Igen, és egyszer meghalok
és nem leszek, csak puszta név,
vagy az se, falevélvacok
résekből egy szín visszanéz,
nem lát meg ember, se madár,
te sem, pedig: súgom “vagyok”,
- bár torkom sincs, s hangom, akár
az augusztusi csillagok,
elég a lombbal, mielőtt
szólhatnék… Fű, hamu dadog.
Simítsd meg majd a levegőt
testeddel, s tudd, hogy az vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
