https://verskucko.com

Kategória: Gergely Ágnes

  • Gergely Ágnes: Szakuraág

    Hogy lejuthassak a völgybe utánad,
    küldök neked, szívem, küldök szakuraágat.

    Lemorzsolom a sziklát, akár a lepkeszárnyat,
    félreborítom a bambuszerdőt,
    átugratom a szentély-kapufákat,
    lefelé úszom a kő-vizesésben,
    mindjárt elérem a lakkhidat, állj meg,
    megyek utánad,
    nedves hajamban viszem a szakuraágat,

    kicsoda is vagy te, hogy előtűnsz
    itt, ahol a vadak se járnak,
    sárga arcodat feltartod
    teljesült holdvilágnak,

    tetők szerencsebűvölő rézszarva közt kibukkansz,
    szobrok üreges fejében megpendülsz, te vagy a lámpás,
    gyöngyöző, mohazöld ének, félbemaradt, erős kiáltás,
    hol az a völgy! a térség visszadob,
    a hegyek körben fölédhajolnak,
    szétszed a mesterséges tó, gyűrűkre, pöffedt
    halakra szétránt,
    napjaimat egy molekuládért, csak ne ezt a vég nélküli
    sétát

    ezerszer megjelölt utakon, hegy-völgy hintáján lógva,
    ahogy lennem adódik egy évtized óta,
    te kellesz nekem mostmár, gyűszűnyire zsugorodott
    méreg, halott madárdal –

    futok, hajamban zörgő szakuraággal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Esti imádság

    Én olyan nagyon jó vagyok
    mint öreg nyulak, öreg királyok.
    Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
    este nem ütnek meg a huligánok.

    Ha eljössz hozzám, én leszek
    nagy út után a vizesárok.
    Mert olyan nagyon jó vagyok
    akár a víz, hogyha kívánod.

    Hullám fölött, hullám alatt
    elalszom majd, semmit se látok.
    Betakarják a szememet
    tátogató fehér virágok.

    1965

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Gergely Ágnes: Öreg szerelmespár

    Húsz éve járnak együtt,
    húsz álmos, ólmos éve.
    Szél szét nem fújja őket,
    kötöttek, mint a kéve.

    Nincs pénzük, nincs lakásuk,
    övék a pesti aszfalt.
    Ismernek minden árkot
    és kávéházi asztalt.

    Ritkán beszélnek; testük
    a rebbenést is érti.
    A nő borzong (Hideg van)
    (Igen) köhint a férfi.

    Vasárnap tiszta ingben
    két dupla mellett ülnek.
    (A széthúzódó szájnak
    mindegy: hétköznap, ünnep.)

    Ha beteg lesz az egyik,
    citromot visz a másik.
    Az ágybanfekvő izzad,
    a látogató ásít.

    Ó, rég nem váltanak már
    pillantást, csókot, könyvet.
    A szenvedély kiszikkadt,
    mint ráncokból a könnyek.

    Húsz éve járnak együtt,
    húsz álmos, ólmos éve.
    Szél szét nem fújja őket,
    kötöttek, mint a kéve.

    Ballagnak egymás mellett
    – egymásról mit se tudva –
    csöndes eső szemerkél
    elvásott tomporukra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

    Eső kering az utcán, s idebent
    a lámpa körül gyűrűzik a csend,
    ahogy ülök és várlak.
    Nincs más világ: magamba búvom el.
    Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
    ilyenkor óriás vagyok,
    aki elég magának,
    lebegek fönn, a csont-palack felett
    és az sem érdekel,
    hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

    Ülök és várlak.
    Mióta várok így?

    Emlékszem, meggyűltek az évek,
    feltornyosult a megvárattatás,
    közben mosoly fürösztgetett, közelség,
    jószó, szívesség és kézfogás,
    lassanként gyanús lettem önmagamnak
    s előrebukván a jövő felé
    (hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
    belémfagyott a maradék lehellet
    és meggyűlöltem, akit várni kellett –

    és most eszméletem hideg falára
    kikönyökölve nézek innét,
    s mint az igazi boldogok,
    a tétovázó ifjúságra
    s a lépteidre gondolok.

    Te vagy bennem a bizonyosság,
    az önvédelem és a gőg,
    a különbség, az azonosság,
    a fejtartás mások előtt.
    Ha jössz, a padló is megéled,
    körvonalat kap a világ,
    a tárgyak előrefeszülnek,
    türelmük szétveti az ajtót,
    lebiccenő fejem fölött
    a lámpa lélegző virág,
    jaj, nézd, hogy szeretek,
    szeretek várni rád,

    nézd, én, az egykori csavargó,
    hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
    e mozdulatlan mozdulásban,
    ülök és várlak, várlak –
    állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
    még felmutatlak a világnak.

    Forrás: kötetben megjelent vers (Gergely Ágnes művei)

  • Gergely Ágnes: Széttört üveggolyók

    Mondd, láttad már te is, hogy este tíz után,
    mikor a fák az utcát átölelve tartják,
    s a gesztenyéken lassan, nagyon lassan
    felizzanak a gyertyák,

    s mikor mindnyájan hazamennek,
    kik mindezt látva látták,
    s a kapuk alól kidől a huzat
    megingatni a lámpát,

    s mikor szemben két árny egymásra hajlik
    s a villanykapcsolóba markol,
    s a foszló-sárga ablak-négyszögek
    sorban lehullnak a falról,

    és igaztalan szájad
    minden szerelmest elátkoz:
    nekik csönd van a csókhoz
    – neked nincs az íráshoz,

    mert széttört üveggolyók az éjszakák,
    szállnak, zuhognak, felragyognak,
    neszezve ütődnek a fáknak
    s az ablakodnak,

    mondd, tudod te, mi az, hogy este tíz után
    neked minden zizeg, világít, hat érzékedre
    hatszáz üvegszilánk zuhog
    – mondd, láttad már a mások éjszakáit?

    Mindig a másokét!
    S voltál-e megbocsátó, míg a csont
    is pattogott fejedben,
    mint az óra? Mondd!

    Mert úgy tudd meg, hogy én tíz éve látom,
    még csak ki sem kell nyitni a szemem.
    S egyszer a seb sebezni is tanít.
    Ha erre jársz, gondold meg, idegen.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Gergely Ágnes: Az alabástrom út

    boglyas felhők sietnek a Hold előtt
    (Weöres Sándor)

    Jártál-e peremén az égnek,
    hol rád vár a farönk?
    Csapódott fel mögötted árnyék?
    Csapódott fel göröngy?

    Álltál-e peremén az égnek,
    hol odavész a nyom?
    S a kényszerített feledéssel
    kiég az irgalom?

    Láttad-e, peremén az égnek,
    hogy légvár az erőd?
    S boglyas felhők is elvetélnek
    a vércse hold előtt?

    Érted-e, peremén az égnek,
    a jég miért rian?
    S mért tátognak a rockzenészek
    a tolókocsiban?

    Mert lépni kell, mint hold a vízre,
    s a mélység ágboga,
    a hullám nekiront a partnak –
    de ki küldte oda?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Esti imádság

    Én olyan nagyon jó vagyok
    mint öreg nyulak, öreg királyok.
    Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
    este nem ütnek meg a huligánok.

    Ha eljössz hozzám, én leszek
    nagy út után a vizesárkod.
    Mert olyan nagyon jó vagyok
    akár a víz, hogyha kívánod.

    Hullám fölött, hullám alatt
    elalszom majd, semmit se látok.
    Betakarják a szememet
    tátogató fehér virágok.

    1965