https://verskucko.com

Kategória: Kamarás Klára

  • Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

    Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
    A szél elfújta léted és neved.
    Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást…
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Felrémlik néha-néha kedves arcod
    Egy-egy borultas őszi alkonyon.
    A remény olcsó, a hit drága jószág:
    Hogy élsz, remélem, hinni nem tudom.

    Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
    S sötéten leng az omladó falon,
    Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
    Te nézel be hozzám az ablakon.

    Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
    Bús ködpalástban te jársz, kedvesem,
    Foszló árnyékod látom átsuhanni
    A dérrel hintett, fáradt kerteken.

    De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
    És nem idézi kérdő kék szemed…
    Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Őrizz meg…

    Borongós árnyékkal szívemben
    járom a kertet őszi csendben…
    Búcsút veszek lombtól, virágtól…
    maroknyi léttől… csalfa nyártól…
    Tőled még nem.
    Kérj, hogy maradjak…!
    Aki voltam… s aki vagyok ma,
    őrizd meg annak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Nekem Cyrano kell…

    A fürdőkrémem barack illatú…
    Azt mondják, ettől pont olyan vagyok,
    mintha a kompót ömlött volna rám.
    Ó, jó Cyrano, most te kellenél,
    hogy meggyógyítsd e sérelem sebét!

    Azt mondanád, hogy méznél édesebb:
    a nyári nap érlelte bőrömet,
    s e szép barackok olyan hamvasak,
    hogy csodájukra nem marad szavad.
    Tündérleány gyümölcsöskertje ez?
    Itt olyan illatfelhő lengedez!
    S hol ennyi friss gyümölcsre van remény,
    szívesen lennél ott kertészlegény…!

    Cyrano biztos mást is mondana…
    és hogyha nagyon szépen mondaná…
    hajnal előtt nem engedném haza…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Boszorkánytánc

    Parazsat loptam, lángot fogtam:
    ölelgetlek félálomban.
    Minden éjjel táncot járok,
    így szokták a boszorkányok.

    Parazsat őrzök, lángom lobban,
    lobog a tűz már, éleszd jobban…
    szoknyám pördül, sarkam koppan,
    tölts poharamba, ne hagyj szomjan!

    Pattog a szikra, nincs aki bánja,
    gyullad a szalma, átcsap a házra,
    ég a világ is, oltani kéne,
    hajnalodik már… itt van a vége.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Titok

    Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
    de hogy ne lássa rajtunk senki,
    öklünket rázzuk a világnak,
    büszkén viseljük sebeinket,
    hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
    csak önmagunknak.

    Éjszaka… vagy,
    ha álmatlan hajnal éber
    forgolódás közben talál,
    megrebbenve, mint gyertya fénye

    kimondjuk súgva, szinte félve
    mindenkinek a titkok titkát,
    mit eltemetni végleg nem lehet:

    gyengék vagyunk… és sérülékenyek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – A lánc

    Nem én vagyok a lánc végén az ékszer,
    Mit készítettek hosszú századok.
    A szép jövőre lehunyt szemmel néztem:
    Honnan tudhattam volna, ki vagyok?

    Ma már tudom, de már minden hiába…
    Egekbe vágytam, s űztem álmokat,
    Nem láttam azt, hogy legszebb az egészben:
    Vállalni bátran láncszem voltomat.

    Láncszem vagyok egy hosszú-hosszú láncban.
    Más lesz a kincs, ó jaj, mikor jön el?
    Csak tartsd erősen, csak vigyázva bátran:
    A lánc, a lánc még ne szakadjon el!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Félálomban

    hol vannak a régi színek,
    meleg barnák, bíborok,
    gyermekkorunk édes íze,
    mesék, álmok, illatok,
    hol van már a tündérkert, hol
    aranyalma ring a fán,
    hol a mesebeli sárkány,
    aki nem is rossz talán,
    lombok árnyán szép királylány
    csókot várva szendereg,
    álmait rég elrabolták,
    feneketlen kútba dobták
    ködös, álmos reggelek,
    hol vannak a fiúk, lányok,
    a sok földi, égi jó,
    szegény Villon se találta,
    hová tűnt a régi hó

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Virághalál

    (levél a kórházból)

    Elmenni tudni kell.
    Nézd a virágot,
    mit a kertész mohón,
    sietve vágott…
    Ki gondol a halálra,
    ha ránéz e csodás
    vágott-virágra?

    Áll büszkén,
    vörösen,
    merészen,
    mindenre készen!
    – Soha ily szépet!
    – Maga az élet!

    De néha, ha senkise nézi,
    szinte reszket a szíve, érzi,
    s ilyenkor hull le egy-egy szirma.

    Súgó szeleknek könnyű szárnyán
    úszom egyedül… s olyan árván…

    Úgy gondolj rám, mint egy virágra,
    – szépre, amilyen sose voltam –
    ha majd elmúltam…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – Szavak

    Mindig hittem a szavak erejében.
    Bódító szép mesék fehéren
    altató mákonyát
    beszívtam sok-sok éven át.
    Később csak hagytam,
    higgyék, hogy hiszem…
    hogy bennem ne csalódjon senkisem.

    Én annyi könnyet, szenvedést
    láttam, hogy elmondani
    minden szó kevés…
    Már gyermekkorban észrevettem,
    hogy nem az okos szó az úr:
    hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
    úgy boldogul…
    csak ámultam, hogy hangos ordítás
    hogy babonáz meg balga szíveket,
    és hazugságok harsogó szava
    halálba hajszol, jaj, százezreket.

    Most álljatok meg!
    Itt és most elég:
    skandáló őrületből béke nem fakad,
    csak szenvedés.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Hajléktalan az éjfélimisén

    Ide csak melegedni jöttem,
    kinn hull a hó, s az éj hideg.
    Ruhám kopott, hát tőlem itt is
    elhúzódnak az emberek.

    Az imákból már rég kikoptam,
    a hangom is olyan rekedt…
    Itt ének száll feléd, s imádság
    velük szárnyalni nem merek.

    Régi imáim elfeledtem,
    pedig nagyanyám oktatott…
    de itt a tömjénfüstös éjben
    valami fájón felragyog.

    Igen, hazudtam, loptam, ittam.
    Volt asszonyom, de elhagyott…
    A gyermekem, ki tudja hol van?
    Talán még él, talán halott.

    Én nem kérek már semmi kincset.
    Adtál, s elszórtam eleget…
    csak hadd maradjak itt a fényben,
    s jusson nekem is szeretet.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig