Jó volna most egy szénaboglya
karjába dőlni, úgy, mint régen,
amikor apám megvert, és sírni,
kisírni magam lágy ölében.
Vegyülnének hajamba zörgő,
rakoncátlan, tört szénaszálak,
a forró könnyeim a boglya
ezer ujja közt szétfolynának.
És sírástól fáradt, zokogás rázta,
már szinte halni való testtel
elaludni a boglya karján,
aludni, míg leszáll az este.
Forrás: Lélektől lélekig
