https://verskucko.com

Kategória: Harcos Katalin

  • Harcos Katalin: Ma szóltál hozzám…

    Ma szóltál hozzám, s kisütött a Nap.
    Kupolát borított a kék ég fölém,
    s a kopár, jeges, téli fák alatt
    szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

    Már a múlté hosszú hallgatásod.
    Nem adsz teret lázas érzelemnek…
    de veled lennem akad újra száz ok,
    s célt adsz ismét sivár életemnek.

    Hiányzom hát? Vágyad megérintett.
    Benned mindig önmagam meglátom.
    Varázstükörként, lásd, kivetíted,
    s felém sugárzod saját világom.

    Egy pillanatra megállt az élet.
    Csak szívem dobbanása zakatolt,
    s az egész világ újra enyém lett,
    míg lelked lelkemhez közel hajolt.

    Ma szóltál hozzám, s a Nap kisütött.
    Tündöklő, kéklő ég borult fölém,
    s a sziporkázó hóbuckák között
    szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Mondd, szabad-e?

    Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
    hogy színes álom csak, amit szeretnék?
    Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
    hogy többre vágyom, mint amit tehetnék…

    Mondd, szabad-e engedni a vágyat
    beférkőzni mélyen a szívembe,
    ha eszem tudja, hogy nem is várhat
    majd változást, akármit szeretne?

    Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
    érezve és tudva: mást szeretsz,
    és álmodni gyönyörű meséket,
    amiket te meg úgysem tehetsz?

    Mondd, szabad-e így, verseket írva
    kergetni ily csalfa ábrándokat,
    s éjjel, arcom a párnámba fúrva
    zokogva irigyelni másokat?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Harcos Katalin: Tavaszváró

    Ma hópelyhek sűrű záporában
    jeges szél tépázta rövid hajam…
    sormintát rajzolt hóba a lábam,
    s hóangyalt formáztam játékosan.

    Egyszer csak megszakadt a zápor.
    Hajamba csintalan szél kapott,
    ízelítőt hozva a tavasz illatából,
    s rügyekről, virágokról suttogott.

    A huncut szellő nyakamba bújt,
    csiklandósan arcomba nevetett,
    vígan dudorászva a fülembe fújt,
    majd gyorsan futásnak eredt.

    Helyét a zord tél át még nem adja,
    de a tavasz elküldte hírnökét,
    hirdesse: jön még derű a fagyra,
    s hozza rügybontó tavasz üdvözletét.

    Kopár, fagyott ujjú fáink alá
    belopódzott az édes szerelem…
    hiába minden – ajkam mondaná –,
    de pajkosan itt incselkedik velem.

    Hiába dermeszt jeges fuvallat…
    hiába táncol újból hó körül:
    enyém marad e röpke pillanat,
    s szívem tavaszt vár, és újra örül.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Játék a szavakkal

    Nincs örökké, és nincs soha.
    Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
    és élet, mely változik örökké…
    Úgy válunk magunk is örökké.
    Hogy beépülünk a végtelenbe,
    térbe, időbe, életekbe…
    A VAN soha nem múlik el,
    legalább addig, míg létezel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Ahogy átölelsz…

    Lépted koppan… egyre közelebb…
    érzem, amint karod körém fonod.
    Tarkóm csiklandozza leheleted,
    míg üdvözlésed fülembe súgod.

    Ahogy átölelsz… mindez csak álom.
    Az érintésedet sosem érzem.
    Körülvesz titkos mesevilágom,
    s hogy megtörténik, már nem remélem.

    Múlnak a napok, hetek, hónapok,
    s nem adatik meg, hogy veled legyek…
    Sivár utamon magam ballagok,
    hiába vágyva, hogy öleljelek.

    Perzselő vágyak, szerelmes csókok…
    minden éjjel mesékkel andalít.
    Ahogy átölelsz… sosem csalódok…
    illó boldogság ölel hajnalig.

  • Harcos Katalin: Vissza se nézz!

    Még néha visszajár az emlék
    és velem vagy olykor Kedvesem
    csalóka álmaimban, s lennék
    veled vágyón és szerelmesen…

    Olyankor érzem a fájdalmat,
    amit a véglegesség jelent…
    elzárkózásodat, és a szánalmat,
    amit adni tudnál szerelem helyett.

    Vissza se nézz! Enyém az emlék.
    Menj és élj! Szeretni úgyse tudsz!
    A tiedhez hasonló elmék
    pályáján úgyis csak visszajutsz…

    Nem hozzám, -ne hidd, hogy ezt remélem-
    csak pályád ismétli majd önmagát.
    Érzések nélküli életedben
    jön majd, ki helyettem visszavág.

    Egyszer téged is elér –tudom-
    a mindent elsöprő szerelem,
    és akkor merenghetsz majd a múlton,
    ha más játszik veled, mint te velem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Rám szakadt az este

    Ablakomba szürke este könyökölt.
    Úgy osont el a Nap szinte titokban,
    egyik pillanatban még fent tündökölt,
    majd itt ültem már, sápadt alkonyatban.
    Borúsan bólogató barna ágak
    kukkantanak be az álmos üvegen.
    Bent a szekrények ásítozva állnak,
    s falhoz dőlve merengnek rég üresen.
    A szőnyeg kusza árnnyal takarózik.
    Bársonyos testén néhány furcsa rajzolat…
    Lámpáért nyúlnék, de nem akaródzik
    még elűzni az ákombákomokat.
    Puha csend van. Halkan zümmög a gépem.
    Mint macska, dorombolóan hízeleg.
    Míg rám szakad az este, egyre nézem
    képernyőjén a rőt-arany képeket.
    Ülök a fakó, bús fénytelenségben.
    A billentyűket, lásd, vakon keresem.
    Szavak gyűlnek…oly idegennek érzem,
    hogy közben a színes fotókat lesem.
    Mint az este, úgy szakadt rám a magány.
    Az izzó képekről átsüt valami:
    szerelmet, érzelmet idéz valahány…
    S én mit érzek? Nem tudom megvallani…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Kincseim

    Nincs semmim, mégis gazdag vagyok,
    mert enyém a végtelen, kékszínű ég,
    amelyből két szemed rám mosolyog,
    felidézve a tiszta tenger színét.

    Enyém a napfény is, mely rám ragyog,
    sugárkezével forrón átölel,
    bearanyozva minden új napot,
    hisz minden nap új reménnyel jön el.

    Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
    álmokat hozó sápadt éjeken,
    amikor halkan suttogom neved,
    s karodban ringatsz álomréteken.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Barátságod…

    Múló-örvénylő bánatom fölött
    egy érzés suhan át, mint egy angyal…
    szárnya megérintvén, nézd, költözött
    lelkembe remény a virradattal.

    Napok rohannak tova hasztalan,
    de mégis: éled bennem valami.
    Nem lehet örökre vigasztalan
    köröttem minden! Merem vallani.

    Egy kacagás és egy kinyújtott kéz…
    baráti gesztusod lásd, fölemel!
    Mindent remélni ismét oly merész,
    de barátságod új hitre nevel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Volnék a társad

    Volnék faág, hogyha levél lennél,
    ringatnálak, s te vígan libegnél.
    Lennék napfény, hogyha felhő volnál,
    meleg fényemben szellőn lovagolnál.

    Volnék kedvesed, ki hűséges lenne,
    ölelnélek úgy, hogy boldoggá tenne.
    Volnék a társad, ha magányos lennél,
    s szeretnélek, ha nem is szeretnél…

    Forrás: Lélektől lélekig