Kategória: Szerzők

  • Tóth Árpád: Köszöntő

    Te kedves udvar, meghitt, régi termek,
    Te ötvenéves drága iskola,
    Ma minden régi híved újra gyermek,
    S köszönt, mint kisdiákok friss sora,
    Ma összegyűlünk e szelíd szigetre,
    Melynek vihar nem ronthatja falát,
    Ma összebújunk szépen a szivedre,
    Mint anya szívére a kis család.

    Ma nem fáj úgy, hogy sok vágy semmivé lett,
    Mióta messzehagytuk falaid,
    Hogy prózává hervasztotta az élet
    Gyermekkorunk tavaszi dalait,
    Hogy gyakrabban láttunk tövist, mint pálmát,
    S hogy hajunk is már itt-ott szürkülő,
    Mint hogyha ifjúságunk arany álmát
    Bús ezüstté alkudná az idő.

    …S volt veszteségünk más is, sajgatóbb,
    Mint az egyéni élet törpe búja,
    Volt fájdalmunk, egekre jajgatóbb,
    Egy egész nép nagypénteki borúja.
    Rajtunk e bú még, csüggedezve árván,
    Nehéz szivünk ettől koraöreg;
    Körültekintünk: int-e még szivárvány?
    A magyar húsvétot ki éri meg?

    És rád tekintünk, és megilletődve
    Látjuk virágzó ifjuságodat,
    Mely büszkén és bízón néz a jövőbe,
    S új ötven évet friss kedvvel fogad.
    Csak emberlétben nagy szám az az ötven,
    Amely után már lejtős lesz az út,
    De a Te pályád csak szebb ívbe szökken,
    Minél több ötven évvé nő a múlt.

    Köszöntünk hát, ifjú, erős anyánkat,
    S míg lábunk szentelt küszöbödre hág,
    Úgy érezzük, körödben újra áthat
    A szívedből áradó ifjúság.
    Újra tanítsz az életbe kimennünk
    S büszkén vinni bölcs tudást, ép hitet
    És vallani: nem hullhat romba bennünk,
    Amit a jó iskola épitett!

    Jó iskolánk! még sok-sok ötven évet
    Érj meg, virulj, légy fénylő, tiszta, nagy,
    Köved közt lüktessen az ifju élet,
    Ezer meleg szív, ezer büszke agy,
    Nemes tanárok, sok nemes tanítvány
    Hírét növeljék e tisztes falak –
    S ne álljon meg közöttük soha hitvány,
    S ne rontsa fényük soha rút salak!

    Úgy juss el ama szent jövő elébe,
    Mikor megint boldog lesz a magyar,
    Régi erények, régi nagyság népe,
    Bár minket tán már rég a sír takar;
    Te élj helyettünk majd, és Te neveljed
    Unokáink is híven s igazán,
    S legszebb ünneped akkor ünnepeljed,
    A feltámadás édes tavaszán!

    Forrás: Ballagás.info.hu

  • Csokonai Vitéz Mihály: Más

    Míg a nap egünkön magát felemeli,
    Múzsám, neved napját ekképpen tiszteli.
    Az öröm, az élet édes balzsamoma,
    Légyen bús szívednek gyógyító flastroma.

    A Mindenhatónak láthatatlan keze
    Minden veszélyek közt élted védelmezze.
    Kinyújtott karjának legnagyobb hatalma
    Légyen ugyanannak isteni óltalma.

    Mert ez a felhőket, melyeknek kárpitja
    Ragyogó napunkat sokszor beborítja,
    Tőlünk láthatatlan messzire repíti
    S ezzel volt delünket ismét kideríti.

    A jóknak, amelyek az igaz számára
    Tartatnak, ne légyen rád nézve határa,
    Mint Nestornak, élted terjedjen sokára,
    Végre fogadjon bé az ég dicső vára.

    Forrás: Arkanum

  • Babits Mihály: Hunyt szemmel

    Hunyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szívünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: verpeletamk.lapunk.hu

  • Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

    Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.

    Az éjtől reggel, a nappaltól este,
    A színektől, ha szürke por belepte,
    A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
    A hangtól, mikor csendbe halkul el,
    Minden szótól, amit kimond a szánk,
    Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
    Minden sebtől, mely fájt és égetett,
    Minden képtől, mely belénk mélyedett,
    Az álmainktól, mik nem teljesültek,
    A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
    A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
    A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

    Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
    Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
    Elfut a perc, az örök Idő várja,
    Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
    Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
    Hidegen hagy az elhagyott táj, –
    Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

    És mégis mondom néktek:
    Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Áprily Lajos: Június 21

    1.

    Az esztendő ma átbillent az ormán,
    lejtője várja: nyári s őszi rét,
    és lenn az őszi táj alatt, mogorván
    komor vidék: a téli vaksötét.

    2.

    De láttad-é, ha fogy homálya,
    s újból emelkedőre hág?
    Március és május csodája
    s csodákon túl új csúcsa várja,
    s tágul élet, tágul világ.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató

    Tavaszutó, nyárelő,
    meggyet érlelő,
    mézillatú napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    mézet pergető,
    búzasárga napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    búzát érlelő,
    barna bőrű napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    bőrünk perzselő,
    júniusi napsugár,
    bújj elő!

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Radnóti Miklós: Június

    Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
    az ég derűs, nincs homlokán redő,
    utak mentén virágzik mind az ákác,
    a csermelynek arany taréja nő

    s a fényes levegőbe villogó
    jeleket ír egy lustán hősködő
    gyémántos testű nagy szitakötő.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Illyés Gyula: Jó érezni

    Jó érezni azt, hogy szeretlek
    nagyon és egyre-egyre jobban.
    Ott bujkálni a két szemedben,
    rejtőzködni mosolyodban.

    Érezni, hogy a szemeid már
    szemeimben élnek és néznek,
    s érezni azt, hogy szép, veled szép,
    és csak veled teljes az élet.

    Mit el nem értünk,
    külön tévelyegve;
    talán egy kis fészek adja meg
    nekünk,

    hol ajk az ajkon egymást
    átölelve,
    nevetve-sírva boldogok leszünk.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Petőfi Sándor: A csámpás legény

    Pórul jártak a leányok,
    Eddig én jártam utánok,
    Most ők járnak én utánam:
    Látod, látod, csámpás lábam!

    A legénység szépe java
    Egytül-egyig elment tova,
    Mind elmene katonának,
    Én billegek, itt hagyának.

    Kata húgom, jut eszedbe?
    Kértelek: végy a szivedbe.
    Kinevettél akkor csúful,
    Ha nevettél, mostan búsulj.

    Aki eddig rám se’ nézett,
    Most én arra rá se’ nézek.
    Ha nézem őt, azért nézem,
    Hogy őkegyelmét lenézzem.

    Melyik a legszebbik leány?
    Azt veszem el, azt is talán,
    Az is ugy lesz feleségem,
    Hogyha megkér nagyon szépen.

    Jó ilyenkor a csámpás is,
    Ugy-e lyányok, mikor más nincs?
    Kapnak rajtam a leányok,
    Pedig csámpás lábbal járok!

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Dsida Jenő: Árnyékok

    Kérdezhetnétek:
    Mit akarsz ezzel a torz,
    félig megvakult tükörrel?
    S én vándorútamban mégis felmutatom,
    ősbizalommal mégis dadogom:
    Íme én, íme te!

    Lássátok, leméritek a hold hegyeit.
    S mert messze vannak, mérföldekre nyúló
    árnyékairól méritek.
    Így mutatom én nektek a dolgok
    másvilágra nyúló árnyékait:
    Hegyek árnyékát,
    házak árnyékát,
    városok árnyékát,
    magatok árnyékát.

    Valaha, mikor Hóreb hegyén jártam,
    előttem is égig csapott
    a csipkebokor lángja
    s azóta borzongó mellemben lakik
    a Kimondhatatlan Nevű.

    Rendeltetésem még titok.
    Járok a kiterített lapon,
    a világ mezeje szélén
    s elfog a félelem reszketése,
    mikor süvöltő éjszakán
    ott nyitom fel az ócska bibliát:
    És lőn Salamon: király
    az egész Izrael fölött.

    Forrás: Lélektől lélekig