Nem, drágám, nincs semmi baj,
csak a szívem fáj egy kicsit.
A szívem fáj, ahogy szokott.
Vergődik, fölsír, bús-rekedt
gyerek-panasszal. Hagyni kell!
Ne szóljon hozzá senki és
ne dédelgesse sebét!
Egyedül elapad a könny
és elcsitul a szenvedés…
Kábultan szétnéz, még szipog,
de este már aludni fog,
holnap már játszik… fölnevet.
A szívem fáj. Most hagyni kell,
mint egy kis síró gyermeket.
Forrás: Lélektől lélekig
Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
— s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.
Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.
Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra…
Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
— S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: igen.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!
Forrás: Lélektől lélekig
Tegnap hitemre bíbor alkony ült
és hűs kaszával szegte kedvemet,
reményveszejtő kétkedő talány.
De hangod óvón új erőt adott,
mert mából érő holnapot kívánt,
és elhitette: mégis érdemes.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tar lott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.
Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.
Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.
Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
– És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.
Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.
Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem lesz ott velem
majd azok közül,
kiket szerettem
és elhagytam,
akit imádtam,
s elhagyott,
vagy kit megbántottam,
s nem kértem bocsánatot,
— tán megbocsátott
nekem, ha tudott —
abban az utolsó,
fájdalmas pillanatban,
mikor mennem kell
e Földről.
Forrás: Lélektől lélekig
Mi van a csillagokon túl
tudod-e, Kedvesem?
Szeretnél elmenni oda
s elbújni szerelmesen?
Csak szólj, elviszlek, hova akarod,
mert erőm s hatalmam végtelen,
hiszen itt vagy, s én boldog vagyok!
Forrás: Lélektől lélekig
amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
…a neveddel alszom el
üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
…a neveddel alszom el
havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
…a neveddel alszom el
zárt szemhéjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
…a neveddel alszom el
csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
…a neveddel alszom el
az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
…a neveddel alszom el
hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
…a neveddel alszom el
Forrás: Lélektől lélekig
Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Hová mégy — kérdezem
feleled — nem tudom.
Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.
Előtted én
te én előttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.
Forrás: Lélektől lélekig
Közelg a perc, mikor lágy szárán imbolyogva
ontja minden virág a szent tömjénszagot;
járják az est legét a hangok s illatok;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!
Ontja minden virág a szent tömjénszagot;
felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt.
Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,
gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;
alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…
Gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot,
gyűjti a csillogó múlt romjait halomba!
Alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…
Emléked mint arany szentségtartó ragyog.
Forrás: Lélektől lélekig
Én most elmegyek
mert időm lejárt
ne tarts vissza
kedvesem
mert veled maradnom
nem lehet
mennem kell
bármennyire fáj
utamon
vissza nem fordulhatok
hogy lássalak
s te is láss megint…
nem térhetek vissza hozzád
nem repülhetek karjaidba
mint régen annyiszor
s te sem szaladhatsz felém
hogy felkapjál
mint a forró parti szél
a könnyű homokot
s visszavigyél oda
hol boldogság lakoz
nem nyújthatom kezem
hogy erősen fogj
s ne adj oda senkinek…
elmegyek
mert mennem kell
kedvesem
ne szólj
ne nézz
ne mozdulj
mert meghalok
s velem te is…
elmegyek
mert időm lejárt
s amíg a távolba lépkedek
integess felém
zengjél búcsú-éneket
mert elmegyek
s többé vissza nem jöhetek
hozzád
ide…
nézd, már hív az út
lidércek tánca bíztatóan int
ígérnek csalfa szépet
(téged)
csak menjek már
— ó, a hangjuk hogy éget!
védjél meg, kedvesem
ne engedj közéjük
szerelmesem
mert félek
tőlük
magamtól
félek… —
lidércek tánca
megbűvöl
mint szerelmed egykor
s most
de ők erősebbek
nálunk
a világnál
Istennél
erősebbek
hát mennem kell
s te nem jöhetsz velem
kedvesem…
most — nem
de
ha majd az árnyak elnyelnek teljesen
s szíved már nem érez semmit sem
ha hiába nyúlsz felém
s már csak emlék leszek
lelked rejtekén
ha letelt a te időd is
kedvesem
jer vissza ide
hol most a búcsú helye van
s indulj utánam
gyorsan
erővel
szívvel
szerelemmel
mert elérsz!…
várok rád
kedvesem
szerelmesem
életem
várok rád örökké
mert ahova én megyek
az élet ott örök
s a szerelem is…
indulj el akkor, ne késlekedj
lépj át az árnyakon
repülj világokon át
selyem szárnyakon
s meglásd
Fényt találsz
hova érkezel
s engem
szerelmemet
Életet
hol a kettő egybe lett
akkor
örökké…
számold a perceket
kedvesem
számold szíved hangjait
s ha kitelt a bűvös mennyiség
ha azt hallod
mélyről
messziről:
„ne tovább, itt már elég!”
akkor
lépj az útra
kövesd lábam nyomát
s ha őket csókkal illeted
— tudom, majd ezt teszed —
látni fogsz engem is
és az utat
mi hozzám elvezet
s ha lábaim nyomát
könnyeiddel töltöd meg
abból tiszta forrás fakad
mi táplálni fog
míg járod utadat
felém
nem kell erő
nem lesz küzdelem
nem lassít kétség, félelem
mert fényes lesz az út
puha
meleg
egyenes
— mint én —
felém
mikor most elmegyek
egy-egy kis Fény-magot
utamon elvetek
mik fákká nőnek fel
hogy utadon ne tévedj el
amikor elindulsz
felém
arcod ragyogni fog
a kisarjadt gyémánt-csillagok
mesélnek neked szépeket
rólam
s ha kérded őket
mindegyik felel
mert erre jártam
egyszer, régen
— mennem kellett
mert elraboltak
mint a mesékben
ugye, emlékszel
kedvesem? —
és táncolni is fognak
a csillagok
és szemük boldogan ragyog
— majd meglátod, kedvesem —
mert ők már tudják
hol vagyok
s hamarosan te is megtudod —
ahol a Fény a legnagyobb
ott vagyok
s ott leszel te is hamar
csak ne térj le az útról
s kérdezd őket
mindegyik boldogan felel
s válaszuk édes lesz neked
mert szavaik remény — felém
s szíved könnyű dalt énekel:
„enyém… enyém…”
indulj
kedvesem
várlak
szerelmesem
életem…
Forrás: YouTube – megadott videó alapján
