https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

    Pálma

    — Versben beszélek, és verssel köszöntsék
    nagy, mozdulatlan legyezőimet
    s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

    Hárs

    — Szülőhazádban a vén udvaron
    hová gurultak labdáid, szegény?
    Hová repült a sárkányod vajon,
    s kedved, hited az életed felén,
    És merre szálltak, merre tűntek el
    viháncoló, víg gyermektársaid?
    Ezt kérdezed, de senki sem felel,
    csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

    Nyírfa

    — Héjam fehér, mint a papír.
    Megbabonázza azt, ki ír,
    és hogyha elrontott a hír,
    nevem álmodba visszasír.
    Izen neked a nyír.

    Almafa

    — Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
    mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
    A lombjaim közt almák aranya.
    Mindig csak adnék, én, örök anya.

    Eperfa

    — Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
    jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
    egy nyári szellő még felém seper tán.

    Nyárfa

    — Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
    Karcsún, fehéren állok a határba.
    Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
    S minden széllel zenélek, mint a hárfa…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Misztérium

    Csak az a mély és szent igazság,
    Amit magába rejt a lélek,
    Idétlen semmi, játszi hívság,
    Amit leírok, elbeszélek.
    Rendelteték, hogy néhány ember
    Tépődjék, sírjon mindhiába
    S hogy meg ne értsék… Néhány ember
    Ezernyi éve így csinálja…

    Rendelteték, hogy dalba sírja
    Néhány szegény bolond a lelkét
    És hogy úgy sírja mindig dalba,
    Hogy soha-soha meg ne fejtsék,
    Hogy amíg jár-kél a világon,
    Álmodozó bolondnak hívják,
    Hogy a lelkét borítsa ködlő,
    Dalokban zsongó, játszi hívság.

    Óh, én tudom, hogy gyönge szómban
    Csak gyáva vágy az, ami vadság,
    Hisz lelkem minden pillanatja
    Romlást hozó, csodás igazság.
    Ködön keresztül, vaksötéten,
    Meg nem fejtett titkokba látok
    S átkozottként kell rejtegetnem
    Ezer csodás, igaz világot.

    Nagy éjeken szeretnék szólni:
    Nem, nem bírok tovább bilincset,
    Nem, nem bírok tovább titkolni
    Ennyi világot, ennyi kincset.
    Világrontó nyilatkozásnak
    Égből lopott lángjától égek!…
    …S miket leírok, elpanaszlok –
    Csak szóba ömlő semmiségek!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Mai próféta átka

    „…A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva
    álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen.
    Egy romlás a másikra jő…”

    (Ezékiel próféta, 7.)

    Alázottnál jobban alázva
    Vizsgálom szívem, izmom, kedvem:
    Hol a próféta őrült láza,
    Mely fölőrjöng, tombol az Égre?
    Hát már az átkoknak is vége?

    Úgy szakadtunk be a Pokolba,
    Mintha korbácsra s térítésre
    Dühünk, hangunk sohse lett volna?
    Öldöklő angyalai az Úrnak
    Soha így meg nem öltek Multat.

    Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
    Nem gyilkol új vesztések gondja,
    Dermedett álom minden tettünk
    S minden álmunk egy dermedett tett:
    S vagyunk ördögnél esettebbek.

    Már csúfja minden állatoknak
    Isten híres sarja, az Ember
    S a próféták is csak makognak.
    Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –
    Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula – Bűnhődés

    A szenvedélyre jött a szenvedés.
    Színes kéjhabra gond, sötét, nehéz.
    Mámor ködére tiszta öntudat,
    Amelynek kése szívünkben kutat.

    Ó, mindenért fizettem kamatot,
    Mi köznapénál több gyönyört adott.
    Emésztő életvágy szorult belém,
    Szívemet lángján összeperzselém.

    Nem voltam mértéktartó semmiben,
    Nem volt elég, amíg telt, semmi sem,
    Mohón élveztem, kábultan, vakon,
    Akármivel kínált az alkalom.

    Gaz uzsorás volt. Ó, milyen nehéz,
    Keserves most a visszafizetés!
    Amíg egyszer majd kénytelen leszek
    Így szólni: Nincs több; nem fizethetek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Égi változatok

    Előbb fekete viharfelleg,
    Mennykövek méhe.
    Aztán hamuszín borulat,
    Záporok anyja.
    Aztán szakadozott Isten-palást,
    Foszlányok az Úr álöltözetéből.

    Aztán csendben vándorló ezüstnyáj,
    Halkan hullámzó zarándokcsapat.
    Aztán egy eltűnő vitorlaszárny,
    Istenhozzádot intve messziről.
    És aztán semmi más,
    Csak a tiszta ég titkos tengere.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A vándor elindul

    Bottal s öreg kutyámmal indúltam hazúlról.
    Dalolva mentem és torkom nem únta még az
    országút fáradságos énekét. – Tudod, hogy
    a Nap barátja voltam? Ő édesítette
    agyamat hajnali rétek szagával; aztán
    minden csigát s kavicsot külön megmutatva
    látni, szeretni és csodálni tanított…
    Minden kanyarnál új dolgok fogadtak, és a
    friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak
    egyenlő távolokból. Majd, lombos hegyek közt,
    még szebben tündökölt a sokalakú élet.
    A Nap barátja voltam; ő kísért el estig,
    s mikor már fölhalmozódtak az éj csodái,
    csókkal búcsúzott tőlem. – Óvatos morajjal
    tapogatózott lefelé a víz, s a pontyok
    aludtak a tavakban. Lepihentem én is
    s a föld s a fű íze ereimbe ivódott.
    Fenyegető szemek szikráztak a bozótban,
    de nem féltem: tudtam: a vén kutya vigyáz rám,
    belefúrja szemét az állandó sötétbe
    s őrt áll előrenyújtott nyakkal s tárt fülekkel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Őszi vázlat

    A hallgatózó kert alól
    a fa az űrbe szimatol,
    a csend törékeny és üres,
    a rét határokat keres.

    Riadtan elszorul szíved,
    az út lapulva elsiet,
    a rózsatő is ideges
    mosollyal önmagába les:

    távoli, kétes tájakon
    készülődik a fájdalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Széchenyi Zsigmond – Idézet

    „A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vitó Zoltán – Szerény mottó

    Csak két esetben légy velem:
    ha a szívem bánatot hordoz,
    vagy szabadító öröm oldoz, –
    csak erről szól az énekem:
    e két esetben légy velem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Mindhalálig

    Te vagy az égő csipkebokor, – én benned fészkelő bimbó.
    Illatom álom volt s bódulat
    Mézem, de fölserkentett szavad,
    S tüzes rózsává gyújtott, hogy égjek a pusztában mindhalálig.

    Te vagy az ezüsthullámú tó, – én partodon remegő nádszál,
    Száraz testem a fekete szél
    Már-már eltörte, de megöntözél,
    Hogy zöldelve titkaidat susogjam az ég alatt mindhalálig.

    Te vagy a végtelen éjszaka, – én pásztortűz az éjszakában,
    Mely kebleden örvendezve kigyúl
    S hamvadván kebledre visszahull,
    De pásztoroknak és farkasoknak téged hirdet mindhalálig.

    Forrás: Lélektől lélekig