Nincs semmi, csak a sivatag, csak
ez a lakatlan puszta térség.
Nem hall egy szót, hangot sehonnan,
csak önnön hangos szívverését.
Fent csillagok kormolva égnek.
Az ég alulról elsötétül.
Megnyílik, hogy magába nyelje
a zuhanót a vaksötét űr.
Csak hús legyen, másét, magáét
mohón szaggatta szét a téboly.
Úgy rémlik, jajgatás, nyöszörgés
hallatszik még az omladékból.
Már csak a győzelmes enyészet
szabadít ki e rom-világból.
S a vizek fölött majd talán új
teremtő értelem világol.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
