https://verskucko.com

Kategória: Hatos Márta

  • Hatos Márta – Madár rikolt…

    Keserű szégyen festi most az arcom,
    A csukott, sötét ablakon át
    A végtelen éjbe tekintve
    Láttam szemed csillogó sugarát.

    Kétségek és félelmek adták e pírt
    A holnapnak nincs már ígérete
    Lelkem reszketve öleli a csendet
    Vágyódva olvadok eggyé vele…

    Most sólyomszárnyakon szállok feléd
    Az alkony csókjával ébresztelek,
    Lángoló tested könny-patakba mártom
    Örömünk nem hallja senki meg.

    Csillagos ég a vágyott menedékem
    Hajnali csend, mely lágyan átölel…
    Átsuhan forró leheleted rajtam
    Karom símogatón megölel…

    Törött gondolat sebzi fel szívem
    Lelkemre hull bénító magányom
    Egy madár rikolt a rojtosodó éjbe
    Elviszi a csendet, a holnapot, az álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Alázattal kérem

    Ember embernek farkasa,
    embertelen a világ,
    ösztöntörvények uralkodnak,
    a szemeket fedi homály.

    Nem látjuk, hogy ezer sebből
    vérzik milliónyi kisgyerek,
    pedig mindig hittük és
    reméltük, a világ kerek,
    s fordul majd emberek sora
    rosszról jóra is talán,
    elmúlik irigység, gonoszság,
    s az ember talpra áll…

    De veszettek, vadak, ölnek,
    vérben fetrengenek,
    nézed undorodva,
    talán nem is hiszed:
    a világ elveszett.

    Vérszagra gyűlő vadakat
    a hit nem állítja meg.

    Uram!
    Ha látod, mi van itt a földön,
    az egymást megmaró vadak közé,
    egy kis szeretetet…
    ha szíveskednél hinteni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Tiszavirág

    Olyan piciny vagyok, a tenyeredbe férek.
    Tartsál itt magadnál, így, most már nem félek.
    Báb voltam iszapban, a fény hív megszületni,
    Szivárványszín szárnyam napfényben fürdetni.

    Szárnyaim kibontva repülnék az égig,
    Hullámzó víz tükrén a pillanatnyi létig.
    Mesélnék én neked szebbnél szebb képeket,
    De kérész életem te meg nem értheted.

    Itt hagyom hát neked levetett ruhámat,
    Ne tedd el emlékbe, élj te csak a mának.
    Ti emberek oly gyarlóak vagytok.
    A pillanatnyi létről ódákat daloltok.

    Nem tudjátok mégsem, milyen szép az élet:
    Egyetlen percig élni…, élni szenvedélynek.
    Ne zárd be tenyered, mert rabom leszel,
    Szívedből egy darabot már így is elviszek.

    Nyújtsd ki a karodat, engedj el szabadon,
    Nászom után életem a víznek adom.
    Könnyet se hullajts, majd jövök…
    Életem a létben így – általad – lesz örök.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Monológ

    Nem veled, Belőled ébredek.
    Nappal, kíséred léptemet.
    Szavaid szítják sóvár vágyaim,
    Derengő kábulatban telnek napjaim.

    Az Ember csak ember.
    Szorítja létének határa,
    S ha tárja karjait,
    Mindinkább érzi, mennyire árva.

    Nem számít dühöngő szenvedély.
    Mit kér számon a világ?
    Beleszövődsz a Mindenségbe,
    Életed perc, álmod halál.

    Ígéretek törik reményedet,
    Göröngyökben is orra buksz,
    Élsz és erő vagy, hiszed,
    S látod magad, hogy Senki vagy.

    Fájdalomtól űzve még
    Felcsuklik görcsös sírásod,
    A kínban sincs menekvésed,
    A holnapot mégis újra várod.

    Darabokra hulltál. Összeraktalak.
    Hogy egész légy. Önmagamnak?
    Gyermekként vártad a csodát.
    Nyomorult! Életed kártyavár!

    Oly régen eldöntötte már
    a Sors minden percedet,
    Nincs már Valóság, öl a Képzelet,
    Örömed, ha van, az is beteg.

    Érzed, boldog vagy, de ez délibáb.
    Színeset álmodsz… gyötör a láz.
    Egy szótól mámorban úszik szíved,
    Mégiscsak őrzöd gyermeki hited?

    De mit ér a szó, ha távoli,
    Itt benn, magadban kell hallani,
    Az utat itt kell, hogy megtaláld,
    Anyag léted ne legyen akadály…

    Az Ember csak ember.
    Szorítja létének határa.
    Ha kitárja lelkét,
    Mindinkább érzi mennyire árva.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Csapdában vergődve

    Fények öntözte földeken járunk,
    Hol törvényeket megtagadhatunk,
    Beszélgetünk a múltról és jelenről,
    S hisszük, hogy barátok vagyunk.

    Egymáshoz űzött most a gyötrelem.
    Csapdába esett vad kitörni képtelen?
    Fájó lelkünk egymásban kapaszkodik,
    Titkot megoszt, semmit panaszkodik.

    A halál mindenkire ránéz,
    Te álltad már e tekintetet.
    Láttam szemedben ezer életet,
    Lelkedben csillagok zenélnek,
    Minden perced a múltból ered.
    Életed sötét iránytűje karma,
    Jövődet semmisem tisztíthatja meg,
    Jeltelen világban körforgásban élve
    Csak az örök bolyongást remélheted.
    A szenvedés örvényeit némán viseled,
    Hinnél az emberben, míg ő hisz neked.
    Ezer győzelmed egyetlen kudarc,
    Nyüszítve kínlódsz, ha hazugságot hallsz,
    S már nem hiszel abban sem, aki igaz.

    Csodát akartál ott, hol a halál kaszája vág,
    S megtépett vágyaid büszkén eltitkolni!
    Csapdába esett vad egy másik vad mellett,
    Egymás szívét tudja csak kivájni.

    Mégis, Te még most is birtokolni vágysz,
    S társadban szerelmet, kincseket találni;
    Pedig már látod, az úton nem így kell járni,
    S most nem hiszed: te tudtál ekkorát hibázni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Halál

    Nem az a halál a valódi,
    Amit az orvos igazol.
    Előbb hal meg az ember,
    Maga sem tudja mikor.

    Azt érzi egyszer: a földön
    Nem leli nyugtát, se helyét,
    Fájdalmasan megszokott már,
    Bármerre néz is szerteszét.

    Úgy jár útján, mély közönnyel,
    Akár az óramutató,
    Teljesíti szürke sorsát,
    Mint rózsa mellett a karó.

    Lelke mindinkább nyugtalan,
    Vergődik már csak idelent.
    Nincs a földön hová szálljon,
    Megkeresi a végtelent.

    Ott tölti minden idejét,
    Meghalt a föld számára már.
    Ez a halál a valódi,
    De e halál, nem is halál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Tarts meg magadnak

    Gyulladnak csaló, villanó fények,
    Millió szeme virraszt az éjnek:
    Betűk kattognak, bús szavak fakadnak…
    Tarts meg Magadnak!

    Legyen bár tiéd a világ kincse,
    És utadat virágszirom hintse,
    Ha téged talán mások is akarnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
    Életed immár sötétnek látod?
    Elsodor vad ár? Felhők szakadnak?
    Tarts meg Magadnak!

    Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
    Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
    Polipkarja van a bűnnek, s a bajnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
    Napod kelőben vagy leáldozott,
    Fejedre babér hull vagy eltaposnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Elégve

    Egy halk sóhaj vágtat az éjen át,
    érinti ajkad telt vonalát…

    Erős karod ölel, nem enged el,
    a magány pirulva tűnik el.
    Ébren álmodjuk az élet álmát,
    lecsókoljuk rabságunk láncát.

    Szíved riadtan, vadul ver, dobol,
    forró testem véd, hozzád simul,
    megszűnik idő, eltűnik a tér,
    csalfa útra indul a remény.

    A tenger is csókol, ha partot ér,
    szoríts szorosan szíved fölé.

    Karodba ájulva a fény kigyúl,
    nesztelen omló sziklához simul,
    ah, végtelen idők gyötrő Ura!
    Égő fényeden siklok tova,

    belőled születek, halok meg én,
    efemer lángod egekig ér.
    Rejtve csobban szívünk, míg csókolunk,
    szilaj hullámon lovagolunk.

    Jelet hasítunk fekete égre,
    izzón égve hullunk a mélybe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Felelet

    Azt kérdezed, van-e lelkem?
    Van-e szívem, kristálytiszta,
    hogy a fellegeket járjam?
    Van-e kincsem, olyan, ami másnak nincsen?

    Mert csak így hozod a lelked,
    hogy örökre nekem adjad?
    Kell, hogy tudd, kell, hogy érezd!
    Nem lehet, hogy kétkedj benne,
    hogy az, ami rád vár most itt,
    valóságos kincs ne lenne!

    De ha mégis kételkednél,
    fogd fel egyszer hulló könnyem,
    s meglátod, hogy valamennyi
    mélyből hozott igazgyöngyszem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Kóborló lelkek

    Van lélek, amely fényével beragyog
    zord erdőt, folyókat, az egész életed.

    Szárnyaló gyermek, megfáradt vándor,
    gondjait, titkát halkan osztja meg veled.

    Szikrázó hévvel örökkön élni vágy,
    szava álom és mindig tiszta láng.

    Nem tud bántani, haragja nincs,
    amerre lép, nyomában ott a kincs.

    Van lélek, amely csapongó, szertelen,
    szelíd vagy vad, mégsem árt soha neked.

    Vannak napsugárral átszőtt lelkek is,
    melyek melege átjárja a te szíved is.

    Kik a mosolyuk mögött könnyet ejtenek,
    s halvány csillagon keresnek helyet.

    Vannak lelkek, kik halkan zümmögők,
    nektárt gyűjtenek, s nem tudod, kik ők.

    Van lélek, amely egy láthatatlan kéz,
    ha elesel, fölemel, s többé nem félsz.

    Van lélek, melynek végtelen sikolya
    szívedbe mar és nem enged el soha.

    Van lélek, amely álnok, hitszegő és hazug,
    éget, mint zsarátnok, ha egyszer bajba jut.

    Van lélek, mely éhesen kóborol, s ha enni, inni
    adsz neki, akkor is menekül, mint a farkasok.

    Van lélek, ki a dicsőség mezején
    kardot kirántva győztesen előre tör,

    s nem látja senki: mellén a csillag
    más harcosok vérétől tündököl.

    Ember!
    Te, ki kóbor és gyarló lelkekkel találkozol,
    hibázol, ha gyűlölsz, ítélsz vagy csodálkozol.

    Csak tudnod kell:
    van lélek, amelyben látod az eget,
    s van, amelyben pokol tüze fenyeget,

    van, mely a sötét éjben utat mutatva neked ragyog,
    s van, amely villanó fényével egyetlen csapással
    halálra sújt!

    Forrás: Lélektől lélekig