Ó mért nem küldöd sugárodat,
Ó mért nem küldöd sugárodat,
Isten, mennyei kardodat.
Ó mért nem küldöttél látnokot,
Húnyt szemmel ki vezetni szokott,
Rettenetes lángoszlopot.
Mit mutassunk? nyitott sebeket,
Sáros, szeges, nyűves sziveket,
– Megalázottat ki szeret.
Emeld fel mégegyszer a főnket,
Gyűjtsd össze megtört kis erőnket,
Könyörögeni hogy tudjunk előtted.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst –
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,–
ha megharagszol, épp
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
a társadalomba, biológiába,
s halált tűzve a puska tusára
őrzi az anyag szíved és
szerelmekkel fölcicomázva
sír tested fegyvertelen, árva,
milliárdnyi köztársasága
– nincs számodra üdvözülés,
örülj, hogy bennem megszülethetsz,
hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
van-e – fegyencnek a fegyenchez –
szívemhez, számhoz más közöd?
Gyűlölködhet a rügyre virága,
a gyökér gyűlölködhet magvára,
gyűlölködhet a mag magára
– bennem magadat gyűlölöd.
Mint erdők, egyetlen magházba,
apámba, anyámba vagy zárva,
oly időtlen mélyre leásva,
– hogy félek tőled, ha rád tekintek,
mert ez is és az is kegyetlenség,
ha szeretsz életre-halálra,
s nem latolgatod, mi az ára
– csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Én olyan nagyon jó vagyok
mint öreg nyulak, öreg királyok.
Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
este nem ütnek meg a huligánok.
Ha eljössz hozzám, én leszek
nagy út után a vizesárkod.
Mert olyan nagyon jó vagyok
akár a víz, hogyha kívánod.
Hullám fölött, hullám alatt
elalszom majd, semmit se látok.
Betakarják a szememet
tátogató fehér virágok.
1965
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Fáradt-szelíden megy a Szépség –
felette éhes, sunyi vércsék
és csapja az út sárhabarcsa.
Életet lehel fűnek-fának,
de mint hajdan az Ember fiának:
nincs ahová fejét lehajtsa.
Hideg sírással jön az éjjel –
a vándor tekint szerteszéjjel
s veri zord alvók ajtaját.
Köpenyegét, a bús-kopottat
összehúzza és úgy kopogtat
a szívünkön: szabad-e hát?
1926
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
egemen annyi csak
– ha fölkél is – a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap.
S: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs
se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Ki a mezőre ballagok,
hol fű között virág terem,
virágok, szép virágaim,
be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
szívem reszket, keblem dagad. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.
Leülök a virág mellé,
és elbeszélgetek vele.
Szerelmet is vallok neki,
s megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
hogy érti jól szavaimat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.
S ki tudja: az illat vajon
nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át
testünkön lelkünk fülibe;
szagolja csak s nem hallja meg
a test e szellemhangokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.
Igen, az illat a virág
beszéde, annak dala ez,
s ha lényem durvább része a
sírban rólam lefejledez:
nem szagolom többé, hanem
hallom majd e szép dalokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.
Virágillat, virág dala,
te lész majd ott bölcsődalom,
melynek lágy zengedelminél
tavaszonként elaluszom,
s következendő tavaszig
lelkem szép álmakkal mulat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.
Pest, 1847. április
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Óh, pírban fürdő,
szépséges világ,
pihent testeknek
boldog, lomha kéje,
rejtelmes, fényes,
ezer puha fészkű,
gyönyörű város.
Óh, szent hajnal-zengés:
Élet szimfóniája,
csodálatos Élet,
be jó volna élni.
Mennyi öröm zúg
és mind a másé,
mennyi arany cseng
és mind a másé,
mennyi erő küzd
és mind a másé,
mennyi asszony van
és mind a másé,
mennyi új kéj zsong
és mind a másé,
mennyi szándék tör
és mind a másé,
mennyi minden van,
mennyi szép minden,
mennyi szent minden
és mind a másé.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Én már csak abból élek ha adok
neked szívet virágot kacatot
csókot csapongást örömet
nem tudom mit csináljak nélküled?
Nem tudja mit csináljon kezem,
csak ha rád várok akkor létezem,
csak akkor lélegzem, ha csókolok
a csókjaidból levegőt szívok.
Őrjöng a tér és szétrobban a perc:
mit csinálsz? hol vagy? szeretsz? hogy szeretsz?
csalánként perzsel a torok,
megfulladok s te nem tudod.
Csak attól élek ha rád gondolok
szívemben látom lengő alakod
benned veled általad szeretem
halálomat – s maradék életem.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Látod, lassan elhervad
odakinn minden virág,
úttalan kóborlókkal
telik meg a világ…
Látod már sosem terem
több tiltott gyümölcs a fán,
csak a képek maradtak
emlékeink falán…
Látod nincs több ölelés,
a vágy hiába éget,
elvesztettük a jövőt,
a végső menedéket…
Hiába reménykedtünk,
hogy ne félj, minden rendben,
már egyedül kuporgok
a csóktalan csendben…
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
