Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz rajtam bármikor
oda, ami csak mi vagyunk. És kiléphetsz onnan
bármikor. Amikor csak jössz: zárva találsz,
érintésedre –
nyílóan, könnyen, zajtalanul.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Ne adj igazat.
Neked túl sokba kerül;
nekem meg épp van.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Miért a másik út tűnik, dereng úgy
mindannyiszor, akárha jobb lehetne,
s mi eltévedten, tétovázva járunk
úttól-útig, középutat keresve,
míg megtanuljuk, hogy nincsen középút,
sorra lépvén végtelen végletekbe,
s csak miután már végképp leroskadtunk
pillantunk kérdőn önnön lépteinkre?
A kérlelhetetlen kérdés követ,
s a felismerés-kényszerben, mint omló
bányában az ottfeledt mécsesek,
el-elfulladva, pislákolva égnek
az egymás értelmére világító
feloldhatatlan ellentétek.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Ma láttam az Embert, amint evett.
Derűsen ült aszfalt-rongyok s kövek
szurtos halmán, maga a nyugalom, –
körötte süvöltött a forgalom.
Csak bontó-vasát cövekelte ki
lábtól, nehogy ráhajtson valami
jármű; és szép kényelmesen evett:
kibökte a pasztőrtejes üveg
kartondugóját, majd kést vett elő,
egy zsemlecipót kettészelt, merő
szakértelem volt – semmi pongyola
hirtelenség! – minden mozdulata,
amint leharapott egy falatot,
s mielőtt megrágta volna, ivott
egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti
a világot, magát, délidei
ejtőzését, a tejet, kenyeret,
most nem érdekli más, csak a meleg
áram, mely amint rág s kortyolva nyel,
zsigereiben lassan árad el…
Hajdani méltóságok; hétevők,
ceremóniások, csipegetők,
csömörlött ínyencek, ebéd előtt
átöltözők – láttátok volna őt!
Kapkodva evő kákabélűek,
ha tudnátok, hogy tapadt az üveg
szája – óvatosan csókolva rá
fehér körét – a bajusza alá!
Mert szertartás volt, bár táplálkozás,
ez a méltóságos falatozás.
Csöndje: a minden idők kétkezi
munkásainak örök ünnepi
áhítata az élelem előtt,
de fénye, amely az út kövezőt
bepermetezte, s róla a kopár
úttestre is lecsordult; fénye már
a frissen beidegzett érzetek
fürtös áram-dúcából érkezett,
a szokásból: hogy biztos rév a lét.
Hogy holnap is lesz munka és ebéd.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
„Én jót akartam, – s minden rosszra
vált…”
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés;
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón
A kétségbeesés?!
„Én jót akartam.
Zephirt vetettem, – és vihart arattam. –
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! –
S megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, – s a templom összedőlt.
Én jót akartam.”
Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap,
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn,
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó.
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat – elég lesz ez a szó?…
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.
Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.
Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.
Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.
Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol
egyiké majommennyország
másiké majompokol.
Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.
Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.
Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Anya minden este mesél,
hogy mikor érkezik a tél,
hófalakban, hótornyokban,
ott jön apám benn a hóban.
ha ideér, hát ideér,
idén nagyon kemény a tél,
vagy átlábol, vagy átrobban,
vagy ott marad benn a hóban.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Ismét leboronga egy évi idő,
Gyors napjaival soha vissza se jő.
Gyors napja, miként fejedelmi madár,
Csattogva odább kél és tova jár.
Még egyszer óh szép nap az isten’ egén!
Nézz vissza mosolygva az ég’ üregén.
Hozd vissza repítve a’ múlt’ idejét,
Ringass kebelünkre hőn édeni kéjt.
Lágy alkonyatodban az esti vidék –
Mint tűz szerelemben a’ csók’ heve – ég.
’S míg arczod az éjjel’ ölébe borúl,
Tűkör ragyog a’ víz’ hullámairúl.
Üdv messze vonúló futásaidért,
Fény ’s hála kisérje az égi vezért.
’S míg fény lebeg arczaid’ alkonyatán,
Ifjudva derűlj hosszu évek után.
Forrás: magyar-versek.hu
A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sírba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kíván, – nincs egy nap híja se –
Bohó, ki többet is remélt!
Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
Ami kevés még hátra van,
– Habár csak ellentétül is –
Virrasszuk dal között, vígan.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Ama békés türelemért,
Hogy a halandó újba kezd,
Ha egy rossz ó-évet lemért!
Hányan vagyunk, kik a sorstól
Rongyot kapánk élet helyett,
Mégis, mivelhogy nincs különb,
Hordjuk biz azt, amíg lehet!
Hajrá fiúk! ez a pohár
A szenvedő embernemért,
Mely várva tűr, csalódva hisz –
S túl bírja élni a reményt!
Zörgetnek a ház ablakán:
Egy vak madár az, mely repűl,
A förgeteg; – mint fiú, esik!
Maradhat! tágasabb kivűl.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Azért, ki bujdokolva jár
És nincs, hová – egy ilyen éjt
Kihúzni – hajtaná fejét!
Mit bánjuk, hogy lejár az év!
Énekre ajk és táncra láb!
Használja, ki mozogni tud,
Ezt az előnyét legalább.
Hajrá fiúk! ez a pohár…
Föl a kehelyt, koccantsatok!
Csörgése szóljon, hogy kikért,
És szóljon az, hogy hallgatok.
Vígan! az ó év haldokol,
Nevessünk mint örökösi, –
Pedig bizony semmit se hágy
Annak, ki végpercét lesi.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az évért, mely kiszenvede;
Emléke fönn lesz holnap is…
Egy kis mámor futó köde.
Forrás: magyar-versek.hu