https://verskucko.com

Kategória: Áprily Lajos

  • Áprily Lajos – Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek

    Tudom, hogy hull a nap,
    örömök szállanak,
    kedves fők hullanak,
    sírdombok mállanak.
    Egy-egy kéz, drága kéz,
    mindegyre elereszt,
    mindennap vereség,
    mindennap új kereszt.
    Szem mögött, szó mögött
    gondárnyék feketül.
    És mégis: ne remegj –
    nem maradsz egyedül.

    Ködödben csillag ég,
    gondodból fény terem:
    vers-lelkek lengenek
    nyomodban ezeren.
    Zászlós és halk csapat,
    elszánt és bús-szelíd
    vers-lelkek, viharos
    vad korban tetteid.

    S szűkülő kör mögött,
    halkuló ház körül,
    mélyülő bú felett
    hűség áll őrödül.
    Jó lelkek, annyian,
    árvák és elesők,
    szépséget szomjazók,
    kútfődet keresők.
    Szédülni nem szabad,
    zuhannod nem lehet:
    szirten is rózsaág
    vigyázza lelkedet.
    Tudom, hogy két kezem
    nem part és nem erő:
    maholnap aszu ág,
    szélvert és remegő.
    Mentésre ingatag,
    tartásnak nem elég –
    síkon át, hegyen át
    kinyújtom tefeléd.

    Örömök szállanak,
    kedves fők hullanak,
    vén sírok mállanak,
    estébe hull a nap.
    Szem mögött, szó mögött
    gondárnyék feketül.
    És mégis – ne remegj:
    lélek van teveled,
    nem maradsz egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Szirti sas

    Sérült sas volt. Rabúl ül ketrecében.
    Eltűnt a szikla és a kék magasság.
    Azóta őrli vadmadár-eszében:
    Most megtanultam, hogy mi vagy, szabadság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Vigasztaló vers

    Ne félj, az óra meg nem áll,
    szelek szűnnek, vizek apadnak.
    Hiába hosszú, vége lesz
    az éjszakai sivatagnak.

    Sívó, sötét homok felett
    a hajnalszél kibontja szárnyát
    s elmenekül a puszta-rém,
    a bíboros ruháju skárlát.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Reggel felé elszáll a láz is,
    reggelre enyhülés fogad,
    forrásvizes, hűvös oázis.

    Új fénnyel csillogó utunk
    riasztó árnyékkal nem állja,
    sem orgonálva nem kísér
    a bú alattomos sakálja.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Mint valami fekete várrom,
    a gond komor pirámisa
    elmarad a látóhatáron.

    Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
    a köd csak egypár szürke foszlány,
    s azt is széttépi most a nap:
    sörényes, büszke hímoroszlán!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Ajánlás

    Ne haragudj. A rét deres volt,
    a havasok nagyon lilák,
    s az erdő óriás vörös folt,
    ne haragudj: nem volt virág.

    De puszta kézzel mégse jöttem:
    hol a halál nagyon zenél,
    sziromtalan csokrot kötöttem,
    piros bogyó, piros levél.

    S most add a lelked: karcsú váza,
    mely őrzi még a nyár borát –
    s a hervadás vörös varázsa
    most ráborítja bíborát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Fénylik a hegy

    Tegnap még csak mosolygott. Most nevet.
    Ha felmennék, fény záporozna rám.
    Tenyerembe kitenném szívemet
    s a nap felé magasra tartanám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Kérés az öregséghez

    Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
    taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

    Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
    hangoskodóból halkíts hallgatagra.

    Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
    ritkán hallassam hangom, mint a holló.

    A közlékenység kútját tömd be bennem,
    karthauzi legyek a cella-csendben.

    Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
    folyók a torkolatnál csendesednek.

    Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
    könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

    Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
    egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

    a túlsó partot látó révülésben
    a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: – Készen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Útravaló

    A lélek,
    mikor búcsúzva bontja szárnyait,
    visz magával a földről valamit.
    Eszmét, melyet világra ő hozott,
    virágot, melyet ő virágoztatott.

    Én Istenem, én mit vigyek neked?
    Nem vihetek én mást, csak verseket.
    Kiválasztok pár útamra valót,
    a többinél tisztábban dalolót.

    S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
    zenét hallok majd, felséges zenét.
    Barátom, aki már előre ment,
    azt a zenét rég hallja odafent.

    S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
    azt a keveset rendre hullatom.
    Az a zene csak vallatja velem:
    Süket sor… nem merem… ezt sem merem.

    S amikor, Uram, hozzád érkezem,
    könnyű kezem miatt szégyenkezem.
    A választottakból csak egy maradt,
    az, melyben elfogtam egy sugarad.

    Az, amelyikben elmondtam neked,
    hogyan szerettem drága földedet.
    S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
    ne ítéld meg nagyon szigoruan.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Téli reggel

    Ködben ember haladt.
    Páncélos hó harsant a súly alatt.
    Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
    Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
    Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
    fény szédítette s egy napos titok,
    s dermedt rügy-csipkerózsikák között
    dalolt:
    – Nyitni fog, – nyitni fog, – nyitni fog!…

    Feje felett
    azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
    s hókristályos lett kalap és kabát:
    a rikoltozva rebbenő madár
    leverte rá a cifra bükk havát.

    S amerre járt:
    hegyek ontották rá a napsugárt
    s hó-szikra kápráztatta – milliárd!…

    Köd várta lent.
    A ködbe visszament
    s házába tért derült aszkétaként.
    Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
    – Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Nyírfa voltam

    Azt álmodtam, hogy nyír vagyok
    s ezüst kéreg borítja testem,
    tövemnél forrás-ér gagyog,
    levelem a fényben feresztem.

    Csúcs-ágamon rigó fütyül,
    erőm feszül a mély gyökérben,
    s finomlombos gallyamba gyűl –
    s kérgem alatt zsong-zsong a vérem.

    Egy karcsú kéz hajlik felém
    s a kérget késsel megcsapolja
    s forrást buggyant a kés helyén,
    minthogyha bor kútfője volna.

    Sebemből friss öröm fogan:
    szép, szomjas száj csókolja nedvem.
    S éjjel suhogok boldogan
    egy vad tavaszi fergetegben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Fénylik a hegy

    Tegnap még csak mosolygott. Most nevet.
    Ha felmennék, fény záporozna rám.
    Tenyerembe kitenném szívemet
    s a nap felé magasra tartanám.

    Forrás: Lélektől lélekig