https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Baranyi Ferenc: Ki dallá lesz

    Ki dallá lesz, az már örökre
    az igazsággal csendül össze,
    bármily hamisan intonálnák
    azok is, akik kitaláták.

    Ki dallá lesz, az nemcsak dallam-
    íveket jelent, öt vonalban
    rögzített halk melódiákat,
    melyek szelíden szerteszállnak,

    hanem jelenti a reménység
    törvényerőre emelését,
    amelytől nem tágít a nemzet,
    amíg fiai énekelnek.

    Ki dallá lesz, fölzeng az égre,
    elnémul minden földi vétke,
    még a becsületére száradt
    szeplők is hangjegyekké válnak…

    Ki dallá lett, immár legyen dal,
    meghalhat – ámde el sosem hal,
    az Úristen füléig harsan
    a valóságnál igazabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Vigasztalás

    Ne szólj! Ne sírj!
    Az álmok,
    a gondolatok úgyis megmaradnak.
    Nem tartozol senkinek… senkihez.
    Adósa nem vagy másnak,
    csak magadnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Canto

    Titok a rózsa.
    Aki firtatja – talmi a tudása.
    Ki csak csodálja: az a tudósa.
    A rózsa: rózsa.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Miattatok

    Maradt még bennem valami,
    ami szerethető?
    Vagy lelkemnek jobbik felét
    megette az idő,
    és mára már csak az maradt,
    mi kőkemény, rideg,
    amit az idő sem bolond
    rágatlan enni meg?

    Ha így van, nem büntethetem
    magammal azt, aki
    tűrhetőbb változatomat
    sem könnyen bírta ki,
    egén felhő miért legyen,
    ki nap-féléje volt?
    Tűzben a gyémánt szén leszen,
    akármilyen csiszolt.

    S versekkel tudhatok-e így
    táplálni másokat?
    Kipergett zsákomból – amit
    adnék – a búzamag.
    De esküszöm: miattatok
    megkeresem, ha van
    lelkemnek olyan szeglete,
    mely még árnyéktalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Mint fák a szélben

    A dombtetőn a ház előtt
    két roskatag fa. Összenőtt,
    hatalmas kettős korona,
    mint életünk sok ág-boga…

    Milyen szél tűzte őket egy halomra?
    A csíraébresztő tavaszi pompa
    ideje véget ért.
    Ki nő nagyobbra, virít szebben?

    • vívtak együtt és egymás ellen
      fényért, esélyért, életért.
      …És ág törött, gallyak szakadtak,
      mikor viharban összecsaptak…
      …de mégis támasz, mégis társ az,
      akit a sorsod melléd választ…

    Most mintha azt zúgnák szélben:

    • Vigyázz!
    • Vigyázok…
    • Érted s értem…!
    • Ha te kidőlsz, nekem is végem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Tél közepén

    Még túl hosszú a tél:
    ez január,
    s beláthatatlan a hóförgeteg.
    Világunk álma mély …
    és dermedő minden tavaszra váró
    gondolat.

    De hinni kell,
    mert egyszer minden bánat végetér.
    Legyen bár hóözön,
    jég, fagy, lavina, köd:
    a Nap előbb-utóbb kisüt
    és az ágak között
    bimbózik a remény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Töredék

    Hányszor építünk templomot homokra
    s rebegünk benne kéretlen imát…!
    Bálványt emelünk őrült oltárunkra,
    s szétromboljuk, mikor nem tesz csodát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Icarus

    Icarus a tüzes naphoz futott.
    Szárnyáról olvadt már a lágy burok,
    és léghasító tolla meglazult,
    előtte végtelen volt még az út.
    Érezte már, hogy céltalan kalandoz,
    s sosem jut el a lángsugaru naphoz.
    Aztán lenézett, könnyes, méla szemmel.
    Alatta mérgesen morgott a tenger.

    Megborzadott; érezte hűlni lelkét,
    arcát belepte a halálverejték,
    hörgött vadul, mint kit vadállat űz,
    és kétkedett, mi szebb: a víz, a tűz?
    Sajnálta csendes, lombos otthonát,
    hol élhetett vón boldogan tovább,
    de húzta testét a nehéz teher le.
    Érezte, elvesz… Szárnyát zúgva verte,
    mint az, ki véres háborút izen,
    s egy percre győzött a sötét vizen.
    Tollförgetegbe lankadtan kapálva
    kigyúlt szemekkel szállt a tűzhalálba,
    érezte, bukni fog, s emelkedett.
    Ment a halálba, mind felebb s felebb,
    forgott a nap, mint egy tüzes kerék,
    s elkápráztatta könnyező szemét,
    perzselte húsát a sugárnyaláb,
    de ő röpült…
         És így bukott alább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Vágyódás

    Ha majd a sok hazugság véget ér!
    s te megszeretsz szilaj szerelmemér’,
    ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
    s pirosra gyullad arcodon a fagy
    s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
    aranyhajad fojtó Niagarája
    elönti sápadt főm s fejem felett
    örök tavaszt ragyog rám két szemed
    és átfog két kar, perzselő, fehér…
    Ha majd a sok hazugság véget ér!!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan

    A szíved majdnem megszakad,
    szólnál, de szavad elakad,
    szólnál, de görcs és fájdalom
    fuldoklik föl a torkodon,

    oly mélyről, mintha lelkedet,
    a recsegő idegeket
    húzná magával, úgy sajog
    szád felé néma sóhajod.

    S egyszerre oly gyönge leszel,
    hogy szárnyas szédülés ölel,
    fogaid közül valami
    sírás, valami állati

    nyöszörgés kinlódik elő
    s azt hiszed: a következő
    pillanat mindent, ami él,
    elfuj, mint pókhálót a szél.

    Forrás: Lélektől lélekig