Csillag hullott. Most már ez is
közeli lett és megszokott,
mint a villany, alvás, evés,
mint ezernyi apró dolog,
mely körülvesz. Csillag hullott,
éreztem a mély éjszakát,
a mély eget s a nyugalom
s a fény emberi magasát,
azt, hogy földközelbe kerültek
a csillagok, s már földi tűzzé –
éreztem, hogyan szelídülnek
szememmé, szemeddé, szemünkké.
Forrás: Lélektől lélekig
Olyan szépen cseng a harang,
Mintha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.
Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyíl a kertben,
Kis szívünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.
Forrás: internet
A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
„Hogy születhetik újjá, aki vén?”…
Forrás: internet
Kész a világ,
feszült, ünnepi várás
tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
sóhajt az Isten lelke.
Kimérve minden pálya
megtöltve minden lélek-lámpa,
ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
mélységes iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
némán zokogva kering utjain,
s csak egyet tud és egyet érez…
…Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…
És ismétlik mindig erősebben
a felviharzott étheren keresztül
és felharsan az egek harsonája
s a végtelennek zsolozsmája zendül
zsibongva, zsongva…
Forrás: internet
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába’ támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
Forrás: internet
Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
Mert gondomat el nem altathatom.
Mi fog történni vélem s a hazával?
E kettős kérdés tépi lelkemet.
Ah, nem érem be a magam bajával,
Még te is gyötresz, hazaszeretet!
Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
Hogy örök vészű tengeren evez?
S mit ér, ha őt a haragos habokból
Mentő sajkával partra is tevék,
Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
Kik ott maradtak a hajóba’ még?
Apám, apám, mért is taníttatál,
Miért az eke mellett nem hagyál?
A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
De le nem hoz… a magasból levet.
Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.
Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
Mely erősíti még szemeidet,
S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
Tünik föl, hogyha távol nézheted.
Miért tanultam? mért nem maradék
Földmívelő, aminek szánt az ég?
Nem tölteném most kínos virrasztással
A végtelenbe nyúló éjszakát;
Lelkem fölött az álom víg dallással
Madár módjára ringatná magát.
Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
S mig ellegelget kolompolva nyája,
Ő hűs bokorba vészi bé magát,
S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
Saját kedvéért a kis furulyát.
Vasárnap tisztát venni hazajár,
Hol a szerelmes lyányka várja már.
A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
S oly szép, mint a megszületett tavasz;
Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
Hiszi tehát, hogy a világ is az.
Pest, 1847. január
Forrás: internet
Könyvekre hajtom le fejem,
Mint fáradt vándor sírhalomra;
Könyvek, ti bölcs és végtelen
Sírok, nem adtok már nekem
Vigasztalást a végtelen napokra.
Élet mély szomja égeti
Pusztába lankadt szívemet
És messzetűnő évei,
Mint bús echók, úgy zengetik
Feléje a hiú reményeket.
S míg sorsom altatót susog
S hagyom éjét leszállani,
A ködben rátok gondolok,
Tündöklő jóni oszlopok
És Annának tündöklő vállai!
Forrás: internet
Gyűlt már saját könyvtáram is. Előbb
fióknyi volt, majd az asztalra nőtt,
szétáradt s polcokra kérezkedett.
Könyvre költöttem minden pénzemet,
óraadások és legációk
jövedelmét, s mit a vasút adott
év végén a bizonyítványomért,
a két-két aranyat. Szívemben élt,
ami tetszett, mégis jó volt magam
mellett tudnom, látnom minduntalan
a sok nagyszerűséget, ami az
agyam építgette, a sugaras,
nagy, belső birodalmat, amelyet
hazámmá tettem: a szellemeket,
akikkel barátkoztam: ővelük
födtem-édesítettem a keserűt,
a rossz ruhát s a fölényes nyomort,
hogy divatos nyakkendőm sose volt.
Forrás: internet
Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksirásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát.
Forrás: Lélektől lélekig
Végűl mindíg Isten útját követtem,
bár színem fekete.
Ezért, ha egyszer elfogadtatom,
úgy leszek az üdvözültek sorában,
mint leeresztett sötét zászló,
becsavart lobogó,
szótlanúl és jelentés nélkűl,
és mindeneknél boldogabban.
Forrás: Lélektől lélekig
