Mosakszik TV lavorban.
Konvenciókkal megtörülközik,
korlátjait kiakasztja a falra,
kesztyűben hordja körmeit,
bolondnak tartja a harangot,
aki kongat, ha megrepedt is,
gyufaláng lobogása elszikkad,
és mint az iszap, leülepszik.
Forrás: Jelenkor, 1973
Csak meghajolva? kopogtatva?
lüktetve az utakban mint a vér?
csak a behunyt szem semmi ágán? csak így?
ebben a vállig érő
mestergerendás hazában
fejjel az isten füvei között csak így?
mellkast szétvető
hajtóerő szárnyán
garabonciás hírbe keveredve?
szaftos
névnapok igriceként?
álszent cirkuszok pántlikájaként?
lábbal mindig a kilövőpályán
vállal a gerenda alatt
marokban a parázzsal
fütyörészve megjátszani
csökött győztesek ünnepeit?
legyező mögül kisütő mosolyokért
pohár borért
ötven vagy száz forintokért
az eposzért?
jázminluga
s-járvány idején?
kisiklott hajnal idején?
isten vasárnapja idején?
mígnem a törzs szétroppan
elröpül
keringeni egy ország körül?
hogy aztán léha névnapok
anekdoták távcsövein
megidézzék az érthetetlen
kánikulai hóesést?
Inkább a halál, a jövő!
Még házat épít, bibelődik
a Művel, elgyomrozott
tüdejét purizálja, s ebéd után, mikor alusznak,
elszáll.
Forrás: Jelenkor, 1973
Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
belőle, ígéret, az a jó jövendő,
mely majd eljön oda s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is,
ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.
Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
vágyad tündér játékát őrizem meg,
szemedből a tekintet,
bőröd meleg színéből, szád ízéből,
ölelésedből, csipőd halk ívéből
újrateremtelek.
Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a víz, színéről
szemed néz vissza rám.
Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.
Forrás: Lélektől lélekig
Ez a nap is eljött,
kézen fogja társát.
Aranykoronával,
csókkal küldi el.
Új reménységet hoz,
karján újabb táskát,
s abban új játékot,
mindent, ami kell.
Mit kívánhatnék én?
Csak, amit ígértek!
Boldogságot, fényt
és jót, mi átölel.
Hitet a jövőben.
Gyűlöletnek végét.
S azt, hogy mindezt adja
Isten, ahogy kell.
Adjon bort és búzát!
Hatalmas hűséget.
Tűrést, amit eskü
nem törölhet el.
Édes szeretetet,
ami úgy sem nehéz,
hogy az, aki kapja,
rég nem hiszi el.
Adjon nekünk imát!
De, ami őszinte!
Adjon megbocsátást,
kitartást, ha kell.
És soha ne tűrje,
hogy olyan kezekbe
hulljon el a krajcár,
hol nem költik el.
Viselje a gondunk!
Tanítson meg élni!
Hogy mi ne ítéljünk
és ne vesszünk el!
Hogy akkor is adjunk,
amikor már kérni
aki régen mert még,
ma már az se’ mer.
Végül, drága Isten!
Kérlek, hagyj a tervben,
egy jó adag tudást,
mert a bűn lever.
Ha mi nem vigyázunk,
ez a csordaszellem
újra megfojt mindent.
Gyilkol, nem nevel.
Mindegy. A nap eljött,
kézen fogja társát.
Aranykoronával,
csókkal küldi el.
Új reménységet hoz
ez az év, s új táskát,
s abban új játékot.
Mindent, ami kell.
Forrás: Szeretem a verseket
Kívánok neked véget nem érő álmot,
mostoha múlt után boldog valóságot,
kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.
Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
áldozhasd magadra s minden szerettedre.
Találj igaz társat, a legjobb barátot,
kinek mosolyában önmagadat látod,
találkozzon lelked a másik lelkével,
s érintsék meg egymást meghitt békességgel.
Kívánj ma magadnak bármit, mit szeretnél,
s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
ne sírasd a múltat, keseregj, sajnálkozz,
menj, és váltsd valóra az álomvilágod.
Forrás: Szeretem a verseket
Szeretem a verseket –
Kívánok boldog új évet minden kis bogárnak!
Kívánok boldog új évet a pezsgőspohárnak!
Kívánok boldog új évet húszéves koromnak
és nektek és nekik, s az Eiffel-toronynak,
könyveknek, könnyeknek és minden népeknek,
mozinak, Gerbeaudnak, jazz-bandnak, illatnak,
az Orthnak, a Worthnak, s a női divatnak,
cigarettafüstnek, charlestonnak, képeknek,
korzónak, ligetnek, a Margitszigetnek,
szemeknek, szavaknak, szíveknek, színeknek,
a napnak, a holdnak, a lámpavilágnak,
minden szál virágnak, kékeknek, liláknak,
boldog új esztendőt az egész világnak!
Forrás: Szeretem a verseket
a Vers
nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félretenned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Itt sárba fúl a fehérfátylú tél.
Itt rút lucsok les a hulló pihére.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
Fehér, fehér, minden, amerre látok.
Hóköntösű, nagy, hallgató mezők.
Kóbor szelek járják a hóvilágot.
Sok dudorászó, füttyös, fürge szél.
A nap szikrát vet a patak jegére.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
Hűsfényű, hideg, holdas éjszakákon
A föld egy néma, óriási alvó,
A hold egy fényes, ígéretes álom.
Minden halott, és mégis minden él.
Alvó világok. Csírázó világok.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
A hómezők nagy titkokról dalolnak.
Az ő daluk az erő és a szépség,
Az ő daluk a tegnap és a holnap.
A hómezőkön halkkal jár a tél,
Csendes dalokkal, hamiskás mosollyal,
Oda vágyom, ahol a hó fehér.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
