókon csap át,
    kiszikkadt testét szúrja még a polyva.
    A cséplőgépek forró kórusát
    a vére most is zúgja, zakatolja.

    Vetkőznek. Barnák. Vízbe rontanak.
    De egyikük fehér, akár a testem.
    Van szíjas testü és torzul sovány,
    mint Krisztus teste falusi kereszten.

    De most erősek. Hősök, hangosak:
    kurjantanak s atléta-nagyra nőnek.
    Az örömüktől felriadt vízen
    lapos kaviccsal, versenyezve, szőnek.

    Letisztul róluk füst és munka-szenny,
    hancúroznak habosra szappanozva.
    Aztán tombolnak s szomju bőrüket
    a felcsapó víz végigzáporozza.

    A parti gyepről int a zubbonyuk.
    Áldott-meleg a kormos ing. A Rába
    sugártalan. Egy csodakék madár:
    szalakóta repül az éjszakába.

    Éhesek, frissek. Tiszták, pajkosak.
    Sötét hajukról vízcseppek peregnek.
    Lelkükben tündér jár: a kedvesük,
    s a hűs gyepen füttyösen dideregnek.

    Pápa, 1932

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Áprily Lajos: Testem

    Míg vizsgálgatják, méregethetem:
    milyen középkor-képű, satnya test.
    Ha most egy botot adnának nekem,
    indulhatnék az égbe egyenest.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A kiránduló társ emléke

    Ha kiértünk a szép, szabad mezőre,
    nagyot kurjantott, mint a pásztorok.
    Most a hegyen néma bazalt az őre,
    s szabad hegyekre néző sír-sorok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Sebezhetetlenül

    Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat,
    megöltem a sárkányt: hiúságomat.
    Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett –
    megfürdettem benne kényes lelkemet.

    Forrás: Lélektől lélekig