https://verskucko.com

Kategória: Baka István

  • Baka István: Csak a szavak

    Csak a szavak már nem maradt más
    csak a szavak csak a szavak
    a tó szavában úszom én hol
    a hínár mondata tapad

    testemre és a mélybe húzna
    de hát az is csak szó a mély
    nevezz meg és a név a szó majd
    kiszabadulva partot ér

    csak a szavak már nem maradt más
    nem táplál a kenyér s a bor
    lélek vagyok ki test-koloncát
    hurcolva folyton megbotol

    a semmi és a lét közötti
    küszöbben bár ez a küszöb
    szó maga is csak és riadtan
    tévelygek a szavak között

    jó volna lenni még talán de
    mit is tegyek ha nem lehet
    a szótáradba írj be s néha
    lapozz föl engem és leszek

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • ⭐ Életrajzi szilánk – Baka István

    Baka István (1948. június 25., Szekszárd – 1995. szeptember 20., Szekszárd)
    Foglalkozása: költő, író, műfordító
    Anyja: Baka Erzsébet
    Múzsája: felesége, Baka Júlia – de a költészetben sokszor fiktív nőalakjai (pl. Izolda, Carmen) is

    Baka István a modern magyar líra egyik legeredetibb hangja, akinek életművét mély melankólia, erős irónia és az orosz kultúra iránti rendkívüli vonzalom határozza meg. Jelentős műfordító volt: többek között Mandelstam, Jeszenyin, Blok és Cvetajeva verseit ültette át magyarra. Költészetében gyakran teremtett „maszkokat” – Raszkolnyikov, Puskin, Dosztojevszkij vagy az orosz történelem szereplői szólalnak meg benne –, ezek mögött azonban saját fájdalma, betegsége, vívódása és tragikus önértelmezése lüktet. Rövid, súlyos élete alatt olyan életművet hozott létre, amely a 20. század egyik legerőteljesebb magyar költői világává vált.

  • Baka István: A hat tyúk

    Hódolat La Fontaine-nek
    (Kincskereső, 1995. március)

    Tollát mésszel bekente hat tyúk,
    és azt képzelték: ők a hattyúk,
    s hattyúdaluk elzengni bátran
    beugrottak a tóba hárman,
    de nem mondhatták azt se: kot,
    s a vízbe fulladtak legott.

    A másik három kinn a parton
    csak ennyit mondott erre: „Pardon!
    Mély itt a víz, nem is magos,
    inkább leszek kendermagos,
    reumás lesz a térgye, szárnya,
    akinek büdös már a trágya.
    Hattyúvá nem vágyunk mi válni,
    jobb lesz az ólban kotkodálni.”

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Egy kis (éjjeli) zenetörténet

    (1993, Népszabadság, 1993. december 21.)

    Bachhoz így szólt Telemann:
    „A kisgatyám tele van.”
    Bach ezt mondta néki: „Kend el!
    Csak vigyázz, ne lássa Händel!”

    Bécs utcáit járva Mozart,
    meglátott egy árva lószart,
    s szólt: „Ki orrát beleveri,
    nem lesz más, mint Salieri.”

    Sárgaházba jutva Schumann,
    nyakig elmerült a búban:
    „Látom már, a sors rám pikkel, –
    mért is kezdtem Clara Wieckkel?”

    Lányától ebédre Liszt
    nem kapott csak tejbegrízt;
    s kérte őt: „Cosima, vágd el!
    A felét hadd falja Wagner.”

    Nőjét hívta Mahler: „Alma,
    nékem már az élet alma.
    Légy okoska, árad verd fel!
    S elvesz majd Kokoschka, Werfel.”

    Feldöntve a kottatartót,
    Operából ront ki Bartók:
    „Nem kell ez a rusnya hodály;
    írjon zenét ide… Lehár!”

    Ha nem tetszik Penderecki,
    az ajtómon penderedsz ki!

    Forrás: DIA — PIM, Népszabadság (1993. dec. 21.)

  • Baka István: Évszakok

    Tavasz

    Márciusban még kisbaba, de gyorsan
    kibújnak hóvirág-tejfogai,
    áprilisban kamaszodik – az arca
    rügyek pattanásaival teli,
    s májusra nagylány – napsugár-sütővas
    bodorítja orgona-fürtjeit,
    egész nap magát cicomázza, s éjjel
    a hold tükre előtt biggyeszkedik.

    Nyár

    Hajtják a szél csikósai a búza
    kalász-sörényes, vad méneseit,
    s már dől a zápor, s fürge tűi a
    rét ingét virágosra hímezik.
    De most a felhő köpenye a villám-
    varrás mentén megreccsen s fölhasad,
    s házából, hol duzzogva ült, a rongyot
    összesöpörni kiszalad a Nap.

    Ősz

    Tegnap még puha tenyere a Szélnek
    kérges lett mára, a simogatásnak
    nem örül senki, – hát dühbe gurul,
    és végigpofozza a tájat.
    Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
    tarkán cikázott a madárhad,
    tarkállik most a lomb, de közte már
    nem szállnak, csak az árnyak.

    Tél

    Varjakkal gombolt hó-kabátba
    bújt a rét, de csak didereg,
    ránk a forgószél teker sálat,
    mégis majd megvesz a hideg.
    Míg be nem fed a hó, s az orrunk
    répává nem dagad vöröslőn,
    szánkóval, sível ki a dombra! –
    ott fölmelegszünk rögtön.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Üzenet Új-Huligániából

    Határ Győzőnek

    Itt minden egy hetes a forradalmak
    és a szerelmek is eldobható
    papírzsebkendő ez az ország
    beléfújják szerencsésebb hatalmak
    a finnyás Európa minden mocskát
    s lucsok az is mi még eladható
    egy hétre szól minden s garancia
    sincs hernyótalp tiporja el
    vagy hernyó rágja meg s belépetézik
    és bábjából a pillangó kikel
    s kitárva tarka szárnyát szállnia
    ideje is jut legalább egy hétig
    egy hét a hitre ám hivőt ki látott
    áldjon vagy verjen itt a sors keze
    mint valutázó szerbé vagy cigányé
    valódiak közt pénzformára vágott
    újságpapírral van az is tele
    s csak azt nem vágja át ki jól figyel
    országnak ország még hazának árnyék
    itt rég nem halni itt túlélni kell

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Tavaszvég

    Nem is tudom már ősz van vagy tavasz van
    úgy bújkálok magamban mint a gazban
    gyomok közt érzem otthonabb magam
    mert ami volt oly régen odavan
    hogy még a száraz ág csörgése is
    s a babacsörgő bennem összecsörren
    vödörbe kerülök ki most csöbörben
    tengődöm mindegy tudom magam is
    fuldoklom itt vagy ott akár a hal
    kit közegéből más szűkebb közegbe
    horgász rántott ki vagy maga az Úr
    mindegy akárcsak én ő sem tanul
    a sorsából és tátog-tátog egyre
    míg hangtalan versébe belehal

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Carmen – triptichon

    (Három vers, egy bejegyzésben – 1994)

    1. Az érte meg, nem az a rózsa…

    Az érte meg, nem az a rózsa,
    Mit odadobtál, hanem az,
    Mi nyelvhegyemtől harmatozva
    Bontotta szirmát: a tavasz,
    Egyetlen tavaszom virága,
    Amit csak árulás, halál
    Követhetett. Megérte, drága,
    Hogy ami romló, sírba száll
    Idő előtt, – a te idődben
    Úgy sincsenek órák, napok;
    Szeress akárkit – énelőttem
    Nem voltál, és ha nem vagyok,
    Nem is lehetnél! Nyári, kármin
    Rózsáid szirma elpereg…
    A kérdésre: ki vagy te, Carmen?
    Csak véreddel felelhetek.
    Nem érted, Carmen? Engem, téged
    Nemcsak a kéj köt össze már,
    Hanem az árulásod végleg
    Feloldó végtelen halál.

    2. Ahogyan én szerettelek…

    Ahogyan én szerettelek,
    Carmen, csak én, csak én, csak én, –
    Bolond lány, hogy feledheted
    Egy torreróért könyedén?
    Emlékszel még? Szoknyáidat,
    Mint szirmokat bontottam én
    Ki sorra, s ajkam megtapadt
    A forró, bíborló bibén.
    Emlékszel? Még táncoltam is,
    Bár botlábú vagyok, veled, –
    S pogányul csókoltad hamis,
    Húsbálvány-istenségemet.
    Ahogyan én szerettelek,
    Carmen, csak én, csak én, csak én, –
    Bolond, ki ily könnyen feled,
    S inkább letörve hull elém.
    Már nem is kellenél! Hiszen
    Virágporod reám tapadt
    Örökre, – fölszállok s viszem
    Halál-kasomba csókodat.

    3. Ó, Carmen! Ha kimondom a neved…

    Ó, Carmen! Ha kimondom a
    Neved, mely nemcsak szó, de élet
    S halál esszenciája, – ma
    Tudom már: az volt az itélet,
    S nem a hóhérkötél, melyen
    Ellengem holnap dallamát vad
    Nevednek: Carmen, Carmenem,
    S azt is, hogy áldlak, áldlak, áldlak.
    A földre csöppen majd magom,
    Ha végsőt rándulok, s alóla
    Kikél és fölsír magzatom,
    A magzatunk: a mandragóra.
    Halott vagy és halott leszek;
    De ő igézetével áthat
    Mindent, s a földiek felett
    Uralkodik: kaján varázslat.
    Ó, hogyha akkor, akkor én,
    S te is, te is, ha mind a ketten…
    Aréna-létünk bűvkörén
    Belül te, én kívül rekedtem.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Siralomház

    Nagyon közellé lett a távol,
    Már félig benne élek én;
    Mint felbontott palack nyakából,
    Csurog az édes, égi fény
    Napjaim csorba poharába;
    S iszom, amíg tart, úgy iszom,
    Mint utolsó kancsó borát a
    Betyár, ha csendőrtoll-iszony
    Lesi az órát ásitozva, –
    Mikor vezethet engemet
    Az udvarnégyszög-borzalomba,
    Ahol akasztófám mered.

    Nagyon közellé lett a távol;
    És végleges ítéletem:
    Csurog-csurog az ég nyakából
    Megromlott fényű életem.

    (1994)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Zsoltár

    Nem kértelek s nem kérnélek ma sem
    Oly félszeg voltam véled Istenem
    Csak vártam míg aktáid tologattad
    Hogy föltekints és észrevégy de nem

    A hold már kráterek pecsétnyomával
    Úgy teli lett hogy rá se férne több
    S te stempliztél tovább én meg feszengtem
    Hajbókoló klienseid között

    Nem hittem volna hogy külön beadványt
    Nyújtok be végül mégis arra kérlek
    Bocsásd meg nékem hogy sokat szerettem
    S erényemnél többet nyomott a vétek

    Egy-két paragrafust megszegtem én a
    Tízből alpontokról nem is beszélve
    Tudom hogy nem te én magam sodortam
    Magam halálos bűnbe és veszélybe

    Nem kérek tőled szívesen hiszen
    Tudod hogy nem szeretlek Istenem
    Hagyj élni akkor tán meg is szeretlek
    S hagyj élni engem akkor is ha nem

    Egek bürokratája egy pecséttel
    Aláírással még megmentenél
    Átkoztalak de most megáldanálak
    Mint ahogy áld vagy átkoz mind ki él

    (1994)

    Forrás: DIA — PIM