A sok cigányt mind elvitték,
nagy árkokat ásni vitték.
A nagy árok lassan mélyül,
víz bugyog fel a mélyérül.
Szegény fiúk, mind mifajták,
a csendőrök űzik-hajtják,
verik őket, kapják kézre,
lemaradót puskavégre.
Az a nagy árok minek kell,
a fekete, feneketlen?
Nem tudják, honnan is tudnák,
csendőröktől meg nem tudják!
Ha tudnák, hogy minek ásnak,
hogy maguknak, hogy nem másnak,
maguknak, a többieknek,
asszonyoknak, gyerekeknek.
Forrás: Magyarul Bábelben
Szent Mária, Szűz leány,
Jézus anyja!
Júdások között,
jászolnyi csillag kíséretében.
Pilátus előtt,
maroknyi feszületszeggel,
arcodról szökő fényben állok,
egyszál magam,
egyszál magam,
mint Jézus a kereszten.
Hontalan lelkem kér bebocsátást hazádba,
könyörülj rajtam,
Jézus anyja!
Sugaraiddal tisztíts meg,
add rám áldásodat.
Ámen.
Forrás: Magyarul Bábelben
Segítsd, Isten a cigányt,
Lelhesse meg a hazát.
Segítsd meg a nemzetét,
Amíg a világon él.
Bejárta a világot,
Nem talált csak bánatot.
Az élete csak a gyász,
Segítsd, Isten, a cigányt.
Bejárta a világot,
Hosszú út volt, meg átok.
Hosszú út volt, hideg sár,
A szívében csak a gyász.
A bűn, ha elkövette,
Azt már rég megfizette.
Megfizette szívével,
Tiszta piros vérével.
Gyertek, gyertek cigányok,
Leljük meg az országot.
Leljük meg azt a helyet,
Ahol nem hullnak fejek.
Segítsd, Isten, a cigányt,
Békét leljen és hazát.
Segítsd meg a gyermekét,
Lelje meg a nemzetét.
Forrás: Magyarul Bábelben
(Joca homloka mögé)
Nem magamért, magadért,
tűzben születő fiadért, mélyen
megsértett jövődért, Krisztus
kiömlő véréért,
Anyám – Nagyanyád színéért,
Apám mosolyáért.
Ha kell:
csillagokat cenzúrázni,
ha kell:
a mindenségbe belelátni,
ha kell:
az égen új utakat vágni,
ha kell:
emberként mindent megcsinálni,
élni, élni, így lenne jó!
Ne mástól várd
sorsod jobbítását,
nálad már ne legyen ébredés. Aki
várja, hogy jöjjön a hajnal, sötéten
borul csak rá az ego.
Ha együgyű a jóhiszeműséged,
elveszik gyermeked, s feleséged.
Nem virágos réten nyári szellő,
nem lágyszirmú illatos ibolya,
nem pisztrángot termő hegyi csermely, nem
villám, nem mennydörgés, nem orkán:
Istenáldott földi akarat.
Forrás: Magyarul Bábelben
Kenyérsirató esteken,
mikor a macskák holdat lopni jártak,
a fal tövébe kuporodva
soroltuk egymásnak
félig kitalált álmainkat,
jól kicifrázva, hosszan, sóváran
(jó álomfejtő suhanc nem volt közöttünk).
Tréfát űztünk a szegénységből,
keserű szájjal trágárkodtunk,
csámcsogtunk száraz torokkal,
kegyetlenül.
Ha meguntuk egymás álmait,
Seherezádénk, a púpos Vak Kucsi
meséit hallgattuk félálomra dőlve.
Szavára ültünk,
fényes ruhában hasítottuk az eget,
kényesen.
És jött a reggel!
Lábszárunkra zuhant a vályoggödör,
csillogó bogárhátunkra szakadt.
A perzselő nap tarkónkra csapott,
harangzúgást toborzott körénk
nem jött az ebéd!
Szeretőnk mellettünk vágta a sarat,
ő sem ismerte a konyhaillatot;
hideg sóhaját csak éjjel hallatta,
mikor már a mese is valósággá vált.
Forrás: Magyarul Bábelben
Mindenki másnál
jobb,
mindenki másnál
szebb,
mindenki másnál
fájóbb,
mindenki másnál
fájóbb
vagyok.
Fájtam
már
ájulásig,
s ájultam fájdalomig,
földig,
anyámig,
szelíd szavú,
kisgalamb hazámig.
Megtéptem hajamat
csontig,
elátkoztam magamat
az égig,
de nem törtem meg derékban,
„mint a csizmaszár”.
Forrás: szeretem a verseket
Choli Daróczi József (1939. május 5., Tiszabura – 2018. április 12., Budapest)
Foglalkozása: költő, műfordító, pedagógus, a roma irodalom kiemelkedő alakja
Anyja neve: Daróczi Teréz
Múzsa: gyakran édesanyja alakja, a „roma anya”, valamint a közösség sorsának kollektív tapasztalata
A magyarországi cigány/roma irodalom első nagy nemzedékének egyik meghatározó hangja. Jelentős szerepet játszott a lovári irodalmi nyelv megteremtésében és a roma kultúra irodalmi megjelenítésében. Verseiben a fájdalom, az identitás, az anyavesztés és a közösségi történelmi trauma erős, képi nyelven jelenik meg. Műfordítóként is úttörő munkát végzett, a Biblia roma nyelvű fordításának egyik vezető alakja volt.
Cigány asszony monológja
(Az 1. felvonás 1. jelenetéből)
Társszerző: Nagy Gusztáv
Onnan indultam
én is:
a vadvirág-lángokban rejtőző
árvák földjéről,
hol szomorú tüzekre olvassák
bánataikat az anyák
mellükön éhes csecsemőkkel,
suttogva Mária nevét,
vándorolva
márványfagy telekkel
nyöszörgő keréknyomnyi hazákban,
csillagfény-ázzománcos hajolva
éjjel sátrakban
rejtőzve,
kuporogva várva
a Megváltót.
Mi lesz
velünk, Uram,
a jövendők mit hoznak?
Angyalaid
csendőr-éveket
hoznak?
S mi lesz
teveled, Uram,
neked az évek mit hoznak?
Kereszteket
ácsolnak,
Uram?
S mi lesz
a kis
népekkel,
koponyaheggyé,
Auschwitzi hamuvá
válnak, Uram?
S az emberiséggel
mi lesz,
Uram?
Milliárdoknak
a jövendő ezredek
mit hoznak?
Forrás: Magyarul Bábelben
Révész voltam,
boldog voltam.
Halott
lelkek
közt
hajóztam.
Hordtam át
halottak,
most
már
vihetem
magamat.
Vinném,
vinném:
már
nem
lehet,
elúsztattam
lelkemet.
Halott lelkű
hajós vagyok:
halott hajók, halott hajós.
Forrás: Magyarul Bábelben
Férfiként: halálraítélt.
Megfogni neszeit az éjszakának.
Zuhanni, zuhanni, mint a kő!
Arcom csontján a rés,
hiányod miatt tátong.
Szememet feléd fordítom,
lepergett húsgombóc kikelt
szirmokat nyomnak,
mert legtudomabb,
legtöbb már tudom,
hogy múltamba belevesztél.
Befagy a szám,
megpüffedt ajkaim között
holdarcod ívét hordom,
magamba beépítetek.
Sírgödör szélébe kapaszkodó
fű hajad selyem fáj.
Forrás: Magyarul Bábelben
