https://verskucko.com

Kategória: Nemes Nagy Ágnes

  • Nemes Nagy Ágnes: De hallom néha

    De hallom néha. Valaki jár.
    Most körben függöny-fal zizeg,
    foszforos-fekete,
    mint egy ég-magasságú ajtón
    a hold gyöngyfüggönye;
    most valaki. Most kint az éjben.
    Most felnőttes lebernyegében,
    a szárnya apró még, idétlen
    csak térde nagy, mint teve térde,
    s kilóg –
    ujja alatt
    halkan pendülnek a falak,
    a gyöngy, a hold.
    Most széles éj.
    Csenevész fügefák alatt
    egy csengős kecskenyáj halad,
    most a fügék is konganak
    öblükben csengenek a magvak,
    csak még az óriási ég
    fekete-bronz döngése hallgat –
    Ércből rezeg a csönd –
    Aztán füge se kondul,
    a nyáj a láthatár alá
    a némább némaságba fordul,
    nem peng. Nincs semmi. Hold.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Angyal

    Én láttam angyalt. Az se jó.
    Futott, nem értem el.
    Olyan mindenki angyala,
    amilyet érdemel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Római tél, Weöres Sándornak

    Emlékszik a római télre?
    (Kis jel-szeletként említem meg ezt.)
    Mely úgy úszik a múltjainkban,
    mint egy jegelt narancsgerezd.

    Na és a macskák ott, hosszanti csíkkal.
    (Milyen gerezd-forma sávok!)
    Kérem, csináljon, úgy, mint eddig is,
    gerezdekből teljes, kerek világot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •   Nemes Nagy Ágnes: Karácsony


    Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
    narancsszín fények égtek hűvösen.
    Pár varjú szállt fejem felett kerengve
    s el nem repültek volna űzve sem.

    Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
    – S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
    egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
    mint koldus kézbe illatos kalács.

    Csodáltam. És a számon hála buggyant,
    nem láttam többet kósza varjakat:
    olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
    s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

  • Nemes Nagy Ágnes: [Szeretlek. Milyen kínos ez a szó]

    Szeretlek. Milyen kínos ez a szó.
    Minden tagom úgy húzza, mint a görcs.
    Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak.
    Megszakadok, és te is összetörsz.

    Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet.
    Ma például igen jól vacsoráztam.
    Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz?
    Csúszik a láb az összefagyott sárban.

    Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad,
    és fiú-tested vajjon hova rokkan?
    amelyet látva, a gyönyörüségtől,
    emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam.

    Pedig szeretnék egy vászon-ruhát,
    s rántott halat szeretnék sütni este,
    kihajtott ingben írnál a verandán,
    ánizs-szagú süteményt csipegetve.

    A szomszéd kertben hársfa is lapulna,
    mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban,
    de júniusban délfelé megolvad,
    s a falon át, langyos kezedre csorran.

    Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót,
    most tapogatni, mint húsban a vázat,
    mert görcsbe rándul egy-egy ízület –
    elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    !

  • Nemes Nagy Ágnes: Mindent tudunk

    Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
    akár a találós mesék.
    Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
    amit félünk, s amire várunk, az
    iszonyú együgyüség.

    Jövendőnk: akárcsak a gyász,
    amely már régen megesett,
    ismerjük s helyrehozhatatlan.
    Mint levelét az ág a fagyban,
    számlálgatjuk a perceket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Alázat

    Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
    fejemre a perc lágy, szirupos árja,
    a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
    magányom mégis csonthéjába zárja.

    Kemény vagyok és omló por vagyok,
    nem olvadok és nem köt semmi sem,
    ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
    a lelkem szikla, testem végtelen.

    De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
    Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
    – csak már az emlék és valami vágy
    fogyó türelmem alján felderengtek.

    S mig ülök, hűs hajnali ágyamon,
    s mint szemem alját kék lepi a házat,
    belenyugodni lassan, bágyadón,
    majd megtanít a virradó alázat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Minduntalan

    Minduntalan megsértenek.
    A villamosok, a legyek,
    a képzelet, a mozdulat –
    percenként öl az indulat.
    S az indulatra, mint a zsák,
    váratlan hull a bénaság.
    Jó volna messze, messze – mindegy.
    Meg-megbicsaklik a tekintet.
    Még vágyom.
    De már hallom olykor,
    hogy sustorog, mint függönyön
    üres ablakban éji szél,
    a közöny.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: [Elveszett hangok ülnek itt]

    Elveszett hangok ülnek itt
    apró bokrokban, szárazon,
    egy hangot adj, egy hangot adj,
    szikkadtan is felfuttatom,
    egy jerikói-rózsa-hang,
    egy reszelős ördögszekér,
    egy szürke, fekete, szürke, zörgő
    szakadt gubanc-gyökér,
    szakadtan is csak karikázzon,
    szálljon, kerek tövis-köteg,
    zizegje szét avar csomókkal
    az elnémult természetet –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

    Hogy mit láttam? Elmondhatom.
    De legjobb, ha lerajzolom.
    Megláthatod te is velem,
    csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

    Ez itt a ház, ez itt a tó,
    ez itt az út, felénk futó,
    ez itt akác, ez itt levél,
    ez itt a nap, ez itt a dél.
    Ez borjú itt, lógó fülű,
    hasát veri a nyári fű,
    ez itt virág, ezer, ezer,
    ez a sötét gyalogszeder,
    ez itt a szél, a repülés,
    az álmodás, az ébredés,
    ez itt gyümölcs, ez itt madár,
    ez itt az ég, ez itt a nyár.

    Majd télen ezt előveszem,
    ha hull a hó, nézegetem.
    Nézegetem, ha hull a hó,
    ez volt a ház, ez volt a tó.

    Forrás: Lélektől lélekig