https://verskucko.com

Kategória: Benedek Elek

  • Benedek Elek: Jövel, jövel!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    szívem, mint régen, meg-megrebben,
    itt vagy közel!
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    jövel, jövel!

    Jövel, jövel, én várva várlak,
    még itt se vagy, már áldva áldlak,
    vidul szívem.
    Az ég alatt bárhová térsz be,
    öreg szívet gyermekké téssz te
    mindenkiben.

    Jövel, jövel, mint egykor, régen,
    hadd éljem újra gyermekségem
    szép esteit,
    mikor a földet hó megeste,
    dal s mese közt karácsonyeste
    vígan telék.

    Dió meg alma, más se kellett,
    szegénynek is, óh, erre tellett!
    Volt asztalán.
    Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
    angyalok akkor is voltak már…
    De voltak ám!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    szívem, mint régen, meg-megrebben,
    itt vagy közel.
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    jövel, jövel!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Karácsony hetében

    Megváltozott a szokásom,
    nincsen otthon maradásom.
    Éltem eddig úri módon,
    most mindég az utcát róvom.

    Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
    az utcára ki kell mennem.
    Egész nap csak kóricálok,
    boltok előtt álldogálok.

    Mindenütt van egy-két játék,
    mit egyebütt még nem láték.
    Ez is kéne, az is kéne:
    bejegyzem a könyvecskémbe.

    Aztán szépen tovább állok,
    hátha még szebbet találok;
    szebbet, jobbat, ékesebbet,
    gyermekszívnek kedvesebbet.

    Hol kihúzok, hol bejegyzek,
    mindegyre ceruzát hegyzek.
    Elhegyezem hason-felit,
    mire könyvecském megtelik.

    Be-benézek könyvecskébe:
    ejnye, ejnye, több nem fér be!
    Mit tehet most nagyapóka?
    Más könyvecskét vesz a boltba.

    Egy könyvecske, kettő, három,
    a boltokat végig járom.
    Most már három könyv van tele –
    megyek Jézuskához vele.

    Addig megyek, addig járok,
    míg egyszer csak rátalálok:
    kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
    olvasd el e könyvecskéket!

    Átalveszi, lapozgatja,
    szép kis fejét csóválgatja:
    három kis könyv, telistele!
    Talán elég lesz a fele?

    Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
    három unokám van nékem!
    Mást se teszen egy hét óta:
    lót-fut értük nagyapóka.

    Kis Jézuska, legyen áldott,
    könyvecskékkel égbe szállott,
    s mind, mi volt beléjük írva,
    aranykönyvébe beírta…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Karácsonyéji álom

    Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
    Angyalarcoddal hajolj le reám,
    hadd öleljelek, hadd csókoljalak,
    kicsi karommal átkaroljalak!

    Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
    Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
    Láttam ott angyalt, százat, ezret,
    talán még több is volt ott, úgy lehet.

    Ha láttad volna! Készültek éppen,
    hogy összeszedjék mind, mi az égben
    játék vala. S hej, mennyi volt!
    Az égbolt
    szinte leszakadt alatta,
    s az angyalok egy pillanatra
    e sok játékot összeszedték,
    hátukra vették,
    aztán — huss! Lebbent a szárnyuk,
    szálltak a földre, én utánuk,
    aztán-aztán felébredék…
    Úgy-e, szép álom? Óh, de szép!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Az aradi tizenhárom

    Tizenhárman voltak. Mind hősök valának.
    Magyar szabadságért bátran harcolának.
    Százszor is rohantak a hősi halálba,
    Kard nem fogta testük, golyó nem találta.

    Csuda történet ez. Hihetnéd mesének.
    Bár elől harcoltak, el mégsem esének.
    Ellenség sorában kardjuk utat vágott.
    Magyar módra védték a szent szabadságot.

    Haj, de Világosnál magyar ég beborult!
    Még a muszkának is szíve összeszorult.
    Kardot ketté törték a magyar vitézek.
    Felleg közül a nap rájuk sírva nézett.

    Dicső halállal kik meg nem halhatának,
    Szívöket szaggatá szörnyű nehéz bánat.
    Óh, de jó azoknak, akik nem láthatják,
    A hősök kezére bilincset mint rakják!

    Pereg a dob, pereg, vajon miért pereg?
    Hát az a sok ember vajon mért kesereg?
    Azért dob pergése, emberek sírása:
    Tizenhárom hősnek sírját hóhér ássa.

    Szent szabadságért kik harcoltak nagy bátran,
    Közös lett a sorsuk szörnyű, csúf halálban.
    Golyó, kötél hősnek, a hősök hősének!
    S nem szólhat sírjukon a halotti ének.

    Óh, de bús történet! Ennek társa nincsen.
    Egyszer enged ilyet megesni az Isten.
    Azért engedi meg, hogy tegye próbára
    A népet, kit szeret: válik-e javára?

    Nagy a bölcsességed, Isten! Mérhetetlen.
    Megérté a magyar, mi volt érthetetlen.
    Szörnyű volt a próba, néped kiállotta,
    Te láthatod, Uram, nem halt meg alatta.

    Magyar vitézségnek híre messzeszállott,
    Sok s nagy szenvedése mind javára válott.
    S hol rémlett a hősök zord akasztófája,
    Nyílik a szabadság vérpiros rózsája!

  • Benedek Elek: Honvágy

    Hol a keleti ég nagy hegyekre hajlik,
    Ott van az én falum, csendes völgy ölében.
    Nagyvilág lármája oda el nem hallik,
    Élnek a lakói csendesen, békében.

    Járjak tengeren túl, hallom a harangját,
    Világ végéről is szinte látva látom,
    Amint elindítja lágy ezüstös hangját
    S hívogat, csalogat: jer haza, barátom!

    Óh de rég láttalak, fehér falú házak!
    Óh de rég láttalak, kis falum határa!
    Messze, messze tőled minden perc egy század,
    Könnybe borul szemem neved hallatára.

    A ház, hol születtem összeomlott régen,
    Édes jó szüleim sírban porladoznak,
    Mégis te vagy a legszebb a földkerekségen,
    Gondjaim egyedül benned oszladoznak.

    Földedből ne volna enyém talpalatnyi,
    Szívem még akkor is hozzád vágyakoznék.
    Jó szónál egyebet, ha nem tudnál adni,
    E szív te belőled el nem kívánkoznék.

    Nem vágyakodom én világ pompájára,
    Kedvesebb itt nekem egy szál réti virág;
    S a göröngy, mely hullott szüleim sírjára,
    Drágább a szívemnek, mint az egész világ.

    Óh szép kicsi falum, csak már láthatnálak,
    Hallanám közelről harangod csengését!
    Óh te föld, te szent föld, bár csókolhatnálak,
    Hallanám, hallgatnám kebled pihegését!

    Nincs itt maradásom nagy város zajában,
    Megyek már! Megyek már a nagy csendességbe!
    Nem szenved már szívem az ő nagy bajában,
    Mintha csak indulna örök üdvösségbe!

  • Benedek Elek: Őszi ének

    Búsan járok-kelek a szürke avaron,
    Léptem alatt zörög a sárga falevél.
    Kis madár énekét immár nem zavarom
    Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?

    Hervadva búsul egy-egy kései virág,
    Hiába nyílt ki: egy-két napot, ha él.
    Nemcsak én vagyok bús, bús az egész világ.
    Ím a szellő is szomorú dalra kél.

    De félre, bánat, félre! Leszen tavasz még,
    Erdő, mező, tudom, újra kizöldül.
    Fejünk felett újra mosolyog majd az ég,
    S illat, melegség árad ki a földbül.

    Szép lesz az erdő, ó be szép lesz ismét,
    Fölcsendül benne a víg madárdal.
    S járván az erdőt bolyongva, el sem hinnéd,
    Hogy egykor küzdött a szörnyű halállal.

  • Benedek Elek: Az öreg faültető éneke

    Ragyogj, ragyogj még őszi napsugár,
    Melengesd testét az elaggott földnek!
    Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
    Talán nem is zöldül ki soha többet.

    Ragyogj, ragyogj még nyájas-szelíden,
    A zord szelet kergesd a messzeségnek,
    Hadd ültetek fát szépen, rendiben,
    Oh, nem magamnak – az új nemzedéknek!

    Ragyogj, ragyogj még, s azzal ne törődj,
    Munkám örömét hogy aligha látom…
    Jól tudják ezt a vén faültetők,
    Oh, jól tudom én is, nap barátom!

    Oh, jól tudom, hogy más szedi le majd
    Édes gyümölcsét mind ez ifjú fáknak,
    Örömet, hasznot nékem egy se hajt,
    Fáradt testemnek sose adnak árnyat!

    Mindegy! Te csak ragyogj, segélj nekem,
    A zord szelet kergesd a messzeségnek,
    Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,
    Csak ültetek a jövő nemzedéknek.

  • Benedek Elek: Esti imádság

    Az áldott Nap, ímé, pihenni tére,
    Álom borult ragyogó szép szemére.
    Közelg az Éj, sötét szárnyát kibontva,
    Fáradt testem vágyik a nyugalomra.

    Közelg az Éj, s szárnyán az édes álom
    Ereszkedik le rám aranyos szálon.
    Már érezem, hogy szemem lecsukódik,
    Kezem szép lassan összekulcsolódik.

    Uram, ki látsz a szívek rejtekébe,
    Ím, leborulok szent színed elébe:
    Ha vétettem szóval, cselekedettel,
    Tetézd jóságod, vétkemet feledd el!

    Gyermek vagyok még, ne ítélj keményen,
    Ha néha tán a rosszat jónak vélem.
    S ha jó helyett rosszat cselekszem néha,
    Nézz a szívembe s lásd: jó a szándéka.

    Száll, száll felém a csendes, édes álom,
    Ereszkedik le rám aranyos szálon.
    Egy pillanat, s álomba szenderedtem…
    Óh, jó Atyám, őrködjél én felettem!