https://verskucko.com

Kategória: Áprily Lajos

  • Áprily Lajos: Fényképemre

    Ide húzódott vissza életem,
    itt a tetők és vágyak nem merészek.
    Szemem szelíd erdőn legeltetem,
    de lehet, hogy az erdőn túlra nézek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Majd az idő…

    Majd az idő – mondjátok részvevőn,
    mióta így maradtam itt magamra.
    Csodálkozom: nem néztek ősz hajamra?
    S nem gondoljátok, hogy nincs már időm?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Ismét viharban

    Az út, amelyen itt oromra értem,
    nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kő.
    A szirt, mely durván megsebezte térdem,
    nem nyugtató hely: villámos tető.

    Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,
    suhognak lenn a vén fenyő-sorok.
    Hallom, heregnek Isten pitvarában
    a lázadó felhő-komondorok.

    Lelkem kibontom a szabad rohamnak,
    szél tépi össze kurjantó szavam.
    A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak,
    s a szélnek is szabadság-szagja van.
    Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,
    itt állok, mint egy régi bujdosó,
    s lihegve érzem táguló szivemmel:
    mily szent a szent Petőfi-ízü szó!

    Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,
    sziklák echója zengje rá a tust:
    a hegy zenéje még egyszer fogadja
    a búcsuzó, szilaj romantikust.
    Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem,
    egy foltra még az Isten fénye süt.
    Állok, míg megzúdul a menny fölöttem
    s arany dárdával egy villám leüt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Irigyemnek

    Vénülsz s meg tudtál ádáznak maradni,
    mikor a kórtól minden fog kihull.
    El-eltűnődöm: hogy tudsz még harapni
    (ínnyel? protézissel?) – fogatlanul?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

    Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
    taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.
    Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
    hangoskodóból halkíts hallgatagra.
    Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
    ritkán hallassam hangom, mint a holló.
    A közlékenység kútját tömd be bennem,
    karthauzi legyek a cella-csendben.
    Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
    folyók a torkolatnál csendesednek.
    Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
    könyvekbe plántált szó-rengetegektől.
    Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
    egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,
    a túlsó partot látó révülésben
    a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: – Készen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Az öregség árnyékában

    Deresedem s apad a testem,
    fogy a szó, szerelem, harag.
    Egy titkos véső egy szilánknyit
    belőlem mindennap farag.

    Vonásaim, mint régi rézkarc
    szigorú rajza, élesek.
    Sokszor úgy érzem, szállni tudnék,
    olyan karcsú s könnyű leszek.

    Valaki nyílnak szánt. Kivárja,
    míg még könnyebbre szikkadok.
    Messze repít a nagy, komor kéz,
    ha majd sötét íjába fog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala

    Völgyek felett hangos torokkal
    üzenhet a vadásztülök.
    Békét kötök az állatokkal,
    az erdővel kibékülök.

    Rejtőzve már többé nem állok
    zsákmánnyal csábító lesen.
    Márciusi szalonka párok
    suhanjanak szerelmesen.

    Jöhet a bükkös karcsú vadja,
    a lenge-leányos őz-alak,
    nem puska-dörrenés fogadja,
    csak egy szelíd: „nem bántalak”.

    Völgyben, vadonban, rónaságon
    a békesség bolyong velem.
    Csak egy öröm van a világon
    s ez az öröm fegyvertelen.

    S a régi őz, aki annyi vérrel
    pirosítva havat, mohát,
    s reám nézett rémült szemével,
    a régi őz is megbocsát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Kevélykedőnek

    Az élet szenvedést nem mért reád,
    szájas maradtál és kevélykedő.
    Nem gondolod: egy nap befogja szád
    s a földben rothaszt a barbár idő?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A kutya

    Ismersz-e, mondd?
    A bundám barna volt,
    fehér sáv volt a homlokomon,
    mint a lámpás a pejlovakén
    és mint az égen a Hold.
    Mozgott a fülem,
    amikor rászállt a légy.
    Mozgott az orrom,
    amikor szaglásztam a légy után.
    Emlékszel?
    Te még síró-baba voltál.
    Én ott bóklásztam a bölcsőd körül…
    elkergettem a kotlóst,
    hogyha feléd közelített.
    Később
    a hátamon is lovagoltál.
    Egyszer le is estél.
    Engem raktak meg a rémületben.
    A kezedből ettem.
    Kicsi kezed volt, halványpiros
    és néha sáros, néha homokos.
    Egészben nyeltem le a falatot,
    nagy-nagy, falánk kutya voltam.
    Ismersz-e?
    Egyszer… világos este volt…
    telihold…
    vonítottam az égre, a Holdra.
    Árnyékom hosszan úszott utánam…
    mint mikor ló pusztult a háznál
    és elcipeltem a belet.
    Hallottam a hangodat akkor,
    elővágtattam a kazlak közül,
    táncoltam melletted, ugattam.
    Emlékszel?
    Aztán, éjjel
    a kertek közt csavarogtam.
    Doronggal hátba vágtak akkor.
    Elgörbült a gerincem,
    a bundám mocskos lett és fakó.
    Beteg kutya lettem.
    Agyonlövettek.
    Akkor, vacsoránál
    csak lassan járt a szájakhoz a villa.
    A kisasztalnál ültél te külön.
    Kip-kop…: s lábaiddal
    harangoztál nekem,
    kipi-kop.
    Emlékszel?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Túl minden párton

    – Nagy sziklás szigetnél horgonyt vetek
    s kunyhót rakok magamnak szűz kövén.
    Akik hallották, azt mondták, beteg.
    Csak most gyógyult meg – válaszoltam én.

    Forrás: Lélektől lélekig