Szavam csillagfegyelmű ének,
engem a szabadság igazgat,
így vagyok én a legszegényebb,
gazdagnak is így vagyok gazdag.
Repűlőre, hajóra szállnék,
bejárni birtokom, a Földet,
tudom, hogy zöld a fű, a táj szép,
de van vidék, ahol a fű zöldebb.
Engem a szabadság igazgat,
szavam csillagfegyelmű ének,
gazdagnak is így vagyok gazdag,
s így vagyok én a legszegényebb.
Forrás: Lélektől lélekig
Immáron ötven
esztendő szakadéka
tátong mögöttem.
De hol a palló,
az az egyszál, amin én
idáig jöttem?!
Ing-leng törötten.
Valóságos csoda, hogy
embert nem öltem!
Csak jöttem, jöttem,
ballagtam sarki fényben,
caplattam ködben,
s nem könyörögtem
soha senki fiának,
nem könyörögtem – – –
Állok itt gyöngyben.
Ajkamon csönd lakatja.
Törd fel, Szerelem, törd fel!
Forrás: Lélektől lélekig
Zengett,
kicsattanó jókedvünktől
zengett a Kékes.
A ropogó tábortűz
odacsalogatott egy lányosztályt is.
Körülültük hát a tüzet,
s ahogy „Lobogott a rőzseláng mellettünk”,
rázendített valaki,
mi meg fújtuk vele,
harsogtuk:
„A krokodílus a Gangesz partján…”
Éjfél felé
már mindenki párjára lelt.
Én is kigomboltam a blúzát,
és megcsókoltam egy miskolci lány
meleg, megadó mellét.
Föltört belőlünk mélyről,
nagyon mélyről,
szívünk zegzugaiból az ének:
„De szeretnék hajnalcsillag lenni!”
Forrás: Lélektől lélekig
Cigarettám,
utolsó szál cigarettám,
piros parazsadra esküszöm,
nálam jobban nem imádott senki,
száz szeretőm sem kapott annyi
csókot,
amennyit te tőlem, bűzrudacskám!
Egyetlenem,
te drága köhögtetőm, te,
nézd riadt arcomat! Szívem üzent:
szűk alagútjain sunyít egy vérrög.
Alkalomra vár csak, alkalomra.
Ég veled hát,
nikotinok nikotinja, ég veled!
Jobb lábam immár a fájdalomé.
Bizony:
sántítva sántítok sétáimon.
Forrás: Lélektől lélekig
Te fölkelő-nap-arcú!
Hajadba hálni jár az éj.
Te tavirózsa-kedvű!
Szép vagy. Beúszom érted.
Csurog a fény majd rólam!
Körülcsoboglak: nyílj ki.
Virradó Szerelmem!
Fejemet lehajtom:
koronázz meg engem!
Forrás: Szeretem a verseket
Ha tóra nézel, égre látsz,
vonuló nagy vizekre.
Napot fáraszt a vén halász,
fölé feszül az este.
És fúj a szél, és leng a nád,
egy sirály vízre csattan.
Micsoda csók, micsoda vágy,
micsoda alkonyat van.
Forrás: Lélektől lélekig
Fákat altat a szél,
álmos lombú fákat.
S én most ébredek rá:
nagyon szerethetlek,
ha már a sálam is
integet utánad.
Forrás: Kedvesch versek
Légy a szerelem szélén is bátor:
szeress engemet, Horváth Erzsi!
Mert a lebillent mérlegű ágyon
nincs többé játék.
Már fiam is csak a hinta álom
lengeti hozzád.
Sorsom örökség: tág a világom,
szűk Magyarország.
Mit akar itt ez a kéz a számon?
Csillagi csöndet emberi tájon?!
Hogy ami fáj, szótlanul fájjon?
Költő vagyok én: magyar költő!
Csak ami szívemen tollászkodik,
az röpül el az én számról.
Szeress engemet, Horváth Erzsi:
légy a szerelem szélén is bátor!
Majd összeterelem kis családom,
aklok melege szobánk belengi,
s tested füvére, én édes párom,
kicsapom tíz ujjam legelni.
Csak légy mindenek szélén is bátor,
és szeress engem, Horváth Erzsi!
Forrás: Szívzuhogás
Monika Bayernek
kapcsold
ki
melltartód
szépem
hadd
ússzanak
a
szerelmes
medúzák
heverjenek
a
homokra
kéken
tudja
meg
mindenki
reggelig
holdfényes
bólyák
a
melleid
Forrás: Szívzuhogás
KÉREM! én eddig hallgattam csak,
mert jól tudom, mi lesz a sorsa
a szeleburdi szilvafákon
kék csillaggá robbant rügyeknek.
Mondják, mikor az ózdi kórház
műtőjében Kiss Margit megszült:
barkát borzolt a szél, s az utcán
kizöldültek a vasporos fák.
Forrás: Szívzuhogás
