Kategória: Babits Mihály

  • Babits Mihály: Mint a kutya silány házában…

    Mint a kutya silány házában,
    legeslegutolsó a családban,
    kiverten és sárral dobáltan,
    és mégis híven és bátran
    kiált egyedül a határban
    fázva és szeleknek kitártan:
    amit kiáltok, úgy kiáltom
    vénen, magamban és ziláltan,
    sárosan, rúgdalva, ruhátlan,
    híven, remegve és bátran.

    Magamra maradtam, magamra
    és hangom mint vén kutya hangja
    rekedt már, vagy mintha a kamra
    mélyéből jönne, tömlöckamra
    mélyéből. (Én vagyok a kamra.)
    És mire fölér ajakamra,
    száz faltól fulladt és bamba,
    mert az élet mosott goromba
    habjaival, és süket és tompa
    iszapot rakott minden ablakomba.

    Nagy almáriumaimban néha
    szalagokat találok, léha
    csecsebecsét. Fakó, únt, méla
    régi divatok maradéka,
    régi gazdagság bús hagyatéka.
    S szólok: »Gyermekeim, ti hangok,
    vegyetek föl néhány cafrangot,
    néhány szalagot és sallangot!«
    És fölvesznek néhány sallangot
    gyermekeim, a megfakult hangok.

    De abban is csak ügyetlenebbek,
    félszegebbek és feszesebbek
    – mint kinőtt ruhában – merevebbek
    s koldus irígyeim nevetnek:
    de a hangok csak jönnek, tolulnak,
    semmivel sem törődnek, kibújnak,
    s botlódva bár, újak és újak,
    gáton, iszapon átnyomulnak,
    s fulnak és túrnak és fúrnak,
    míg cafrangjaik rongyokban lehullnak.

    S kérdem: »Mit jöttök egyre-másra,
    fázva, fulva, fakulva, vásva,
    hogy szégyeneteket mindenki lássa?
    Mért jöttök ki ilyen dadogásra?«
    S felelnek: »Dadogunk, botorkálunk,
    de ki kell jönnünk, egy szó előtt járunk,
    dadogás vagyunk, egy szó jön utánunk,
    követek vagyunk, utat csinálunk.
    Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!
    Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.«

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Új könyvekre

    Kik messze tőlem együtt énekeltek –
    Ó, boldog verseny, bátor, büszke, boldog
    költők, kik együtt, értőknek daloltok,
    egy fa levéli mind, testvéri lelkek!

    Gondoljatok arra, kit messze rejtek
    rejt tőletek, ki ha kóstolja bortok
    nem érzi már ízét sem; és ha szóltok
    nem érti, s más összhang mit vágya kerget.

    Más nyelven és magának énekelget,
    mint szél kezében elszakadt levél.
    s talán nem ő, hanem a szél zenél.

    S a harctól elmaradva úgy figyelget,
    mint sebesült, fejét a földre hajtva,
    holtig figyel a távol ágyuzajra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Nem akartál meghallgatni

    Nem akartál meghallgatni
    míg a fényes nap sütött
    most már látod meghallgathatsz
    mert leszállt a sűrű köd.

    Nem akartál meghallgatni
    míg az ablak ragyogott
    most már látod meghallgathatsz
    befedték az ablakot.

    Nem akartál meghallgatni
    pedig vággyal hítt a kéj
    most már látod meghallgathatsz
    itt a hűvös, itt az éj.

    Nem akartál meghallgatni
    Láttad hogy a vérem ég
    most már látod meghallgathatsz
    mert a szívem csupa jég.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: HIMNUSZA PÉTER-PÁL NAPJÁRA

    Aranyfénnyel és rózsadísszel, sugarak
    sugara, elöntöttél minden századot.
    Nagy mártirok vérével fested az eget
    e szent napon is, mely a bűnbocsánaté.

    Mennyek kapussa, és e földnek Doktora,
    korunk bírái, világ igaz fényei,
    egyik kereszttel, másik karddal győztesen,
    babérban ülik az Élet szenátusát,

    Péter, jó pásztor, már imáinkat fogadd,
    ki mindnyájunknak szóddal zársz és társz eget!
    S Pál, híres Doktor, oktass erkölcsöt belénk:
    segíts, lélekkel mennyországba szállani!

    Egyetlen szentség kettős olajága, add
    hogy hitben híven és reményben izmosan,
    szent szerelemmel tellve szent szerelmetek
    iker-kútjából, éljük majdan túl a húst!

    Legyen a Háromságnak dicsőség örök!
    Legyen tisztelet, ujjongás és hatalom!
    Akié egységében minden uralom,
    most és majd, századoknak századain át.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: HAJADNAK NYÍROTT LOMBJÁT

    Hajadnak nyírott lombját, arcod üdvöz
    rózsaszínjét, szemed acélát
    amit a lélek halk ezüstje ötvöz

    s tested, meleg méhkasát vágyaimnak
    orvosság módra issza színvak
    szemem, amely minden világot
    mindig egy színnel sötétebbre látott.

    Oh jaj minden világ csak bellül ég
    s a testek csunyán elernyőzik,
    de a tied átlátszó, mint az ég
    melyen aki jól átnéz, ott az Isten!

    Igy látom én a szemeidben
    a lélek paradicsomát
    felhőknek és fényeknek otthonát.

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: VONATON, TÁTRA FELÉ

    Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni, és milyen csunya!

    • Még szép volt reggel, bár a Tél,
      mint egy levetkezett tavasz,
      csontig mezítlen és kacér…
      De jött a hó, s régi Hegy,

    a Három Hegyek elseje!
    (Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni, és milyen csunya!)
    A hegy, a hegy a régi még,
    noha, úgy vélném, a fenyők
    rosszkedvűn rázzák águkat.

    De nem! cukros kép, elcsuszó
    Karácsony-ábrák, szenvtelen!
    (Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni és milyen csunya!)
    …És mord zsivaj, szoros kupé,
    s a nyelv… s a táj is… idegen:

    csunyább (vagy szebb?) mert másoké.
    Ily könnyű, otthonos vidék,
    elkenni ismert arcotok?
    Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni, és milyen csunya!
    (Nevükből vetkezett csucsok!)

    De mindegy! élek és futok!
    Név, ember, birtok, balgaság!
    Övék? Miénk? A hó vakít
    s már mámor ez a hóderű!
    Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni! (Mi vagyunk csunyák.)

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: MILYEN IDEGES NAPOK!

    Milyen ideges napok! – a levegő zug-zubog.
    Óriás fürésztelep! – Árad hideg és meleg.
    Hideg szél és meleg nap – sivít, lenget és borzogat.

    Mintha üstökös kél a kegyetlen égen
    vagy itélő ércet emelne kezében
    az utolsó trombitás:
    jajgat a kedves táj és szinte menekül.
    Futnak a, futnak a füvek a szél elül:
    millió láb, egy futás.
    Karjaikat a fák lengetik kapdosva;
    kutyáktól a város egy veszett zsolozsma,
    lángba borult ugatás.

    Minden fut és mégse fut – menekülne, de nem tud.
    Menekül egy hete már – menekül, de helyben áll.
    Csak az a csöpp papírlap – száll el amit a por fölkap.
    Mert a holt tárgyak is táncra kelnek szerte,
    mint riadt szellemek egy halottaskertbe’,
    ha dudál a csontdudás.
    S ki söpri szórt porként a vak gondolatot?
    Ki keveri gonosz fürdőként a napot?
    milyen égi uszodás?
    Már kiáltó torkunk zihál és elakad,
    és csupa görcs uszó karunk, az akarat –
    ólomhullám, fulladás…

    Valami nagy mennyei – Klytaemnestra keveri.
    Csöpp királyok elveszünk – mi is hullámok leszünk.
    Nem is hullám, nem hullám – csak nád amit a hullám hány.

    Sűrü süket hullám! óh nehéz varázs szél!
    Éled a holt, s holtként hányódik ami él.
    Veti a vak áradás!
    Mint a füvek, mint a füvek, mintha futnánk,
    pedig csak a szél fut és mi nem is tudnánk:
    velünk is a szél csatáz.
    Soha ennyi mozgás, és ilyen bénaság!
    Soha ennyi sereg – de hol a katonák?
    Szólhatsz, szólhatsz, trombitás!

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: OLYAN-OLYAN GAZDAG VOLTAM

    Olyan-olyan gazdag voltam: gazdagságommal nem törődtem
    Olyan-olyan szomorú voltam: mi hasznom lett volna belőle?
    Elástam minden kincsemet mélyre, s mélyebben a mélynél:
    fölötte föld és kő és víz és évek és álmok és éjfél.

    Elástam minden kincsemet víz alá, könnyek alá,
    s ahonnan hajdan kivájtam, kegyetlen kövek alá,
    kenyértermő mindennapok fösvény, bús földje alá,
    mit csak gyáva eke tár, mely kincset nem talál.

    De most tavasz szelei fújnak, és kedvesem biztat
    és kezek nyúlnak felém, és szivem is izgat.
    Mi lenne ha kincseim újra fölásnám?
    Mert erős vagyok én, és gazdagabb mindenki másnál.

    (Óh jaj vigyázz, a nagy vizeket kiszabadítani vészes!
    Kincsed tán nem is volt arany, csupa rozsdás és penészes
    vagy elrabolták azóta, s ha talán meg is találod,
    tolvajok ujjnyomatával szennyezve máris utálod.)

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: [A NAPSUGÁR ECSETJE…]

    A napsugár
    ecsetje jár
    már
    a sivár
    tűzfalon;
    eszedbe jut-e angyalom
    a régi fal, a régi rom
    Itáliában,
    ahol szerelmünk
    csitrikorában
    láttunk annyi
    fürge gyíkot suhanni?

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: [MERT SZENNYES LETTEM ÉN IS SZENNYETEKKEL…]

    Mert szennyes lettem én is szennyetekkel
    amint keresztüljöttem köztetek
    s ki oly bizton indultam büszke reggel
    delemre tévedezve csüggedek,
    mint aki frissen kel föl idegenben
    hogy induljon egy tiszta csucs felé,
    mely hivón villog ablakára szemben;
    estére tán eléri – de elébb
    az utcákon kell átmenni, a sáros
    piacon ahol annyi szem köpi
    s a messze csucsot ellopják a város
    törtető, írigy emeletjei
    leszűkült látköréből mig megállva
    habozni kezd s már szédeleg szegény,
    lökések érik s oly komisz a lárma
    s leülne már a piac közepén
    de mindenünnen szitok veri zúzott
    füle dobját – gyanus mert idegen.

    “Milyen csúcs? mi nem látunk semmi csucsot”
    riadnak rá vakon és siketen.
    “Csucsokról jajgat s már hozzánk csücsülne!
    Verjétek el mert nem közénk való!
    Áruhelyünket messze keserülje
    az üzletrontó s jövevény csaló!” –
    bolond kufárok! sárosan, sebekkel
    futlak én s megcsufolva szaladok,
    s mert szennyes lettem én is szennyetekkel
    ugy érzem jaj már testvértek vagyok
    kivert testvértek – de egyszerre házak
    közül szabadba jutva a szabad
    csucs áll előttem! és a régi lázak
    ébrednek s boldog könnyem fölfakad.

    Forrás: Arcanum