https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Nemes Nagy Ágnes: Angyal

    Én láttam angyalt. Az se jó.
    Futott, nem értem el.
    Olyan mindenki angyala,
    amilyet érdemel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Megfelelések

    A még nagyobb hideg
    ellen hideggel. –
    Hó… hó… Ki érti meg,
    hogy mit közöl szivemmel?

    Lám, rajta szigorú
    aszkéta-leplek:
    fél-életemmel egykorú
    kötelmek.

    A várhatót s a vártat
    szivem mint régi-régi
    újrataláltat
    fogadja, éli.

    S a dér-gyöngy-lepte fák
    hegyén azért is angyal ül,
    azért is egy-virág
    a puszta táj köröskörül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Irigység?

    Nem, ezt a rút szót ne foghassa rám
    Senki fia, míg lelkemet tudom -…
    A magasságba vezető úton
    Igénytelen őr: Isten jó vitéze:
    Megállottam egy bús sziklafokon.

    Áhítattal tekintek fel, előre,
    Azokra, kik már csillagok talán,
    S ragyogva kiültek a hegytetőre,
    És szeretettel tekintek alá,
    Azokra, akik utánam jőnek,

    Testemet vetem lépcsőül nekik,
    És nem bánom, ha százszor megelőznek.
    Csak arcukon az ihlet tüzét lássam,
    Csak égjenek szent, olthatatlan lázban,
    Csak égbe nézzen a szemük merőn.

    Mert ki csupán olcsó zsákmányra les,
    Kis, könnyű vadra királyi tetőn,
    Azt én letaszítom a meredélyen.

    Nem irigység ez. – Csak kötelességem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Idő-játék

    A nap kering, a perc szalad,
    marasztalom, de nem marad.
    Egyszerre egyhelyben megáll,
    elküldeném, de egyre áll;

    meglódul, hirtelen leül,
    megmarkolom, kegyetlenül
    kitépi magát – sánta eb,
    rohan két hosszabb-rövidebb

    óramutató-lábon el -;
    megvádolom, de nem felel;
    megdicsérem, csak mosolyog;
    marasztalom, továbbforog;

    meg-megszakítja önmagát,
    villantja holdját, csillagát;
    trapéz-ugrással szökken el,
    vádolva kérdem, nem felel;

    artista-tánca mind vadabb;
    ráng mint a húr, döng mint a dob;
    hajnalra meg-megszelidül,
    olyankor áll, szalad, meg ül,

    mindhármat egyszerre teszi
    s így önmagát megszünteti;
    de mikor szárnya meg se lebben,
    akkor száll a legsebesebben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Dorombolások

    Arra lettél, hogy simogassanak:
    Örökös kölyökmacskának születtél.
    Simogatásból szőtték magadat
    hogy egyetlen simogatás lehessél.

    Játékaim jósága te lehettél,
    nem aki voltál, de aki vagy.
    Csutkalovam tüzet rí: szeressél.
    Holdaddal karmolj, halassz meg, vagy maradj.

    Elveszejtesz, ha mindig elveszítesz.
    Ha újra és újra. Egyszer majd megállsz,
    hogy hol vagyok: szívedből dobogás,

    szádból egy szó. Nem hallasz. És egy szívhez,
    egy másikhoz magaddal közelítesz.
    Megáll minden: szó, száj, szív. Nem találsz.

    Arra lettem, hogy simogassalak.
    Egy örök kölyökmacskáért születtem.
    Hogy körbedoromboljam hátadat.
    Hogy simogatásom hasad lehessen.

    Játékaid jó fényét én leheltem,
    s most nem víz – csurom-te és fény – szakadsz
    rólam. Csutkalovam le ne vessen,
    nem táltosló, de táltosan szabad.

    Elveszíthetlek? Akár a száj a szót?
    Szívdobogást a szív? Szárnyuk a színek?
    Elvesztheti a tengert a hajó?

    Csak ha meghalnék! De semmit senkinek
    mindenségünkért! S ha elveszítelek
    magam veszejtlek. Én vagyok bakó.

    És megáll minden? Nap? Hold? Mert nem találsz?
    Csak az én holdam, csak a te napod.
    Azért még kihavaz, hoz az akác
    szemed fényéből egy-egy csillagot.

    Azért, mert nem leszünk, még idefájsz.
    Dobbanás-szünet. Szívekből kifagyott.
    Halálzok, halálzom és halálsz:
    élsz. Én is. Addig él, ki halott,

    mint ez a halandó állatfaj, az ember.
    Kihaló föld, űr. A csak egyszer-
    -sötétségfények. Egy virágos ág,

    az ég, fordulsz hanyatt, szülessenek csodák:
    fénygödröcskédző, elszelídült tenger,
    nyújtózkodó, őstejút-macskaság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Falevélen talált sanzon

    Igen, és egyszer meghalok
    és nem leszek, csak puszta név,
    vagy az se, falevélvacok
    résekből egy szín visszanéz,

    nem lát meg ember, se madár,
    te sem, pedig: súgom “vagyok”,

    • bár torkom sincs, s hangom, akár
      az augusztusi csillagok,

    elég a lombbal, mielőtt
    szólhatnék… Fű, hamu dadog.
    Simítsd meg majd a levegőt
    testeddel, s tudd, hogy az vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jékely Zoltán: Havazás

    Hópihék, kavargó, pillanatnyi
    emberi sorsok!
    Mondjátok, ki boldog
    közületek?

    Ki földrehull, reátipornak;
    az ereszen-maradt:
    elolvad.

    Felbukkanunk,
    kavargunk jobbra-balra,
    aztán fejünk a földrehajtva
    visszahull újra ki-ki pornak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: A síkság

    A végnélküli hómező
    hiába nézed nem vagy ott
    nincs ki hiányod elüvöltse
    nincsenek prérifarkasok

    nem esik jég nem fúj a szél
    senkinek foga nem vacog
    öles pelyhekben fagy a hó
    hiába nézed nem vagy ott

    nincs ház ahonnan csüngjenek
    kedélyes formás jégcsapok
    nincs semmi forma és kedély
    senkinek foga nem vacog

    hiába nézed hajnalig
    hosszú az éjjel nem vagy ott
    nincs ki halálod elüvöltse
    nincsenek prérifarkasok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Esik a hó

    Szárnya van, de nem madár,
    repülőgép, amin jár,
    szél röpíti, az a gépe,
    így ül a ház tetejére.

    Ház tetején sok a drót:
    megnézi a rádiót,
    belebúj a telefonba,
    lisztet rendel a malomba.

    Lisztjét szórja égre-földre,
    fehér már a város tőle:
    fehér már az utca,
    fehér már a muszka,
    pepita a néger,
    nincs Fekete Péter,

    sehol,
    de sehol
    nincs más
    fekete,
    csak a Bodri
    kutyának
    az orra
    hegye

    és reggel az utca, a muszka, a néger,
    a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
    és ráadásul a rádió
    mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Római tél, Weöres Sándornak

    Emlékszik a római télre?
    (Kis jel-szeletként említem meg ezt.)
    Mely úgy úszik a múltjainkban,
    mint egy jegelt narancsgerezd.

    Na és a macskák ott, hosszanti csíkkal.
    (Milyen gerezd-forma sávok!)
    Kérem, csináljon, úgy, mint eddig is,
    gerezdekből teljes, kerek világot.

    Forrás: Lélektől lélekig