https://verskucko.com

Kategória: Farkas István

  • Farkas István: Nivó

    Én nem lehetek
    kevesebb, mint önmagam.
    De most már több sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Otthon

    Szemedben lelkem,
    szívedben szerelmem,
    tenyeredben testem
    lakik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Lehetett így is

    A Galaxisban lebegő Lélek voltam csak,
    aztán az Anyám testében levő magzatba
    zuhantam, gyermekként megszülettem,
    s majd Emberként halok meg…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Koldus szívem

    Csak egy széttaposott,
    üres kalap a
    sárban.

    Senki sem adhatja vissza,
    amit elvettél
    tőlem.

    Már Te
    sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Mosolyod

    Mintha Tündérek
    tánca varázsolna el,
    olyként csodálom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Álom /Jó éjt!/

    Száz mese szárnya
    repítse felém álmod:
    szerelemcsókod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Következtetés

    Az Élet több és
    kevesebb is annál, mint
    amit belelátsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Tudom, hogy senki…

    Nem lesz ott velem
    majd azok közül,
    kiket szerettem
    és elhagytam,
    akit imádtam,
    s elhagyott,
    vagy kit megbántottam,
    s nem kértem bocsánatot,
    – tán megbocsátott
    nekem, ha tudott –
    abban az utolsó,
    fájdalmas pillanatban,
    mikor mennem kell
    e Földről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Tükrök

    Idegen, üres
    szemek néznek tükrömből.
    Meghaltam volna?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Küzdelem

    Az út menti bokrok között botladozom,
    tövisek karcolják a bőröm,
    összeszorított fogam közt véres könnyeim
    íze égeti szikkadt nyelvem.
    Tüdőm sípol, büdös levegőt szív,
    szemem nem látja a napfényt,
    eső nem mossa arcom.

    Ajándékot követeltem tőled,
    s nem akartam, amit kaptam.
    Jónásként elbujdostam,
    de nem hajóra szálltam, s most
    nem jön a cethal, mely lenyel,
    majd végül partra köp.
    Csak vánszorgok itt
    valahol az út mellett.

    Tudom, hogy most is figyelsz rám,
    és megveted bolond büszkeségem,
    amely bajba sodort engem,
    de hidd el, megbánás és
    alázat is van bennem.

    És hiszem, hogy egyszer az én sóhajom
    hívja a földre az angyalokat,
    hiszem, hogy egyszer az én vérem festi vörösre a folyókat,
    hiszem, hogy egyetlen leheletem vihart támaszt,
    és szemem kék színű lesz az ég,
    melyen át megláthatlak végre,
    s akkor megmutatod nekem az utat.

    Mutasd, Uram, oltárod, hadd tegyem rá a szívem.

    Forrás: Lélektől lélekig