https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Szabó Magda: Vissza az emberig

    E vad tavaszt, mely kelleti magát,
    s fejét simítja térdemen,
    rácson keresztül, csontjaimon át
    elemzi a gyanakvó értelem.
    Ám a napok feküsznek karikában
    jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
    kioltotta babonás foszforát
    szeme mélyén: alszik a hét menyét.

    Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
    eloldozta nyakörvét, elhagyott,
    fut a magány idegen utakon,
    nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
    Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
    feléhajol, szimatol ösztönöm,
    vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
    boldog a boldogok között.

    Te, ki pilláid szép ívén
    sorsomat húnyod s emeled,
    hánts ki e szűkölő örömből,
    lendítsd meg lendületemet!
    Bogozz ki a hálós gyanúból,
    mit születésem rám kötött,
    forraszd be újra a világba
    nyugtalan köldököm!

    Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
    s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
    Öt ujja van, – öt földrész –, mint nekem,
    szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
    Segíts fel indák s állatok fölé,
    kikhez lehúzott az alig
    túlélt iszony a gyilkosok közül:
    emelj vissza engem az emberig!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Lackfi János: József, nézd,

    József, nézd, tök jól megvagyunk,
    azt hiszem, egymásnak teremtett
    bennünket az Isten, áldassék a neve.
    Mégis van itt egy kis bibi. Nem, a bibi
    nem a legjobb szó, inkább baba.
    Egy kisbaba, de ne gondolj rosszra…
    Huh, nem jó!
    Figyelj, József, tudod, hogy én tiszta
    és tisztességes lány vagyok,
    hogy férfival nem voltam, se veled,
    se mással. Azt is tudod,
    hogy nagyon szeretem az Istent,
    és Isten is nagyon szeret engem.
    Szóval ebből kerekedett egy különös ügy…
    Huh, nem jó!

    József, tudod te is, törvény szerint
    aki nem a férjétől fogan gyermeket,
    azt el lehet bocsátani vagy éppen
    agyon lehet kövezni, ha úgy adódik.
    Mármost még nem vagy a férjem persze,
    meg nem is mástól van a gyerek,
    vagy szóval mástól, de nem más
    férfitól, hogy is magyarázzam…
    Huh, nem jó!

    József, olyan rendkívüli lény járt itt,
    ha hiszed, ha nem, egy angyal,
    azt meg végképp nem fogod elhinni,
    amit mondott. Isten azt üzente,
    a világ összes asszonya közül
    engem választott ki arra,
    hogy megszüljem a fiát.
    Mit szólsz, hát nem érdekes?
    Huh, nem jó!

    József, úgy képzeld el, főztem neked
    ezt a jó kis levest, mert tudom,
    hogy szereted, és kedvedben akartam
    járni, finom birkahússal, jó fűszeresen,
    lehet, hogy jobb is lenne, ha ennél
    egy tányérral, nyugodtabban tudnánk
    utána beszélgetni…
    Huh, így sem jó!

    Tudod mit, Uram, én most elmegyek
    Erzsébethez, meglátogatom őt,
    addig oldd meg a dolgot, légyszi,
    küldj angyalt, égi hangot, kőtáblát, bármit,
    mert emberileg ezzel nem lehet mit kezdeni.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)


  • Radnóti Miklós: Decemberi reggel

    A vastag ég szobánkba lép
    és puhán feldőlnek tőle mind
    aprócska tárgyaink.

    Ó, vasárnap reggel, te édes!
    hat érdes reggel gondja ring
    s kiúszik ablakunkon.

    Mert hó ragyog kint és pehely
    szöszös pehelyre szálldos ujra,
    fehérre hófehér.

    Az utcai csenden át gyerek
    piroska orráról beszél
    sok gyöngyös szippanás.

    Ó, lassú ébredés, óra
    csengése nélkül, jó piszmogás
    és hűvös, tiszta ing.

    S mint a szabadság szerszámai,
    csendben várnak ránk léceink
    mélázó szíjaikkal.

    Az ég a földig ér!
    vonulj a hallgatag erdők felé,
    komisz jövőd úgyis kisér
    és sorsod úgyis lankadó,
    mint holtrasebzett őzeké.

    És holnap már lehet,
    hogy utólszor tétováz ajkadon
    elillanó lehelleted
    s halott arcodra sávokat
    a hulló bombák árnya von.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Ady Endre: A hajnalok madara

    Virágporos, tüzes, szent szárnyát
    Hiába verdesem, töröm,
    Nem akar elmaradni tőlem
    Az Öröm, az Öröm.

    Virágport szitál a lelkemre,
    Elkábít, mámorban ülök,
    Bús, vad tüzek serkennek bennem:
    Örülök, örülök.

    Fölécsapok. Töröm a szárnyát.
    Hess, hess. Óh, vidám hajnalok
    Madara, mit akarsz te tőlem?
    Meghalok, meghalok.

    Ő csak szitál. Mind tüzesebben
    Izznak az erek, idegek,
    Csak a verejtékem lesz egyre
    Hidegebb, hidegebb.

    Forrás: Szeretem a verseket FB


  • Csoóri Sándor: Rejtett önarckép

    Cigánynak néztek? Rájuk hagytam.
    Kunnak? spanyolnak? kistatárnak?
    Metszett szemmel csak mosolyogtam:
    röpdösött bennem egy madárhad.

    S a szárny is voltam és az ég is,
    arcomon túli arc a kékben;
    öklöm a Holdban: görcsös fétis,
    dúlt néger-isten a mesékben.

    Amit megéltem: az voltam én,
    naponkint más jaj, más öröm,
    a halál közelében nagy szél,
    nyársuhanás és hóözön;

    kihantolt hadseregek csontja
    ott, ahol a kamillásrétek
    emlékezve és undorodva
    ágyús telekbe visszanéznek.

    Bakonyerdő a vállaimnál,
    Prága és Varsó homlokfénye,
    ezeresztendős eső sétál
    elém egy májusvégi éjben

    s elázom benne, csontig ázom,
    borzas pünkösdirózsás férfi,
    vándor-arcom a másnapi szél
    napos égboltra kicseréli.

    Forrás: MEK

  • Babits Mihály: Micsoda föstmény!

    Eső után fény, különös fény, mit játszol
    oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?

    Utcákon, utcámon, utcánkon, édes:
    szeretem ami szomorú, szeretem ami fényes.

    Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget
    az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!

    S innen az emeletről – pici tókat, ingókat, elfutókat,
    látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.

    Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap
    az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat

    engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol
    mint a felhőt és tócsát, amit senki se gyászol…

    Óh jaj, mi készül itt, térben és időben, micsoda föstmény!
    …Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény…

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Kosztolányi Dezső: Szegények

    Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
    kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
    mert gazdag vagy s feledékeny.

    Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
    újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
    s robogsz tovább,
    köszönve ennek, mosolyogva emerré,
    igen szórakozottan.

    De a szegények még most is tudják,
    mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
    hogy végigmentél a budai utcán,
    s megsimogattad szőke kisfiúik fejét,
    ki azóta
    ott porlad a tabáni temetőben.

    Óvják ők azt, ami élet,
    félreteszik, amit csak megérintett,
    mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
    cigarettát tartottak valaha mások.
    A szegények virrasztanak,
    vigyáznak mindenre,
    élnek tehelyetted is,
    és nem felejtenek.

    Forrás: MEK

  • Juhász Ferenc: Esti könyörgés

    Néhány évet adj még nekem
    Természet: néma, mohó Istenem,
    titok, enigma, köd-hús sejtelem,
    láng-hit, láz, teremtés-türelem.
    Mielőtt létem abbahagy
    mágnes-csókommal ráragad
    hűségem, s nézzek prizma-süveg
    rózsákkal, mint a kékzománc legyek.
    Mert élni, élni, élni jó!
    Hömpölyögni, mint a folyó,
    zöld lázzal nőni, mint a fű,
    a teremtés-tekintetű.
    Zokogni, mint a szomjúság,
    nyögni, mint a télfújta fák
    agancs-ablakain a fény-dolog:
    a celofán-szél zúz, átzuhog.
    Adj még néhány évet nekem
    szívembe-rejtett Istenem:
    lehessen újra énekem,
    dal, éposz, mámor, értelem.
    Néhány egyszerű költemény,
    világ-varázsból küldemény,
    mindennapi föltámadás,
    az életre csodálkozás.
    Amit kérek, az nem kevés:
    világ-súly gyász, bűn, szenvedés,
    idő-rohadt történelem,
    mindig láz, sose félelem.
    Tűz, jég, dac, csillag-ütközés,
    fekete vágy, vér-erjedés,
    halálig tartó szerelem,
    a test lángja: nemi győzelem.
    Mert élni, tenni azt ami
    nem a semmi, de a valami!
    Házra rátenni a tetőt.
    Aztán várni a temetőt.
    Aztán majd úgyis földbe szállok,
    befogadnak az óceánok,
    mint öreg hajót a dörgő víz-árok,
    rakétával kilőtt tengeralattjárót.
    Tengeralattjáróm deszka-koporsó.
    Jajtalan süllyedésem az utolsó.
    S fölöttem a Mindenség virágzik.
    Földgolyó-síromon szöcske cikázik.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Karinthy Frigyes: Szabó Lőrinc, a metafizikus

    SZABÓ LŐRINC, a metafizikus

    PÜNKÖSDI VERSIKE AZ ESŐCSKÉRŐL

    Egy kicsit esett ma délután,
    Mentem a körúton át,
    Jött szembe egy masamódlány,
    Egy polgár és két kalmár.

    „Jót tesz a termésnek a zápor”,
    Mondta valaki ezt
    S lelkemben e szóra kinyílott
    Egy mélység s több Mount Everest.

    Vérzápor és gennyzivatar volt
    Az egész történelem
    Harcolt Ég és Pokol és Dögvész,
    Tűz és Víz és a többi elem,

    Anyag és Erő és Elektron,
    Rádium és tatai brikett,
    Lent a mélyben Másodfokú Egyenletek
    Nyaldostak véres sebeket.

    Pünkösdkor tüzes nyelvek
    Zuhogtak az égből alá,
    Naprendszerek pofozták egymást,
    Két rostélyos egymást falá.

    Így dudolásztam magamban
    S gondoltam, meglepem Erzsikét,
    De nem volt nálam elég pénz
    S inkább írtam egy versikét.

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes:Így írtok ti! Illyés Gyula

    ILLYÉS GYULA, a tempós

    KÖLTŐ PÜNKÖSDI ÉNEKE

    Lankákon ballagok, alattam a szürcsölő trágya-
    Lepte jó Föld szuszog, ballag velem, lép
    Nagyokat öreg paraszt, botjára is támaszkod-
    Va, integet felém, ahogy járok rajta
    Kedvesemmel, olyan ez a homok, amin
    Járok, dunántúli magyar föld,
    Ráncosarcú, nagybajuszú, csipásszemű
    Öreg, hümmög és krákog és köp
    És ahogy ballagunk, billegünk,
    Megállok, nem veszi észre
    És kiballag ballagó lábam alól
    És továbbsétál és én a levegőbe maradok.
    És nézek utánna, nyetenye, riska hé,
    Hová szaladsz, de nem fordul meg,
    Így vádolok, kaszálva a légben,
    Pünkösdre virradó magamtermette szarkaláb.

    Forrás: MEK