Hajnal volt, jaj, csoda-hajnal:
fönn a hold,
lenn a föld,
középen a hajnalcsillag
tündökölt.
– Ha akarnád, fűzfa lennék,
mindig itt a parton állnék.
– Akarom, csak most ne menj el.
– Jaj, ki az ott:
– Csak egy árnyék.
– Ha akarnád, folyó lennék.
– Gát lennék, hogy ne mehess el.
– Fűzfa leszek, folyó leszek,
csak most, csak most még eressz el.
– Nem lát senki, csak a hold lát,
meg az az egy árva csillag.
– Jaj, a hold, a holdtól félek.
– Ne félj tőle, mindjárt itthagy.
– De ne hagyjon, jaj, ne hagyjon,
ne hagyjon a hold el engem,
fűzfád leszek, folyód leszek,
csak most, most eressz el engem.
– Fűzfám vagy már, folyóm vagy már,
partod vagyok, őrző gátad,
ne félj, ne félj, csak egy árnyék,
a virágok még nem látnak.
– Ne félj, ne félj, csak a harmat.
– Takard el a teleholdat.
Forrás: Lélektől lélekig
