A gémet láttam, lent, a néma gémet,
a mély, kavics-tarkázta part felett.
Fehér kagylók közé bukott fejének
puha párnát fakó homok vetett.
Láttam, hűlő nap rá hogyan sugároz
s hogy éri őszi záporok nyila.
Tragikusabban nem zuhant Ikaros
a tenger tajtékos szikláira.
Hullám hullám után illant az éjbe,
s rém lett belőle, bántó torzalak.
És hetyke gúnnyal cirkáltak feléje
ezüst páncélban csillogó halak.
A gémet láttam, lent, a néma gémet:
temetőjére halkan hullt a hó.
Jégből a szárnya úgy dermedt az égnek,
mint egy pólusra tűzött lobogó.
A tél strázsálta győzelmes-kevélyen
s a szél zúgott zimankós éneket…
Magasan, büszkén, fényes őszi égen
láttál-e már vonuló gémeket?
Forrás: Lélektől lélekig
