https://verskucko.com

Kategória: Dsida Jenő

  • Dsida Jenő – Arany és kék szavakkal

    Miképen boltíves,
    pókhálós vén terem
    zugában álmodó
    középkori barát,
    ki lemosdotta rég
    a földi vágy sarát
    s már félig fent lebeg
    a tiszta étheren, –
    ül roppant asztalánál,
    mely könyvekkel teli
    s a nagybetűk közébe
    kis képecskéket ékel,
    Madonnát fest örökké
    arannyal s égi kékkel,
    mígnem szelíd mosollyal
    lelkét kileheli:

    úgy szeretnélek én is
    lámpásom esteli,
    halavány fénye mellett
    megörökítni, drága,
    arany és kék szavakkal
    csak Téged festeni,
    míg ujjam el nem szárad,
    mint romló fának ága
    s le nem lankad fejem
    a béke isteni
    ölébe, én Szerelmem,
    világ legszebb Virága.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Templomablak

    Szent-Iványi Sándornak

    Kik csak az uccán
    járnak-kelnek
    szépséget rajta
    nem igen lelnek,
    kíváncsi szemmel
    rá nem tapadnak:
    csak egy karika,
    szürke karika,
    ólomkarika,
    vén templomablak.

    Rácsa rozsdás,
    kerete málló,
    emitt moh lepi,
    amott pókháló, –
    sütheti napfény,
    sötét örökre,
    mint világtalan,
    bús világtalan,
    agg világtalan
    húnyt szeme-gödre.

    De ki belép
    a tág, iromba,
    boltozatos,
    hűvös templomba
    s belülről pillant
    ablakára,
    megdöbbenten áll,
    megkövülten áll,
    elbűvölten áll: –
    Nézz a csodára! –

    Színek zengése!
    Fények zúgása!
    Mártír mosolya!
    Szűz vallomása!
    Kék, ami békül,
    piros, mi lázad!
    Magasba ragad,
    a mennybe ragad
    lángtünemény
    és tűzkáprázat!

    Ó, titkok titka:
    a földön ittlent
    belülről nézzen
    mindenki mindent,
    szemet és szívet
    és harcot és békét! –
    Áldja meg az Úr,
    áldja meg az Úr
    a belülről látók
    fényességét!

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Meghitt beszélgetés a verandán

    Csodálatosan békés délután.
    Benne van teljes életünk.
    Ülünk egymással szemben,
    beszélgetünk.

    Egyszerű és jó vagyok,
    mint világ fölött lebegő
    madár. Te átlátszó vagy,
    tiszta, mint a levegő,

    mint üvegkorsónk friss vize,
    melyen átcsillan a nap.
    Én szomjas vagyok
    s te nem tagadod meg tőlem magadat.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Vallomás

    Élek, mint szigeten.
    Mindennap térdre kell
    hullanom. Kívüled
    semmi sem érdekel.
    Kihűlhet már a nap,
    lehullhat már a hold,
    e zengő túlvilág
    magába szív, felold.

    Édes illatai,
    különös fényei
    vannak. És szigorú
    boldog törvényei.
    Mit máshol ketyegő
    kis óra méreget,
    itt melled dobaja
    méri az éveket

    s ha szólasz, mindegyik
    puhán, révedezőn
    ejtett igéd ezüst
    virág lesz kék mezőn
    és sóhajod a szél,
    mely fürtjeimbe kap
    és arcod itt a hold
    és arcod itt a nap.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Légyott

    A kis szobában
    csillagok hevertek
    sepretlenül,
    mint limlom és szemét
    s a toronyórák
    egyre-másra vertek.
    Akkor lehunyta
    nagy, sötét szemét.

    Haja bozótja
    lassan kúszni kezdett
    és körbeszőtte –
    fonta a falat.
    Szíve, kit bomlott
    keble kieresztett,
    darázsként szállt
    a mennyezet alatt.

    A száj fölött
    ibolyalángok gyúltak.
    Kezéhez értem,
    nyirkos ujjai
    halk zizzenéssel
    sorra földre hulltak,
    mint hervadt szirmok
    szoktak hullani.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Tavalyi szerelem

    Emléke visszacsillog
    s olykor arcomra tűz,
    arcomra, mely fakó
    s elmúlt évekbe néz.
    Fényes volt, mint a csillag,
    forró volt, mint a tűz,
    fehér volt, mint a hó
    s édes volt, mint a méz.

    Még néha visszacsillog,
    de már nem bánt, nem űz,
    enyhén simogató,
    mint hűs, testvéri kéz:
    Lehullott, mint a csillag,
    elhamvadt, mint a tűz,
    elolvadt, mint a hó
    s megromlott, mint a méz.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Út a Kálváriára

    Reszkető, enyhe fény sugárzik.
    Egy felhő lassudan megyen.
    A lélek fáj, a fény sugárzik.
    Valaki ballag a hegyen,
    hűs homlokáról fény sugárzik
    s szemét lehúnyja – úgy legyen!

    Elszállt szerelem illatától
    kövér és fűszeres a lég.
    Halott szerelem illatából
    soha, de sohasem elég.
    Bomló szerelem illatából
    sejti a szív, hogy itt a vég.

    A seb szép csöndesen begyógyult,
    – ó, angyalok, bús, kék szeme –
    a seb már nem sajog, begyógyult,
    – ó, halkan búgó, mély zene! –
    a seb már régesrég begyógyult
    és mintha mégis vérzene.

    Valaki lépked, felfelé tart.
    Bozót közt víg madársereg.
    Valaki lassan felfelé tart.
    Tövisről vérharmat csepeg.
    Valaki fel, a csúcs felé tart,
    hogy önmagát feszítse meg.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Pasztell

    Nézel hajló tölgyfa-ágat,
    gyomokat, miket kivágat
    mord paranccsal zordon kertész,
    széles paddal vár a kert-rész
    sűrűje, hogy tűnj el, vessz el
    jobbkezedben Sokratesszel.

    Délutánra enyhe, szőke
    fény esik a háztetőkre
    s szürkepettyes, gyöngyszín, halvány
    galamb búg az eresz alján.

    Alkonyatra sásos zugnak
    mélyén futó vizek zúgnak,
    csupa sötét, furcsa, hűlt nesz,
    bús suhogás, mi körülvesz.

    Ebben a nagy félig-csendben
    asszonyszemek cseppje cseppen,
    csak a lélek füle hallja:
    nyirkos lesz a lombok alja.

    Sok imbolygó, halk kísértet
    lábujjhegyen jön el érted
    s pillantván a barna fákra,
    gondolsz régi balladákra.

    Nappal-éjjel így terül szét
    fölötted az egyedüllét,
    lassan tompa, fullatag, nagy
    csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
    nem akar a könny fakadni,
    sem a szó könnyen szakadni,
    mind nagyobb a néma sejtés,
    mindig több a mélyre-rejtés,
    minden nappal, amit élsz,
    több, amiről nem beszélsz.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Száraz ág

    Szép, lankadt novemberi gally,
    jó bánat tiszta, lassú míve,
    kiről levált a röpke raj
    s alatta hajló, száraz íve
    maradt hűs, haldokló kezeknek,
    magánnyal dús és koldus ág,
    melyen csak emlékek rezegnek:
    elvégezett szomorúság! –

    miért vettelek észre ma
    talán először életemben,
    mint sokszor elhadart ima
    szavát, amely az értelemben
    tartalmat nyer és felvilágol?
    Miért nincs más rajtad kívül
    szememben ebből a világból,
    mely elsötétül és kihűl?

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Merre száll?

    Madár zeng s villan az égen
    fut árnya sötéten a réten
    fent tűzben két lila szárny ég
    lent hamuszürke az árnyék

    Röghöz tapad életem – ó jaj
    szállni be bús örök óhaj
    örök de örökre hiába
    embernek földön fut a lába

    Valahol fent két lila szárny ég
    rohanok mord és hideg árnyék
    botladozom magam összesebezve
    messzire messzire – messze

    Ó merre száll az a langy dal
    az a fényes mennyei angyal?
    kinek lila szárnya ragyog
    kinek én csak az árnya vagyok.

    Forrás: arcanum.com/hu