https://verskucko.com

Kategória: Dsida Jenő

  • Dsida Jenő: Minden nap esttel végződik

    Minden nap esttel végződik.
    Minden zaj csenddel végződik.
    Minden valami semmivel végződik
    és holt betű lesz minden fájdalom.

    Csukják itt is, ott is az ablakot,
    értelmetlen sötét zsalu-szemek
    ölelik magukba arcomat.
    Minden nap estével végződik.

    Kaput keresek, hol nem áll angyal,
    egy szemet, mely nyitva maradt
    s azt mondja nekem: értelek.
    De minden zaj csenddel végződik.

    Ilyenkor a templomokat is bezárják,
    az Isten magára csavarja gomolygó,
    vastag, sokredős ruháját
    – minden valami semmivel végződik.

    Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
    a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
    a tücsök ciripel. Este lett.
    S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

    Forrás: PIM – Dsida Jenő összes versei

  • Dsida Jenő: Vallomás

    Élek, mint szigeten.
    Mindennap térdre kell
    hullanom. Kivüled
    semmi sem érdekel.

    Kihülhet már a nap,
    lehullhat már a hold,
    e zengő túlvilág
    magába szív, felold.

    Édes illatai,
    különös fényei
    vannak. És szigorú
    boldog törvényei.

    Mit máshol ketyegő
    kis óra méreget,
    itt melled dobaja
    méri az éveket.

    S ha szólasz, mindegyik
    puhán, révedezőn
    ejtett igéd ezüst
    virág lesz kék mezőn.

    És sóhajod a szél,
    mely fürtjeimbe kap,
    és arcod itt a hold,
    és arcod itt a nap.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Dsida Jenő: Hideg téli est

    Életünk hulló karácsonyfáján
    halkan repesnek a lángok.
    Fölöttünk és bennünk hömpölyög
    a hidegáramú csönd.
    Mosson ki, vigyen magával
    fodros hátán mindent, ami volt:
    esdő várakozások meddőségét,
    kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

    Hópárnás nagy fenyők alatt
    üljünk le a törpék közé,
    burkolózzunk a hallgatásba
    s húnyjuk le félig a szemünket.
    S míg csillagok kezdenek pislákolni,
    töprengjünk az eljövő felől:
    hogyan kellene megszólalni?
    S mindent elülről kezdeni?

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Dsida Jenő: Zúg az őszi szél

    Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
    De októberben nagyon félünk.
    Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
    s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

    Gyümölcsök helyett kis szobánkban
    a polcokra meséket rakunk,
    duruzsoló, piros, érett meséket:
    fehér időkre kellenek.

    Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
    – hiszen annyi van, annyi van! –
    rövidke négy hónapig, öt hónapig
    bizton eltartanak.

    Vacogva megcsókoljuk egymást.
    Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
    húzunk magunkra takarónak:
    Téli álomra térünk.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Dsida Jenő: December

    A Gyermek dicsérete

    Ti már nem hozhattok jóhírt nekem.
    Ami jó van, magamtól megtaláltam
    az erdőkben, hol sok-sok este háltam
    – s keresztelő Jánosként hirdetem.

    Most járok hóban és halálra váltan,
    ám ez számomra boldog kínt terem;
    a hófuvásban gyakran hirtelen
    csak térdre hullok: Gyermeket találtam!

    Goromba ágak az arcomba vernek,
    de én megyek tovább, egy kis haranggal
    viszem a drága hírt az embereknek:

    Bennem van, íme, csengő és harangdal
    és bennem van a legnagyobb, a Gyermek –
    a fényes jászol s valamennyi angyal.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Dsida Jenő: Régi emlék

    Szebb minden napsütésnél
    a halk esőjű, őszi bánat…
    …úgy voltál szép te is,
    ha szemed könnybe lábadt…

    És úgy vagy most a legszebb:
    a múltba tűnve távol, –
    köztünk lebeg egy ismeretlen,
    nagy, sűrű fátyol…

    Megbékült emlék, régi dal,
    elhervadt koszorú…
    Csak az lehet ilyen szép,
    ami nagyon, de nagyon szomorú!

  • Dsida Jenő – Hálaadás

    Köszönöm Istenem az édesanyámat!
    Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
    Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
    Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
    Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
    Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

    Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
    imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
    Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
    – itt e földön senki sem szerethet jobban! –
    Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
    Istenem, köszönöm az édesanyámat.

    Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
    Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
    Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
    Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
    Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
    Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

    Áldd meg édesanyám járását-kelését,
    Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
    Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
    Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

    Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
    Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

  • Dsida Jenő – Meghitt beszélgetés a verandán

    Csodálatosan békés délután.
    Benne van teljes életünk.
    Ülünk egymással szemben,
    beszélgetünk.

    Egyszerű és jó vagyok,
    mint világ fölött lebegő
    madár. Te átlátszó vagy,
    tiszta, mint a levegő,

    mint üvegkorsónk friss vize,
    melyen átcsillan a nap.
    Én szomjas vagyok
    s te nem tagadod meg tőlem magadat.

  • Dsida Jenő: Őszi napok

    Tegnap virágos volt a rét, mező,
    Felette egy vidáman repkedő,
    Színes pillangó, zúgó méh-sereg.
    Tegnap minden vidám volt és meleg.

    Ma már borult az ég, metsző a szél,
    A fáról hull az elsárgult levél;
    A sok virágfej búslakodva int,
    A dértől vannak elhervadva mind.

    Tegnap meleg volt még a nagy határ,
    Miként a forró, nyári napsugár;
    Ma már a földre szemfedő borul,
    S a fák felett az őszi szél dudol.

  • Dsida Jenő: Énekek Éneke, mely a Salamoné

    Végy engem, végy a karodra:
    rajta pecsét legyek én!
    Tégy engem, tégy a szívedre:
    rajta pecsét legyek én!

    Mert szörnyű a nagy szerelem,
    mint méreggel teli korsó
    erős az igaz szerelem,
    mint a halál s a koporsó.

    Lángja, miképpen a tűzláng
    s az Úrnak lángja, olyan:
    nagy záporok el nem emésztik,
    nem oltja ki semmi folyam.

    Nélküle koldus a dús,
    háza, megannyi cseléde
    mind semmi a nagy szerelemhez,
    hiába kínálja cserébe.

    1933