Hazug mosolyok
szemből és hátad mögött
beléd szúrt kések.
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Szerzők
-
Reményik Sándor: Minden jól van
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok.
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, –
Hogy minden egész, – minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, –
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra…Hallod, hallod? igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája.Forrás: Lélektől lélekig
-
József Attila – A szív s a szem
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
– Mit kívánsz édes kincsem?Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: – Mi lesz velem?
Önzö szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhívja,
S mosogatja gyötört lényét,De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő – A rejtett igazi
Sokszor, mikor a napba nézek,
már-már azt hiszem:
ő az igazi.S elfelejtem, hogy minden látható,
tapintható és megcsókolható:
a rejtett igazinak
árnyéka csupán.Valahol bennünk van az élet,
melynek árnyékát éljük,
valahol bennünk van a ház,
melynek árnyékát lakjuk,
valahol bennünk van a kenyér,
melynek édes árnyékát
megszegjük estelente.Vagy valami irgalmatlan kék tó
mérföldes fenekén,
vagy felhőkbe gomolyítva úsznak
és távoznak tőlünk az égen –
messziről, messziről visszakiáltva:
Poéták, bolondok,
meg tudtok-e fogni?Én nem tehetek róla,
megejtett ez a nyilvánvaló igézet.
Ha kedvesem hófehér vállára nézek,
ha mélységes, barna szemébe nézek,
remegve dobom felé a kérdést:
Milyen lehet a Gyönyörű,
kinek árnyéka vagy?1928
Forrás: Szeretem a verseket
-
Juhász Gyula – Egy hangszer voltam…
Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok,
De fölöttem égnek a csillagok.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, – mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek –
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra – holnap.
Vagy ha nem holnap, – hát holnapután.
Vagy ha nem akkor – hát majd azután.
És ha aztán sem – talán egy év múlva.
S ha még akkor sem – hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Visontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán –
„Vidám viszontlátásra” mégis, mégis!Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Lélektől lélekig
Tóth Árpád posthumus-kötetéhez
E percben tettem le a könyvedet.
Ismertetni, méltatni kellene…
Te mosolyogsz egy távol csillagon,
S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele.
Te azt mondod, hogy mindeneket látsz,
Hogy láttad befele folyt könnyemet,
Azt mondod, neked nem kell méltatás,
Csak síron túl egy kicsi szeretet.Ó, messzelakó, köszönöm e szót.
Ha láttál, láttad bennem magadat,
Láthattad, lelkem hogyan itta fel
Kristálycsillámú hagyatékodat.
Láthattad, hogy kavar fel halk szavad,
Hogy int felém a szomorú tető,
Ragyog reám elérhetetlenül
Tört alakod, a szépen szenvedő.Láthattad: kálváriád utait
Hogy jártam értőn ma este veled,
Bámultam beteg gazdagságodat,
S szégyeltem beteg szegénységemet.
Egy-egy igédre úgy ismertem rá,
Mint amely bennem régen vándorol
Gyötrelmesen keresi önmagát,
De testté nem válhatva, szétfoszol.Ám benned testté lőn, ki nem vagy test már,
Míg én még hurcolom a bús igát,
És járom, szikkadt szívvel egyre járom
Vers-stációim meg nem írt sorát.
A méltatásod, látod, elmarad,
De bölcs mosolyod hozzám érkezik,
Kik egymást nem ismertük itt alant:
Suttogjuk ma: „Lélektől-lélekig”.Forrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta – Őrzöm
Őrzöm az arcod lelkembe zárva,
Mint kalitkában fogoly madarat,Őrzöm vidám nevetésed,
Mint telihold a sugarat.Őrzöm szemeid csillanását,
Mint kelő napfényt a reggel,Őrzöm egy bús tekinteted,
Mint csillagokat az éjjel.Őrzöm elveszett szerelmedet,
Mint kőtáblák az ősi jeleket.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – Szebb öröm
Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.Mondhatnám ezt is még: ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz!
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítasz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.Forrás: Lélektől lélekig
-
Rakovszky Zsuzsa – Köd
Nem messze a nem látható patak
neszez. A hídon ember-forma árnyak.
A köd mögött kutyák vonítanak,
fejjel rohannak eb-létük falának.Sorra lépnek elő, ahogy megyek,
a ködből a sápadt, kopasz platánok.
Foltos, toronymagas kísértetek:
még láttam őket fele ekkorának.Valahol itt, igen, egy pad lehet:
két szem parázs a semmiben lebegve.
Köd nyelte el a felgyúlt testeket.
De te – emlékszel még a szédületre?Nem emlékszem, rég volt. Ott van pedig,
csak betemette – Pompeit a láva –
a rákövült idő. Sötétedik.
Hunyorgó fény mozog: biciklilámpa.A túlsó parton sárga ablakok
sora ragyog rejtelmesen a ködben,
mintha minden, ami fény és titok,
előttem lenne még, és nem mögöttem.Forrás: Lélektől lélekig
