https://verskucko.com

Kategória: Somlyó György

  • Somlyó György: Mellékdal egy szerelmesvershez

    a Vers
    nem vallomás
    csak alkotás
    mindenkinek szól
    és senkinek sem
    teneked is és teneked sem
    üzenet sem
    és rejtelem sem
    nem csábítás
    nem ámítás
    nem rábeszélés
    nem kibeszélés
    nem akar semmit
    csak ezt a semmit
    nem kell komolyan venned
    s nem lehet félretenned
    nem szabad zokon venned
    s nem kéri rokonszenved
    nem lehet szaván fognod
    s nem lehet megtagadnod
    nem is kell rá felelned
    csak nem lehet feledned
    virág
    mit bárki leszakít
    de amiből kinyílt
    a vágy
    a mag
    azért te vagy

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó György – Teiresziász

    Az kell nekem most, ami nem lehet.

    Te borulj rám, mint tengerre a hegy.
    S míg téged a teremtés kínja tölt,
    én nyújtózzam el termőn, mint a völgy,
    kinyílva lágyan én bújjak alád,
    hogy élve temessen belém a vágy,
    így lássam kéjben-széttört arcodat,
    ahogy az ég villám közt meghasad,
    s ujjongva gyászoljalak részegen
    e mindig boldog-végű vészeken,
    hol biztosabb élet minden halál
    s minden elszórt perc új talajt talál,
    és feltör engem, eltölt, és kikel,
    teljes gyümölcs: a héj, a hús, a mag,
    a mindentudóvá-nőtt pillanat
    érett csudája: a hármas Iker.

    A csillagtermő éji hárs alatt
    így révedett Teiresziász, a vak,
    egy női test felett, egy test alatt
    vettetve, sors alatt és sors felett,
    így mondta ki, mi ki nem mondható:
    – Ó, lenni az, mi lenni nem lehet!

    Ó, tudni azt, ami nem tudható!

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Somlyó György – Arcod

    Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
    fölötte vijjogón a gond.
    S tükrén az oldhatatlan szomorúság
    sikamlós olaja borong.

    Vizére, mint lehajló parti fűzek,
    borul lombos, sötét hajad.
    Iszamós emlékeid hínárba fűzted
    s most ott kúsznak a víz alatt.

    A távolból derengve imbolyognak,
    mint hegyek ködlő ormai,
    múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
    feltornyosúló árnyai.

    Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
    mint felbukó fényes halak.
    De félve visszahull mindjárt s utána
    csak hullám és zavar marad.

    Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
    mely sóhajaidból fakad!
    Most kél a hold és ver föléd az éjben
    vágyakból ragyogó hidat.

    Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
    nem törik át fénylő szavak.
    Az ifjú, megrázó boldogtalanság
    csodálatos tájképe vagy.

    Forrás: Szeretem a verseket