Lovaim mindig visszatérnek,
Nem tűrnek kötőféket, ostort.
Keserű füveket legelnek,
Tenyérből cukrot egy se kóstolt.
Visszatérnek, mert ők neveltek.
Nem rabnak… gyengének. Szabadnak!
S ha arcom kezembe temetem,
Tudom sokáig úgyse hagynak!
Eljönnek értem… testvérükért,
Hogy összerezzen az éjszaka,
Ha meghallja a nagy dobogást,
Amikor indulunk haza!
Felhők foszlott hátán taposva
(Parazsat viszünk eleségül)
Belerúgunk a csillagokba,
Úgy… hogy a Föld is beleszédül.
Forrás: Lélektől lélekig
Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
-Suttogok neked,… s ha hallanád
Nyiss ajtót!… -Én kopogtatok.
Forrás: Lélektől lélekig
– Emlékszel?
Függönyök mögé zártuk a napot.
Nem akartuk,
bántott a fénye.
Másnapos ingeink gyűrődéseit
takartuk puha éjsötétbe.
Gyufával gyújtottam holdvilágot,
sápadtat, szelídet, álmodót.
És bejött akkor a Göncöl-szekér
a szobába, s én csak álltam ott
mozdulatlan csodálattal.
Mert tudtam, hogyha mozdulok,
ha eloltom azt a cigarettát –
kialszanak a csillagok.
Forrás: Lélektől lélekig
Mentünk, s te vittél kézen fogva engem.
Lehunyt szemeim mögött a világ
életre kelt, és újra része lettem,
ahogy a kövek, ahogyan a fák.
Jártunk a kidőlt pléhkrisztusok között,
s a félhomályban sírt egy kisgyerek.
Felemeltem, hogy magamhoz öleljem.
– Ő rám nézett. És látod? – Már nevet!
Nem tudtam volna nélküled megtenni,
feküdtem volna romjaim alatt,
a térdre esett sorompók tövében,
ahová nem jön semmilyen vonat.
S hogy elfogadni, s elengedni is kell,
tőled tanultam, köszönöm Neked!
Most hazaküldöm ólomkatonáim,
a harcnak vége! Isten veletek!
Forrás: Lélektől lélekig
Olyan szép, olyan egyszerű,
Olyan áttetszően tiszta,
Szemében ott a létezés
Megfejthetetlen titka.
Most nem tudom, hogy mit tegyek,
Csak állok, mint egy bálvány,
Mert félek, hogyha mozdulnék,
Eltűnne, s nem találnám.
És siratnám, mert elveszett,
Míg élek… ezt a percet,
De adtál nekem szavakat,
Hogy én is szárnyra keljek!
Hogy elrepülhessek veled,
(Mert létezik varázslat!)
S te visszajössz, mert elhiszed,
– Hogy én is visszavárlak!
Forrás: Lélektől lélekig
A Karácsony nem hozott havat,
De nekem még tavalyról maradt
A hűtőben, a levesek mögött,
Majd összeszedem szépen délelőtt.
– És gyúrok olyan hógolyót Neked! –
– És megdobom a csillagos eget,
Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon
Olvadjon el, ahogy a fájdalom.
S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.
– Így simogatlak utoljára meg…
Forrás: Lélektől lélekig
Aludni kéne
Ahogyan régen.
Lehajtott fejjel,
Anyám ölében.
Kelni a Nappal,
Vidám tavasszal.
Szállni fecskékkel, darazsakkal.
Gurulni domboldalról völgybe,
Pörögni, forogni körbe-körbe.
-Utána újra!
Még egyszer,..százszor!
Nyakláncot fonni
Fűből, virágból.
-Elvinni neki!
Hazatalálni!
-Minden ölelést meghálálni!
Forrás: Szeretem a verseket
Máglyát rakott a hajnal fenn az égen,
S a halványuló csillagok alatt,
Az éjszaka úgy elhamvadt, elégett,
Mint faparázs, ha széltől lángra kap.
És én is, ahogy hazafelé mentem,
Magamra vettem fényét, melegét,
Mert tudtam, akkor ott abban a percben,
Van esélyem újjászületni még!
Forrás: Lélektől lélekig
Nevessünk!
-Szenvedtünk már érte.
Rajzoljunk Napot az éjsötétre!
Fessünk virágot kövekre, hóra.
Felejtsük el, hogy lenne-volna!
Van mindenünk ami csak számít!
-Szívünk…
és könnyünk úgy világít
Fekete rögökön,
Tócsákban, sáron,
Hogy aki keres,
Az ránk találjon…
Forrás: Lélektől lélekig
Vonatok jönnek lázas ég alatt.
Hajnal van, furcsa, fáradt és beteg.
Sovány keze a láthatárba túr,
Karján vöröslő átvágott erek.
Vagontetőkön vándormadarak
Pihegnek, rongyos tollaik között.
Mögöttük régen elmúlt már a nyár,
Előlük minden messze költözött.
Párát lehelnek mocskos ablakok,
Tűnődve néz a készenléti fény.
A büfékocsi lágyan imbolyog,
Asztalra dől a hallgatag remény.
Poharában még néhány csepp ital,
Nyitott szemében minden ködbe vész.
Szíve a sínek ritmusára jár,
Átutazik csak. – Ennyi az egész.
Cipőjét húzza a most ébredő,
Nyújtózik, ásít, bőröndben matat.
– És megyünk tovább menetrend szerint,
Vonatokkal a lázas ég alatt.
Forrás: Lélektől lélekig
t
