https://verskucko.com

Kategória: Áprily Lajos

  • Áprily Lajos: Túl minden párton

    – Nagy sziklás szigetnél horgonyt vetek
    s kunyhót rakok magamnak szűz kövén.
    Akik hallották, azt mondták, beteg.
    Csak most gyógyult meg – válaszoltam én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Lelkem felel

    S mi lesz, lelkem, ha nem jön virradat,
    mely életmagvakat vet itt a romba?
    S a lelkem szólt: Jó lesz a föld alatt,
    nyílj ki, néma, komor vár, katakomba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Miatyánk

    Imádkozom, halkan, szomorúan.
    A szó megtorpan, mire odaér:
    A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
    az asztalunkon egy falat kenyér.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Silet Musa

    Gonosz kor ez, az arcán torz vonás.
    Csukott szájjal jár, bűn a vallomás.
    Az igazság? Bitang szó, párt-cseléd.
    Ma hallgatás a hű s nemes beszéd.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Templom

    Szóltam: Uram, az én imám merész,
    a templom-ívük keskeny és nyomott.
    És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
    magadnak építs bátor templomot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Hoztalak…

    Hoztalak
      háborún át
      forradalmakon át
      Erdély szenvedésein át
      betegségen át
      nyomorúságon át
      családi gondon át
      a hivatal idegőrlő malmain át.

    Sokszor azt hittem, elveszítelek.
    Nem alkudtam és nem csorbítottalak.
    Elrejtettelek és elhallgattattalak.
    De hoztalak. Érleltelek. Életem értelme vagy.
    Ötvenen felül most szabad vagyok és
    felszabadítalak.
      Szólalj meg, ember!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Új cinkeszó

    1

    Köd és mínusz tíz. Február.
    De az a “kicsicsűr”-madár
    nagyvígan fittyet hány neki
    s pici gitárját pengeti.
    Nem lát eget, nem lát napot,
    nem érez olvadás-szagot,
    köd gomolyog, köd tornyosul,
    tollára permetegje hull,
    de ő csak szól, csak zöngicsél.
    Ki bátorítja, mire vár?
    Alusznak még a vak csirák.
    Azt várja tán, hogy egy bohó,
    kíváncsi és hamarkodó
    avar-takarta hóvirág
    csukott szemét kinyissa?
    Kicsi madár,
    te drága, drága optimista!

    2

    Tudom, megnő s megárad majd a fény,
    pacsirtát röppent ég felé a rét,
    dalok fakadnak zöld ágak hegyén
    s hallom völgyünk wartburgi versenyét.
    Aranymálinkó, nyaktekercs, rigó,
    kakukk, pintyőke, gerle versenyez:
    a növekedő fényben ragyogó
    új forradalom ujjongása ez.
    Olyankor hallgatsz, éber cinkeszó,
    s ha szólsz, a hang a nagy koncertbe vesz. –
    De te voltál az első hírhozó,
    te zengted itt,
    hogy elmúlnak tirannusok, telek.
    S míg a világköd foszlását lesem,
    kicsi madárkám, így köszöntelek:
    bátorítóm, poétám, váteszem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Zempléni táj

    Juhok, tócsák és zöld, zöld – mennyi rét!
    Túl hullámos, kúpos hegyek kísérnek.
    S az álom éjjel zsongást hoz, zenét:
    a ritmikus vulkán-csúcsok zenélnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

    Már szombat este megsütötte
    Anyám. És reggel már adott.
    Az aranya besugarazta
    a haragos vasárnapot.

    Vasárnap estig nem fogyott el,
    Fénye áthullt az ünnepen.
    Még hétfőn is jutott belőle.
    És kedden is. De csak nekem.

    Ma sem tudom, hol rejtegette,
    Melyik fiókból jött elő,
    De olyan áldott volt az íze,
    Olyan hétköznap-szentelő.

    Az asztalkendőből kibukkant
    szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
    Nagy árnyékok, fekete gondok,
    még várjatok, maradjatok.

    Igénytelen polgár-kalács volt,
    olyan egyszerű, mint falum.
    És mégis úgy megnőtt azóta,
    Mint úrvacsora-szimbolum.

    Száguldó évek távolából
    megérzem néha jószagát:
    a tűzhely tájáról elindul
    s betölt szívet, betölt szobát.

    Lelki kenyér ínség-időkben,
    verőfényes vigasztalás.
    Pedig tudom: a keze föld már.
    És nincsen több keddi kalács.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Farkaskutya

    Zárt kert nevelte fel. Futkoshatott.
    De nem ismert erdő- és vadszagot.

    Mióta nálunk – nappal láncon – él,
    szimatolgatja: mit repít a szél.

    Az erdő éle itt van túl, közel,
    s ha rezzenést hall, élesen figyel.

    S ha fenn kibukkanó őz ütne neszt,
    a lánca csörren s orgonálni kezd.

    Ijesztően zenél s egyhangúan.
    Hallottam ilyent téli faluban,

    ahol hegyháton, juhra-éhesen
    feleselgettek ordasok lesen.

    Tudom: torkából farkas-ős üvölt,
    aki szarvast vágott le s őzet ölt.

    Forrás: Lélektől lélekig