https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Pilinszky János: Őszi cirkusz

    Muzsikaszó az esti réten,
    falu alól, a fák alatt
    szapora dobszó s édes, árva
    trombitahang, trombitahang!
    A cirkuszos nép muzsikál,
    pereg a dobszó és ütemre
    forog-forog és körbe jár
    a lomha bölcs, a barna medve.

    Elől a roppant medve és
    a táncoló bohóc utána,
    bohóc után a kisfia,
    aztán a hold, a hold parázsa.
    Arcába tűz a telehold,
    s a kisfiú az égre bámul.
    Elől a roppant medve és
    a bohóc kisfia leghátul.

    Röpülnek a kicsi lovak,
    a szénfeketék, hófehérek!
    Táncolnak a puha füvön,
    szelíd, szép füvein a rétnek.
    Röpülnek a kicsi lovak!
    De két eperfa közt a légben,
    még náluknál is szebb talán,
    libegő tündér a kötélen,
    megemeli az esti szél,
    az a kis táncoslány a legszebb!
    Már ott jár a fák sudarán,
    és feljebb, és mindegyre feljebb,
    a fák csúcsára ér, s nevet,
    a fák csúcsára lép, és onnan
    többé már vissza se talál,
    csak eltűnik a teleholdban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ady Endre: Vén faun dala

    Pogányok üdve: érlelő nyár,
    Nyüzsgő világ, por és salak –
    Én, bús faun, karom kitárom
    És áldalak, megáldalak.
    Sugáros útjaid bejárom,
    Ha sugár nincsen is velem:
    Én vagyok a legvígabb koldus
    Aki dalol – az útfelen…

    Pán ébred. E fáradt világra
    Egy új világ reszketve készül,
    Egy új világ karját kitárja
    S mi meghalunk ez öleléstül.
    Jön új világ: Jön a szilajság,
    Jön a gyönyörök új világa,
    Örök nyara lesz majd a vérnek
    S júniusnak örök virága.

    Óh, szent pogányság, jövel, jövel már,
    Várnak a bénák és az épek,
    Én legjobban, ki nem tudom, csak:
    Hiszem azt, hogy szép az élet…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ady Endre: Köszönet az életért

    Van-e szebb élet, mint a másik
    S nem mindegy-e, akárhogyan
    Verjük magunk az elmúlásig?

    Úgy siratom azt, amit sírtam,
    Olyan nagy vétek a sírás:
    Esti vezeklés hajnal-pírban.

    Aki él, az mind, mind örüljön,
    Mert az Élet mindenkinek
    Kivételes, szent örömül jön.

    Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
    De már jön a megjobbulás,
    Már az örömet látni kezdem.

    Már megragyog fénnyel az Élet,
    Mindennemű s mindenkijé:
    Milyen nagy, áldott fényességek.

    Akárki helyén éltem volna,
    Életem éltem egyaránt,
    Ujjongva avagy panaszolva.

    És akármi is fog már jönni,
    Mielőtt végleg elmegyek,
    Meg fogom ezt szépen köszönni.

    Forrás: MEK

  • Babits Mihály: A macska

    1
    Mintha az lenne a lakása,
    agyamban ide-oda jár
    egy szép nagy macska. Csupa báj
    Alig hallatszik nyávogása,
    oly diszkrét hangja, halk s nemes
    de ha dorombolás, ha morgás
    egyforma dús, mély zenecsorgás.
    És bája s titka éppen ez.
    E hang, mely gyöngyözik, szivárog,
    betölt, mint dús folyásu dal
    és részegít, mint bájital –
    hogy be ne hatna, nincs oly árok,
    nincs, melyet nem csitítna, láz,
    nincs, melyet nem hevítne, mámor
    Szavakra nincs szüksége, bár oly
    beszédes, mint tán semmi más.
    Hol a vonó, mely úgy bemarna
    lelkembe, művész hangszere,
    királyi fülnek szánt zene,
    húr, melynek lenne oly hatalma,
    mint hangodé, talány-cicus,
    szeráfi macska, macska-démon,
    kiben mint egy angyalba, fínom
    minden tag, és harmónikus?!

    2
    Balzsamos barna s szőke szőre
    annyira, hogy egy délután,
    mert egyszer megcirógatám,
    egy illat lettem én is tőle.
    Ő a hely áldó szelleme,
    mindent birodalmában ő visz:
    ítél, kormányoz, ihlet, őriz;
    tündére tán, tán istene.
    Ha szemeim, delejbe vonva
    e szeretett cicám után
    fordulnak, és ha azután
    benézek újra enmagamba:
    csodálva látom ott megint
    sápadt szemének ritka lángját,
    eleven opált, tiszta lámpát,
    amint meredten rámtekint.

    Forrás: MEK

  • Radnóti Miklós: Szerelmes vers november végén

    A pattanó szöcskék még ittmaradtak,
    de szemén már elmélyül a kék,
    sárga uraknak gazdag udvarán,
    zsákos gabonák tömött csudái
    előtt bókolunk őszi fejünkkel;

    azelőtt, ha messze jártam tőle,
    földről pipacsok véres pöttyeit s
    égről csillagokat akartam
    a hajára hozni néki és
    éhomra hordtam a csókjait;

    most fa kéne télre, tavaly az idő
    feketére verte szomszédék szőke
    lányait s idén is játszik, mert bubás
    fölleg ül most a fák fölött és holnap
    dérrel veszekszik már a harmat.

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • Szabó Lőrinc: Még egyszer

    Piros kis húsbarlang a szád,
    nézlek és nézel, elakad
    a szívem s érzem: már nem én
    akarom akaratomat.

    Piros, vérpiros remegés
    tested a fehér bőr alatt,
    idegen húsod rokoni
    hangon szólítja húsomat.

    Ha mi szólnánk, részegen is
    azt mondanánk, hogy nem szabad.
    Két néma tolmács dönti el,
    hogy ki vagyok és hogy ki vagy.

    A két néma őrült beszél,
    egyik érti a másikat,
    és merülünk, és elborít
    egy rettenetes pillanat.

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • József Attila – A hullámok lágy tánca…

    A hullámok lágy tánca s odaát
    a lombok gyenge lejtése az éjjelt
    lassudan hozták s csillagok raját
    hívták reszketni az egekre széjjel.

    Így ők. S az érzelmek is csendesen
    mozdulnak benn a szívben ringatóan,
    emlékezés visszfénye, szerelem
    hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

    Én nem értem, csak érzem az egészet.
    Itt tangót jár a sok lány és fiú,
    a sok számító, kedves és hiú.
    Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.

    De némán, hiszen ráér a természet,
    a zene mögött zúg az örök erdő.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

    …

  • Baróti Szabó Dávid – A vitorlás hajójú Balatonról

    Látván a gállyát minap a Balatonra felűlni
    Neptún, örvendő két kezit öszvecsapá.
    Már, úgy mond, felvészi magát neve, híre vizemnek;
    Már Magyarországnak tengere fényre kelend.

    Már az hamis panaszok megszűnnek: hogy olly sok üdőkig
    Mértföldekre terűl, mégpedig hasztalanúl…
    Úgy van, hamis panaszok: mert jók a tengerek, ámbár
    Nem tud az agg restség élni haszonra velek.

    Szoktak-e járni kaszák, sarlók a víznek alatta?
    S ez meg nem lévén, a vizek hasztalanok?…
    Nézd most a Balatont: melly szörnyű terheket hordoz!
    Sík hátára miként illik az újdon hajó!…

    Már ökröd, szekered, lovad, el nem vesznek az útban:
    E tenger s ez hajó terheid elviseli…
    Még nem vólt magyar, és e víz már itt vala: nem vólt
    Haszna, mivel nem vólt, akivel ossza javát…

    Festetichet várták az üdők. Ez végire hajtá,
    Amivel eddigelé más nem is álmadozott.
    Nyújtsd hátad Balaton, s úgy vedd mindenkor hajóját,
    Mintha hajójával Festetich űlne reád.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Berzsenyi Dániel – Keszthely

    Itt, a kék Balaton partja virányain,
    Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
    Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
    S a halmok koszorús oldalain ragyog
    A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;

    Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
    A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
    Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
    Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
    A tér telkeit és a vizenyős lapályt;

    Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
    Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
    Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken
    Nereus, sáskoszorús nymphaleányival;

    Gyakran zengeti itt Árion énekét
    A hold fénye alatt gerjedező vizen.
    S nézzétek, hol ama már feketült falak
    Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!

    Ott vár titeket egy bölcs, s kebelébe zár
    Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
    Századnak született, s aki virágkorát
    Rómának ragyogóbb színre derítené.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Vachott Sándor – Balaton vidékén

    Az vagy, kies vagy, fénylő Balaton!
    Ölelve tartnak a part karjai,
    S mert mondhatatlan szép ezüst öled,
    El nem bocsátnak, a gyönyör miatt.

    Megáll a vándor csöndes partodon,
    S bár hűvös ősszel lásson tégedet:
    Fürödni benned élénk vágya jő.
    Midőn a nyájas este szétborong,
    Leszáll a holdnak szellemrésze rád,
    Leszáll a fényes csillagtáboré,
    És fenn az égen csak testök marad.

    Lágy habjaidnak búskomoly zaja
    Felkölti a szív mély sejtéseit.
    Szép vagy te, oh hullámzó Balaton!
    Közel hegyekről rád zöldellenek
    Végetlenül a jókedv bokrai,
    Mikről a bornak dús gyümölcse függ.

    De homlokodra tőn, óh Badacson,
    Az alkotó kéz sziklakoronát,
    Hogy légy királyné a hegyek között.
    Hadd nézzek én szét bérceid fokán.
    Előttem áll, mint összedőlt remény,
    Miként kirablott fészek, Szigliget.

    Az őszi nap bágyadt sugáriban
    Látom Csobáncot, Tátikát, Rezit,
    S a messzekéklő Szent Mihály hegyét.
    Költőd regéi, gyönyörű vidék,
    Örök zománcot vontanak reád.
    Az útazóra, látván váraid,
    Eltűnt időknek levegője száll.

    Víg Badacson még, víg és népes is:
    Szüretjein ki lenne szomorú?
    Régen keserge a szép Rózsa itt,
    A vén diófa már kiszáradott,
    Melynek tövében ült. És a rigók
    Csak vigalomnak hallják hangjait.

    Még összegyűlnek a termő hegyen,
    Szomszéd megyékből hölgyek és fiák.
    Bájlók a hölgyek, mint a táj maga,
    Szintoly igézők, mint szép Rózsa volt;
    De nincs komor bú arcaik felett.

    Szemök vidám, mint a szőlő szeme,
    Elénk daloktól zengnek ajkaik,
    S az éjszakákat táncban lejtik el:
    Im zeng az este víg zenéje már!
    Jertek, barátim, minket hí e hang!
    Örüljük át a holdvilágos éjt.

    S midőn a hajnal első fénye kél,
    Fogjunk kezünkbe habzó poharat,
    S éltessük e táj őszült dalnokát!

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek