Ölemben ím egy vörös-fehér gomolyag… cicám dorombol.
Kategória: Harcos Katalin
-
Harcos Katalin: Ma szóltál hozzám…
Ma szóltál hozzám, s kisütött a Nap.
Kupolát borított a kék ég fölém,
s a kopár, jeges, téli fák alatt
szavad lágy tavaszt varázsolt körém.Már a múlté hosszú hallgatásod.
Nem adsz teret lázas érzelemnek…
de veled lennem akad újra száz ok,
s célt adsz ismét sivár életemnek.Hiányzom hát? Vágyad megérintett.
Benned mindig önmagam meglátom.
Varázstükörként, lásd, kivetíted,
s felém sugárzod saját világom.Egy pillanatra megállt az élet.
Csak szívem dobbanása zakatolt,
s az egész világ újra enyém lett,
míg lelked lelkemhez közel hajolt.Ma szóltál hozzám, s a Nap kisütött.
Tündöklő, kéklő ég borult fölém,
s a sziporkázó hóbuckák között
szavad lágy tavaszt varázsolt körém.Forrás: Lélektől lélekig
-
Harcos Katalin: Mondd, szabad-e?
Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
hogy színes álom csak, amit szeretnék?
Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
hogy többre vágyom, mint amit tehetnék…Mondd, szabad-e engedni a vágyat
beférkőzni mélyen a szívembe,
ha eszem tudja, hogy nem is várhat
majd változást, akármit szeretne?Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
érezve és tudva: mást szeretsz,
és álmodni gyönyörű meséket,
amiket te meg úgysem tehetsz?Mondd, szabad-e így, verseket írva
kergetni ily csalfa ábrándokat,
s éjjel, arcom a párnámba fúrva
zokogva irigyelni másokat?Forrás: Szeretem a verseket
-
Harcos Katalin: Tavaszváró
Ma hópelyhek sűrű záporában
jeges szél tépázta rövid hajam…
sormintát rajzolt hóba a lábam,
s hóangyalt formáztam játékosan.Egyszer csak megszakadt a zápor.
Hajamba csintalan szél kapott,
ízelítőt hozva a tavasz illatából,
s rügyekről, virágokról suttogott.A huncut szellő nyakamba bújt,
csiklandósan arcomba nevetett,
vígan dudorászva a fülembe fújt,
majd gyorsan futásnak eredt.Helyét a zord tél át még nem adja,
de a tavasz elküldte hírnökét,
hirdesse: jön még derű a fagyra,
s hozza rügybontó tavasz üdvözletét.Kopár, fagyott ujjú fáink alá
belopódzott az édes szerelem…
hiába minden – ajkam mondaná –,
de pajkosan itt incselkedik velem.Hiába dermeszt jeges fuvallat…
hiába táncol újból hó körül:
enyém marad e röpke pillanat,
s szívem tavaszt vár, és újra örül.Forrás: …Lélektől lélekig
-
Harcos Katalin: Játék a szavakkal
Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké…
Úgy válunk magunk is örökké.
Hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe…
A VAN soha nem múlik el,
legalább addig, míg létezel.Forrás: Lélektől lélekig
-
Harcos Katalin: Ahogy átölelsz…
Lépted koppan… egyre közelebb…
érzem, amint karod körém fonod.
Tarkóm csiklandozza leheleted,
míg üdvözlésed fülembe súgod.Ahogy átölelsz… mindez csak álom.
Az érintésedet sosem érzem.
Körülvesz titkos mesevilágom,
s hogy megtörténik, már nem remélem.Múlnak a napok, hetek, hónapok,
s nem adatik meg, hogy veled legyek…
Sivár utamon magam ballagok,
hiába vágyva, hogy öleljelek.Perzselő vágyak, szerelmes csókok…
minden éjjel mesékkel andalít.
Ahogy átölelsz… sosem csalódok…
illó boldogság ölel hajnalig. -
Harcos Katalin: Vissza se nézz!
Még néha visszajár az emlék
és velem vagy olykor Kedvesem
csalóka álmaimban, s lennék
veled vágyón és szerelmesen…Olyankor érzem a fájdalmat,
amit a véglegesség jelent…
elzárkózásodat, és a szánalmat,
amit adni tudnál szerelem helyett.Vissza se nézz! Enyém az emlék.
Menj és élj! Szeretni úgyse tudsz!
A tiedhez hasonló elmék
pályáján úgyis csak visszajutsz…Nem hozzám, -ne hidd, hogy ezt remélem-
csak pályád ismétli majd önmagát.
Érzések nélküli életedben
jön majd, ki helyettem visszavág.Egyszer téged is elér –tudom-
a mindent elsöprő szerelem,
és akkor merenghetsz majd a múlton,
ha más játszik veled, mint te velem…Forrás: Lélektől lélekig
-
Harcos Katalin: Rám szakadt az este
Ablakomba szürke este könyökölt.
Úgy osont el a Nap szinte titokban,
egyik pillanatban még fent tündökölt,
majd itt ültem már, sápadt alkonyatban.
Borúsan bólogató barna ágak
kukkantanak be az álmos üvegen.
Bent a szekrények ásítozva állnak,
s falhoz dőlve merengnek rég üresen.
A szőnyeg kusza árnnyal takarózik.
Bársonyos testén néhány furcsa rajzolat…
Lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik
még elűzni az ákombákomokat.
Puha csend van. Halkan zümmög a gépem.
Mint macska, dorombolóan hízeleg.
Míg rám szakad az este, egyre nézem
képernyőjén a rőt-arany képeket.
Ülök a fakó, bús fénytelenségben.
A billentyűket, lásd, vakon keresem.
Szavak gyűlnek…oly idegennek érzem,
hogy közben a színes fotókat lesem.
Mint az este, úgy szakadt rám a magány.
Az izzó képekről átsüt valami:
szerelmet, érzelmet idéz valahány…
S én mit érzek? Nem tudom megvallani…Forrás: Lélektől lélekig
-
Harcos Katalin: Kincseim
Nincs semmim, mégis gazdag vagyok,
mert enyém a végtelen, kékszínű ég,
amelyből két szemed rám mosolyog,
felidézve a tiszta tenger színét.Enyém a napfény is, mely rám ragyog,
sugárkezével forrón átölel,
bearanyozva minden új napot,
hisz minden nap új reménnyel jön el.Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
álmokat hozó sápadt éjeken,
amikor halkan suttogom neved,
s karodban ringatsz álomréteken.Forrás: Lélektől lélekig
