Kategória: Szerzők

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti! – József Attila

    JÓZSEF ATTILA, az elképesztő

    PÜNKÖSDI KOLBÁSZ

    Mennyei kolbászok
    Döfölődtek szívesen,
    Gyémántlencsét rágott
    Két fúrása szívemen.

    Hóttig heverészek,
    Egyszer se hibázok,
    Hótom után angyalokkal
    Vígan parolázok.

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti! – Tóth Árpád

    TÓTH ÁRPÁD, a finom

    ADY ENDRÉNEK

    Mester, egy ifjú agg, setétlő, béna, sánta
    Szól félszegen feléd, motyogva és szelíden:
    Kinek halk nyála folyt, borongó, furcsa ívben
    Olvasva énekid a vénhedt utcasárba…
    S ki elmekegte őket, nyifegve csendesen,
    S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot
    Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott
    Málé kis inasod én szörnyű Mesterem.

    Alázattal, szelíden, ki ünnepelni jöttem
    Könnyes, fakó szívemmel és trottyos térdemen;
    Mely úgy fáj alkonyatkor, csúzos bokámba lenn,
    Mikor elaggott felhők boronganak fölöttem.
    Mert isten vagy, csekélység, és két isten és három
    Oly bús, kietlen mindegy… s eszembe jut a tantim,
    Ki egyszer látott téged a pályaudvarban kinn’
    S szegény, jó grószpapa, ki ellenőr Parádon.

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti! Kosztolányi Dezső

    KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, a szimbolista

    Született Harsonán, mint „A Hét” belső munkatársa, szerdán, lapzárta előtt két nappal. Még idejekorán megírhatta „Trombitaszonáta” című szezoncikkét. Később az „Innen–Onnan” rovatot vezette: ő volt „A Hét” legelső „Innen–Onnan”-istája. Színházi kritikáit ugyanott végezte. „Négy fal között” című verseskötetével tűnt fel, melyet később „Négy fal, egy plafon és egy padló között” helyesbített kiadásban ismert meg a közönség. Több politikai és közgazdasági szonettet írt: jelenleg a Trombitagyárosok Országos Szövetségének tiszteletbeli igazgatója. Ép és egészséges ember, fiatalabb korában tífuszon ment keresztül, és kétszer a Petőfi-társaságba is jelölték, de mindkét alkalommal csakhamar felgyógyult.


    „A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései” című ciklusból

    Mint aki halkan belelépett.

    És jönnek távol, ferde illatok
    Mint kósza lányok és hideg cselédek
    Kiknek bús kontyán angyal andalog
    Mint aki halkan belelépett.

    Mint aki halkan belelépett
    Valamibe… s most tüszköl s fintorog
    Mint trombiták és roppant trombonok
    S a holdvilágnál szédelegve ferdül
    Nehéz boroktól és aranyló sertül
    Úgy lépek vissza mostan életembe
    Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
    S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet –

    Mint aki halkan belelépett.


    VIII – A kis edény

    Oly furcsa és merev.
    Aranyhabos tó, emlék-temető
    Emlékek ágya, ágyak ápolója,
    Mély, puha párna, pincsi, pince, pólya
    Emléket emtet, engem temet ő
    Fehér és csendes. Ülök rajt, kis ingbe –
    És távoli, mély országokba int be
    Mint folyt arany és mint ezer ezüst,
    Oly bús, fehér, olyan igénytelen
    Becéz, reámnéz és tréfál velem
    Mint egy kis fehér legyező,
    Csak rátekintek s így szólok: ez ő.
    A jó, szelíd, a kedves, pici teknő –
    De néha megnő –
    És néha horpad s néha szétreped
    És szerteszökken szörnyű fergeteg
    És a homályban bőszen harsonáz
    És akkora már, mint a ház
    És ordítunk és sírunk: diadal
    És ilyen fiatal
    S mint kürtök öble s vérző trombiták
    És néha vág.
    És néha vég.
    És néha olyan, mint az ég.
    S mint longa, linga, lunga, lenge lég
    (Még, még.)
    És borzadunk az égbe, nyögve, sírva
    És néha néz ránk –
    És néha olyan, mintha verset írna.


    XIII – Én nyafogok

    Én nyafogok
    Az életben, mint kevesek
    Én nyifegek
    Távol mezőkön bőrző levesek
    Én nyühögök
    Valami van, valami nincs
    Én szepegek
    Valami kósza, kótya kincs
    Én szüpögök
    Az éjbe, későn és korán
    Én szipogok
    Az orromon, e roppant trombitán.


    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti! Babits Mihály, a klasszikus

    BABITS MIHÁLY, a klasszikus

    BABITS BIHÁLY
    Született Szegszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szegszárdra, nehogy „Szegszárdon Születtem, Szinésznőt Szerettem” című leendő versében az alliterációt elrontsák. Már hatéves korában egészen fejlett nyelvezete volt: az iskolában fél kézzel harmincezer olyan magyar szót tudott fölemelni, ami „B”-vel kezdődik, míg iskolatársainak a fáradtságtól már kilógott a nyelvezete. A fogarasi elemi és a verseci főgimnázium nyolc osztálya jártak beléje, azonkívül nála végzett a budapesti tudományegyetem filológiai fakultása. Majd a technikára került, ahol több szabadalmat nyert, újfajta alumínium ige-kötők-, szó-csavarok- és kettősfedelű mondatszerkezetekre, melyek Edisonnak „A modern verstechnika vívmányai és a villamos nagyanyacsavar” című munkájában is fölemlítvék. Nyersei nyőleg a Nyugatnál nyelentek nyeg: legutolsó kötete, a „Főtisztelendő úr, kérem, az esti takarmányszállítás minden valószínűség szerint megérkezik” című, hosszú feltűnést keltett.

    A KLASSZIKUS GYOMORGÖRCSÖK CIKLUSBÓL

    FUTURUM EXACTUM

    Plutó e torzót márványból szoborta
    Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó
    Ó korzók korza, őrző dunnaorzó
    Mint ferde torta és megint retorta.

    De Áfrikában fú az ántipasszát
    És négerek masszálnak pántlimasszát
    És ott az ég oly régi, égi méla.
    S tán pápuákok pengetnek poros fát
    S nem lesz Nyugat már, sem Fenyő, sem Osvát
    S még él Balázs, még él a méla Béla.


    ANTIK SZERELEM

    „S megint előlről…”
    A szeretőm fiús, görög leány,
    Lányos, török fiú, ki egykor élt,
    Ahol tajtékot Aagis öble hány.

    És Athenben született auzgewélt,
    De most közöttünk jár, bár ő egy antik,
    Kihez ma lelkem esdve igy beszélt:

    „Ó kancsók kincse, ó görög romantik,
    Orsók korsója, drágamívű borsó,
    Akit szeretnek Bélák és a Bandik.

    „Te tarfejü, tritóni, tarka torzó,
    Dús, dőre dátum és dalos dativusz,
    Post, penes, pone, praeter, ablativusz.

    „Ki bún borongva, barna, bús bajusszal,
    Beteg bolyongó, béna bink balán…
    És szólt a lány, gradus genitivusszal:

    „Mi, hát nekem bajuszom van talán?”
    S én szólék: Ó, kegyed mély mívű marha,
    Ezt mondtam csak a széphangzás mián.

    „De hogyha ezt nem érti, drága mirrha,
    Egymáshoz nincs közünk, se végre mátul,
    Kegyed nem készült, aztán hol az irka?

    „Az ember végre még sincs csupa fábul,
    Kegyed nem tudja, mi az asszonánc?
    Eriggyen, mert rugok beléje hátul. –
       (S megint előlről.)


    DANA IDÁK

    Lent a lenső lélekuton {Hádesz öblén, [hol a lélek élet – állott (élet – állott, mint az állat) s aspodélosz illatokkal] öblögetve, ablakokba} ablakokba öblögetve, öblögekbe ablakogva és makogva mekegve.
    És mekegve és makogva lent a mélybe, 2Ölent az éjbe, hol a kéjbe (éjbe, mélybe, kéjbe, éjbe)
    Ötven asszony, logarithmus ötven asszony és emelve és kivonva, négyzetekre köbgyökökre, ötven asszony, hetven asszony, százhuszonhét bűnös asszony, ötven órjás amphorába, asfodélosz ötven asszony = bűnös asszony, mennyi jött ki, mennyi jött ki.
    Százkilencven bűnös asszony, óriási amphorába, 2Öamphorába, rába, rába, rába, majd mekegve, (log) majd makogva, mindörökre, mindhiába, (mert hiába [mind hiába] töltögetve, öblögetve) öblögetve ablakokba, ablagokva, és makogva, öblögekbe2 és mekegve és makogva, 2Öfogjanak meg, fogjanak meg…
    (Megfogják.)

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti! Füst Milán, a zord

    Hosszú ideig a “Nyugat” körül lebegett, mígnem a szerkesztő feltalálta a Füst-nélküli Nyugatot, azóta csak gyéren jelentkezik. Az 1905-ik olimpiai versenyen egy 35.04 méteres verssorával ő nyerte meg a távköltés világbajnokságát. Első versei spulnira csavarva jelentek meg, kritikusai még nem végeztek a lebonyolítással, s így verssorainak még csak elejét ismerjük, hátulról visszafelé: állítólag így van értelmük. “Aggok a hideg vízben” című drámájának alapgondolatát a leküldött bányászoknak még eddig nem sikerült felhozni. Jelenleg egy hosszabb verssoron dolgozik, visszavonulva birtokaira, a sarokasztalhoz, közvetlen a Fizető Pincér hófedte csúcsai mögött!

    EPIGRAMM

    1. Jaj, Uram, engem bántanak.
    2. Nekem hideg nyállal kenik homlokom is.
    3. És bizonyos tekintetben mindig rúgnak hátulról.
    4. Jaj, roppant hideg hagymákat eszek.
    5. És nekem kezeim ragadnak.
    6. Jaj, tele van a föld bélülről kukacokkal.
    7. És most jut eszembe, hogy az ember nem él örökké.
    8. Jaj istenem, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal.
    9. És fekete földben sötét homokot eszik ragadós gombócokba összeragadva.
    10. Jaj, keserű így az élet, azér’ mondom, szerkesztő úr kérem, borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, bizony, s a súlyos angyal letorpad.
    11. S fáklyáját lefelé fordítja.

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti Ady Endre: Moslék-ország

    Jött értem a fekete hajó
    Jött értem fekete vizen.
    Álom-királyfit, vitt tova vitt
    Moslék-országnak mentiben –
    Fekete hajó, fekete vizen.

    Moslék-ország, hajh, cudar ország,
    Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;
    Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
    Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
    Fekete vizeken jöttem én.

    Vagyok a nyugati sirály –:
    De magyarnak köpött ki a föld
    Moslék-ország a nyakamon ül
    Engemet Moslék-ország örökölt:
    Nyöszörög a hájszagú föld.

    Már nem megyek el, fekete hajó
    Moslék-ország hagy’ örülj, szegény!
    Laza ferdinen, laza ferdinen
    Fekete vizen, fekete legény,
    Hajh, kutyafáját, szomorú legény.

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti – Petőfi Sándor

    Petőfi Sándor paródia –
    Barna kis lány szemének a…

    Barna kis lány szemének a lángja
    Idetűzött szívem pitvarába,
    Kis halacska szőke Tisza vizén,
    Örömében akárat ugrok biz én.

    Olyan az ő lelke, mint a rózsa,
    De mint az a fehér, tiszta rózsa,
    Fehér rózsa az én babám lelke,
    Fehér galamb az ő nagy szerelme.

    Barna kis lány, mikor megláttalak
    Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt,
    Megláttalak New York kávéházban,
    Mint harmat kökörcsin-virágban.

    Kacsintottam, barna kis lány, neked,
    De te ültél zordon férjed mellett.
    Barna kis lány, te a fényes hajnal,
    Férjed pedig a fekete éjjal.

    Színművészet a te hivatásod,
    Barna kis lány, magyar vagy te, látom,
    Magyar az a fényes lelked neked,
    Az isten is magyarnak teremtett.

    Zordon férjed tojást evett, hármat,
    És titokban megcsípte a vállad.
    Hej, titokba, te is mosolyogtál,
    De hej, bizony, énreám gondoltál.

    Beültetek aztán kocsikába,
    S elmentetek egy nagy szállodába.
    Igaz, magyar szálloda volt az is,
    Igaz, magyar a lelked neked is.

    Kiskapunál, hej, megálltam ottan,
    Reszketett a szívem, rád gondoltam,
    Rád gondoltam, remegő szívedre,
    Fehér galamb, magyar szép lelkedre.

    Rád gondoltam, gondolsz-e most énrám,
    Kis kezedet összeteszed mélán.
    Megértetted-e az én lelkemet,
    Mint a szellő a fényes felleget.

    Fehér rózsa az én babám lelke,
    Fehér galamb az ő nagy szerelme,
    Barna kis lány, ha te szeretsz végre,
    Felrepülök a csillagos égbe.

    Forrás: MEK

  • Karinthy Frigyes: „Struggle for life”

    Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
    A Tétel és Törvény szerint –
    Dögödre már hiéna szaglász
    S a varjú éhesen kering.
    Nem is a falka volt erősebb
    Apró vadak tángáltak el –
    S hogy írhádon ki osztozik most
    Véreb? Veréb? Nem érdekel.
    Öklöd, mikor lecsapni kellett
    Mindig megállt a félúton –
    Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
    Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
    Talán csak undor. Jól van így is.
    Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
    Inkább egyenek meg a férgek
    Minthogy a férget megegyem.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Juhász Ferenc: Részegen

    Augusztusban, mikor születtem,
    a ködös nyári ég
    hullatta ezer csillagát.
    Fénylett a vidék.
    Mint zsákból a búzát, az ég
    öntötte ezer csillagát.
    Ahogy hullt, csengve, zúgva
    mind a földre szállt.
    A küszöb, az ablak, a kerítés
    mind csillaggal lett tele,
    az ágakra szállt a kéklő égi fák
    gyémánt levele.
    Éjfélig mosott anyám, s mikor
    a teknő mellől jajongni ágyba hullt,
    e ragyogásban szült meg engem,
    nagyobbik fiút.
    Így születtem, tudjátok-e?
    Nem fénytelen!
    S aludtam emlői barna csillagán
    a tejtől részegen.

    Forrás: MEK

  • Rakovszky Zsuzsa: Öregasszony

    Azt hiszik, meghalok hamar. Csak higgyék.
    Énbennem már nincs, ami elromoljon.
    Nincs egy fogam, a mellem levették – nincs, amit még
    megrághat az idő rajtam. Nagy horgas orrom,
    nagy homlokom: jóformán csak fejem van,
    akár a Liszt Ferencnek – otthon, a zongorán állt
    a többi porfogó közt, lánykoromban.
    Mint az üveg a csontom. Mintha valami tálcát
    emelgetnék, olyan óvatosan szedem föl
    ágyból, székből. Nem értem, mért ne maradna így húsz,
    harminc évig akár, én is miért ne lennék
    tartós, akár a húgom olajképe tizennégy
    éves korából (elvitte a tífusz
    egy évre rá, egy tányér darasterctől…)

    Ha tudnák, az eszem mennyire vág még!
    Ha ellenére tesznek, hol a lábam fájlalom, hol
    a szívemet, hiúz szemmel lesem a tányért,
    mennyit vesznek a húsból, nem fogy-e sok cukorból…
    Ha nincs minden a rendes helyére visszatéve
    – a furcsa, gombaforma táskám, molyette muffom –
    (nem hordanak ilyet vagy negyven éve),
    sápítozom, hogy elvitte az asszony,
    aki takarítani jár (kell is az annak,
    jobban öltözik, mint azok a slampos tanárnék,
    a trampli…). Látom, mindnek rajtam a szeme,
    mikor azt hiszik, alszom. Tátott szájamban árnyék,
    horgas orromban árnyék – zsebtükörért rohannak,
    lábujjhegyen lopóznak, lesik, lélegzem-e…

    Ahogy megy az idő, csak nehezebb lesz.
    Csak nézem mindennap a lapban: csupa hatvan-
    hetvenöt éves… (Néha pláne ötvenesek meg
    negyvenesek). A lányom… ő is ötven fölött van.
    Na, sose volt egy szépség, fiatalon se – most meg…
    és énvelem pöröl, ha fölhergelik a boltban,
    hogy én martam el a barátját (azt az egyet,
    aki akadt neki!). Mért, én talán boldog voltam?
    Harminc évig az a szótlan, savanyú ember…
    Jó, egy-két tűrhető évünk, az volt – de boldog?
    Lánykoromban, mikor jóslásból az almahéjat
    hátunk mögé dobtuk, nem épp ilyennel
    álmodtunk… Aztán folyton a munka meg a gondok,
    soha egy kis öröm – és én most kit okoljak?

    A fiatalok szépek. Még hozzánk is betéved
    néha egy-egy, kíséri azt a nagyhangú anyját.
    Itt meg csak ülnek és unatkoznak szegények,
    a hajukat babrálják, ki-befonják
    a terítő rojtját. Én meg – milyen az ember –
    fölszikrázom, kacér leszek, mint lánykoromban.
    A pelyhes karjukon a reszelős, vén kezemmel,
    azzal édesgetem őket hozzám, amim van:
    a múlttal. Mint a gyémánt a béka fejében,
    énbennem az idő van. Sokszor úgy képzelem,
    hogy mint a jegygyűrűm vagy a gyöngyház Mária-érmem
    (ha ugyan ezek tényleg eltemetik velem),
    mint maradék parázs éjszaka a sötétben,
    az is úgy hunyorog és csillog majd odalenn.

    Milyen volt és hol állt a régi házunk (a nagyrét
    ott kezdődött mindjárt mögötte, ott ahol ma
    azok az undok tömbházak állnak). Gyerekként
    mennyit játszottam ott! A kertünk végében folyt a
    patak, a partja végig valami sárga gyom,
    a hólyagos lapu közt, akár a gyufaláng…
    Egyszer, hétévesen, hogy történt, nem tudom,
    beléestem ruhástul, bizony. Szegény anyánk
    úgy megijedt, még megpofozni sem bírt,
    ahogy csöpögve és bőgve elébe álltam,
    misére készültünk vagy talán látogatóba,
    én, persze addig sem bírtam ki a szobában,
    olyan meleg idő volt… soha azóta nem nyílt
    orgona márciusban! Mintha tegnap lett volna…

    Forrás: Szeretem a verseket (FB)